Kategóriák: CikkekPC tesztek

El Shaddai ASCENSION OF THE METATRON (PC port) – Játékteszt

4 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A játék bejelentésére szerintem senki nem számított. Tíz év telt el az eredeti konzolos változat megjelenése óta és mondhatni senki nem beszélt már a játékról mostanság. Épp ezért talán még nagyobb meglepetés, hogy ez a kultuszjáték végre egy PC portot is kapott. Ugyan nem volt egy hatalmas robbanás a játék eredeti megjelenésekor sem, de minden esetre egy igazi indie gyöngyszem, ami képes volt valami nagyon egyedit alkotni. Szerencsére teljesen baráti árazást is kapott, így talán egy újabb fanbase létrejöttét láthatjuk.

Maga a játék azt is mondhatnánk, hogy egy japán-anime stílusú fanfictionje a vallási történetnek. Főhősünk, Enoch a kiválasztott, akinek a feladata, hogy a bebörtönözze a bukott angyalokat, akik épp megrontják az emberiséget. Ezt igazán látványos utazás során tesszük majd meg. Számos, teljesen különböző helyszínt járunk be. Játékstílusok is változnak a sztori során. Egyszer 3D-ben püföljük a fura lényeket, máskor pedig 2D-ben platformokon ugrálunk keresztül. A legfurcsább rész pedig, amikor egy versenymotoron ülve száguldunk végig a pályán. A sztori elejétől a végéig kiszámíthatatlan dolgokat dobál elénk.

A grafika élvezeti faktorán hatalmasat lök az elmúlt évtized technikai fejlődése (duh.). A szürreális helyek és színek teljesen új életre kelnek az erősebb hardver által. Bár sajnos nekem szúrja a szemem, hogy az átvezető videók magához a játékhoz képest meglehetősen csúnyának tűnnek időnként. Ráadásul az FPS is érezhetően alacsonyabbra van lockolva, mint amit a játék során tapasztalunk. A boss harcos szekciók között sétálva a szolid OST rásegítésével viszont biztosan egy magával ragadó élményt nyújt. Az UI meglehetősen ősi dizájnt használ, főként a főmenü és a stock Windows GUI a beállítások megadásához az indítás előtt.

A harc már az eredeti változatban sem volt a középpontban, pedig elég mély harcrendszer található benne. Nem használ egy teljes billentyűzetet a mozdulatsorok előhívására, de az időzítéssel és a gombok variálásával számos lehetőséget elő tud hozni a limitált opciókból. Sajnos annak ellenére, hogy a port kifejezetten a PC-re készült, én továbbra is kontrollerrel ajánlom irányítani, ugyanis nem található benne egér+billentyűzet support. A devek írták viszont, hogy a visszajelzések alapján látják, hogy van erre igény, így dolgoznak az ügyön.

Az eredeti kiadás is megkapta anno, de most sincs ez másképp: a boss harcok között kb. ugyanazt a három ellenfelet fogjuk megölni az első pár percben is, mint a 6. óra után. Szerencsére a bossfightok látványosak és szórakoztató mechanikákkal rendelkeznek, de néha már a szekciók között inkább megpróbáltam elsprintelni a random NPC-k között a harc helyett. Bónusz tippként megemlíteném, hogy ha a játék elérési útjában bármiféle ékezetes vagy különleges karakter van (pl.: C:\KissIstván\játékok\…), akkor egyszerűen hibaüzenet nélkül kilép a játék. Ha nem téved a szemem véletlenül a játék mappában lévő kézikönyvre (amit talán szintén a játék kiadásának idején használtam utoljára), akkor lehet sose tudom meg miért történt.

Legfrissebb bejegyzések

Mandragora: Whispers of the Witch Tree – Betekintő

A Mandragora: Whispers of the Witch Tree egy magyar fejlesztőcsapat sötét, oldalnézetes metroidvania soulslike játéka!

2025-05-29

TEMTEM – Landolt az utolsó frissítés

A Humble Games Pokémon-like MMO-ja a TEMTEM, a tavalyi bejelentés után most megkapta az utolsó…

2025-05-27

Cubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintő

A Cubic Odyssey a Minecraft és a No Man's Sky főbb elemeit próbálja vegyíteni egy…

2025-05-26

The Precinct – játékteszt

Averno City egy bűnnel teli, kaotikus város, ami rád vár, hogy rendet tégy! Vagy legalábbis…

2025-05-25