Egy nap a 25. Sziget fesztiválon – Élménybeszámoló

Kulturális és kísérőprogramok

Ha megnézzük a hazai fesztiválkínálatot, egy dologban biztosan a Sziget viszi a prímet: ez pedig a programkínálat. Bár több konkurens könnyűzenei fesztivál közül is lehet válogatni, ám ott általában napközben nem túl változatos a program, ahol pedig éppen a kulturális és művészeti produkciókra helyezik a hangsúlyt, ott nem lépnek fel a Pinkhez hasonlatos nagy nevek. A Szigeten azonban mindig megy a pörgés, folyton hömpölyög a tömeg, és nem lehet úgy átmenni az egyik színpadtól a másikig, hogy ne botolnánk bele valamilyen performanszba, rögtönzött színházi előadásba vagy valami más meghökkentő jelenségbe. A legjobb az egészben pedig az, hogy sokszor még a „szitizenek” is produkálják magukat, így egyszeri és megismételhetetlen jelenségeknek és élményeknek is szem- és fültanúi lehetünk.

Ha valamiért, pont ezért érdemes egy napnál többet tölteni a Szigeten, hiszen még 2-3 nap is kevés ahhoz, hogy sorra járjuk a helyszíneket, mindent kipróbáljunk, megtapasztaljunk, felfedezzünk. Ellenben a bő programkínálatnak megvannak a maga hátulütői is, például hogy az igazán érdekes programok java továbbra is a főműsoridőre, délután 4 óra és este 11 közöttre korlátozódik, és ilyenkor két- vagy háromfelé kellene szakadnunk, hogy láthassuk többek között a cirkuszi produkciókat (ahová ráadásul fixen be kell ülnünk akár 70 percre is, nem lehet ki- és bemászkálni), az operaelőadást, a random utcai performanszokat vagy a nagy utcaszínházat, ami nem csupán az egyetlen napra érkezők számára nehezíti meg az ott töltött idő kimaxolását. Nyáron délelőtt egyrészt baromi meleg van, másrészt pedig sokan még alszanak, vagy ki sem mennek a fesztiválra, így ezt az időszakot a civil sátrak és az egyéb lightos időtöltések uralják, este viszont itt is igaz, hogy éjfél környékén a jó zenét mintha elvágták volna, mindenhol beindul a szeletelés vagy a gagyi diszkó, és épkézláb időtöltést is nehezen találhatunk. Értem én, hogy ilyenkor már rengetegen illuminált állapotba kerülnek, de azért egy kerti mozizás, vagy valami táncolható, DJ-s zene igazán hiánypótló lenne.

Színpadi produkciók

De vessünk egy pillantást a mainstreamre is, hiszen a legtöbben a húzónevek alapján vásárolják meg a jegyüket az egyes napokra. George Ezra és a Major Lazer volt a hétfői nap két kiemelkedő neve, az első egy igencsak korrekt, a műfajában profi koncert volt (persze, mindenki a Budapest című nótát várta, ami el is hangzott a koncert végén), a másik… Nos, szerintem többen is voltak úgy a hallgatóközönségből, akik úgy vélték, hogy nem ezt várták volna a YouTube-on hihetetlenül népszerű videóklipek alapján. Akik aztán megunták, átszivárogtak a környező színpadokra, és így esett, hogy a PASO fellépésén bár kezdéskor gyakorlatilag bárki az első sorba állhatott, és anélkül láthatta hihetetlenül közelről KRSA-t, hogy tartania kellett volna attól, hogy szétugrálják a lábát a lelkes rajongók, a végére megtelt a világzenei színpad előtti nézőtér, és a közönség egy emberként üvöltötte túl a nagyszínpad odáig is elhallatszó kakofóniáját.

Az utóbbi időben egyébként elég sokszor előfordul, hogy egy-egy kisebb színpadon jobb a hangulat, mint a tripla A-kategóriás előadók nagy fellépésein, csak eddig jellemző volt a szervezőkre, hogy beválogatnak a fellépők közé olyan feltörekvőben lévő formálódó csillagokat, akik még esetleg nem annyira ismertek, ám hallgatható, táncolható a zenéjük, mostanra azonban gyakorlatilag megpróbálnak mindig biztosra menni, és azokat a neveket részesítik előnyben, akik már letettek valamit az asztalra. A nagy nevek azonban sokszor okoznak csalódást, és éppen ezért fordulnak sokan a „fallback”-produkciók felé, hiszen azt mindenki tudja, hogy egy PASO-koncerten garantált a jókedvű ugrabugra, ahogy az őket követő Romengo-fellépés is kellemes levezetése lehet a vertikális mozgásban gazdag estének.

Étel-ital, dinom-dánom, no meg az input utáni output

És hogy mit csinál valaki, amikor nem kulturálódik, vagy éppen vécére rohangál a tömegben? Eszik vagy iszik – hiszen mint minden fesztiválon, itt is ez az egyik legnagyobb bevételi forrás. Idén pedig minden eddiginél nagyobb volt a kínálat, és rengeteg nemzet konyháját kipróbálhattuk. Végre volt rendes kínálat a húsmentes ételekből is, és ez most nem csak a lángost jelentette, hiszen soha ennyi vegetáriánus bódét nem láttam, mint az idei fesztiválon.

Az italokból fix kínálat volt – elméletileg, mert hát, mint minden évben, minden helyszínen, vannak kivételek. Zamárdiban a grilles bódék szoktak kilógni a sorból, míg a Szigeten a Csónakház, de a nagy Jana-áradatban (tudniillik ez lenne a hivatalos ásványvíz-márka a fesztiválon) rögtön az első szomjoltó helyen sikerült Fonyódi vizet kapni, ami a pultra rekeszben kipakolt vagy száz félliteres fonyódis műanyag palack alapján nem egyszeri véletlen lehetett. Ez is amolyan hungarikum, a fesztivál bájának része, mindenesetre aki szemfüles, az a hivatalos ár- és itallap ellenére válogathatott többféle márka és árképzés között.

És hát akkor, ha már a vécére rohangászással kezdtük, nézzük meg, milyen volt ezen a téren a helyzet. Azt ugyebár érdemes tudni, hogy nyáron gyakorlatilag minden mobilvécés szolgáltató 200%-os kihasználtsággal üzemel, sokszor egy-egy fesztiválra „importálni” kell a mobil mellékhelyiségeket, ha a hazai cégek nem tudják kiszolgálni az igényeket. Ebből következik, hogy a Szigeten is többféle helyen könnyíthetett magán a közönség – az életérzéshez leginkább a szagával hozzájáruló ToiToi-októl kezdve a konténeres megoldásokon át a különböző kialakítású piszoárokig volt itt minden. Mindenütt ott figyeltek az automata kézfertőtlenítő-adagolók, a zárt kempingeken kívül is kellő távolságra voltak konténeres mosdók és zuhanyzók, és természetesen üzemelt az Óbudai-szigetre fixen kitelepített nyilvános vécé is. Mivel elég színes volt a felhozatal, volt itt minden, kényelmetlenebb és kényelmesebb megoldások, kulturáltabb és kevésbé üdítő állapotok vegyesen, de ami a legfontosabb: lehetett válogatni, és bizonyos helyeken szinte sorban sem kellett állni (például az egyik legkulturáltabb, sorok nélküli konténeres vizesblokk a Colosseum mellett volt).

Itt érzem, hogy fontos vagyok

Idén is volt természetesen VIP (mármint a VIP kempingen, VIP parkolón és az ég tudja még milyen egyéb értéknövelt megkülönböztetésen felüli, a nagyközönségtől elzárt terület), amely a Mercedes-Benz égisze alatt futott. Azon túl, hogy kellemes rálátás volt (oldalról) a nagyszínpadra, helyet kapott itt egy külön vizesblokk, számos italos pult, egy-két ételes (előkelőségi növekvő sorrendben: a közepes árfekvésű Kiosk, a fesztiválon konkrétan duplaáron nápolyi pizzát sütő, amúgy a Pizza Manufaktúrából fesztiváljelenlétre alakult Digó pizzéria, illetve az aranyáron street foodot kínáló Costes), Mediaworks-stand, mobiltöltő, értékmegőrző, merch shop, nagyszínpados eseményeket mutató kivetítő, meg egy kisebb tánctér DJ-pulttal.

Nagy előny volt, hogy itt rendszeresen ürítették a szemeteseket (mindenhol másutt pillanatok alatt megteltek a kisebb tárolók), viszont a konténeres mellékhelyiségből úgy látszik, tényleg hiány lehetett, mert konkrétan a korában is említett Colosseumnál tágasabb és rendezettebb viszonyok uralkodtak, mint itt. Most a különböző VIP-kategóriák boncolgatásába inkább nem mennék bele, legyen elég annyi, hogy a VOLT-tal ellentétben ide csak úgy venni nem lehetett belépőt, de itt is voltak fontosabb és még fontosabb vendégek. Szerintem, aki már látta a Budapest Eye VIP-kabinjait, az ilyesmin nem is lepődik meg.

Érdemes VOLT idén kimenni a Szigetre?

Talán ez az egyik legfontosabb kérdés, ami felmerül abban, aki nem akart vagy nem tudott idén kimenni a fesztiválra. Ha a hazai közönséget vesszük alapul, azt mondhatom, hogy 1-1 napra, amikor éppen legalább 2 számunkra érdekes külföldi előadó is fellép, mindenképpen érdemes kilátogatni a Szigetre – és nem csak este „beugrani” a koncertekre, hanem legalább olyan 10-12 órás időintervallumot szánni rá, hiszen rengeteg minden vár ránk egy óriási területen. Utolsó pillanatban már kifejezetten borsos a beugró, de ha az utolsó előtti körben vesszük a jegyeket, akkor már minden nagy név ismert, mégis kedvezményesen válthatjuk meg a belépőnket. Mivel a legtöbben valahol meg tudják húzni magukat ismerősnél, rokonnál Budapesten, így ha figyelembe vesszük, hogy szállásra nem kell költeni, a vidéki fesztiválokhoz képest sokkal jobban jöhetünk ki ár-érték viszonylatában.

Néhány évvel ezelőtt azt mondtam volna, hogy legfőbb versenytársa a VOLT fesztivál, amely egy igazán hangulatos és emberközeli esemény, kellemes környezetben (Löverek!), vonzó fellépőkkel. Erre pont az idei, a szintén 25. alkalom cáfolt rá, ugyanis sikerült egy teljesen jellegtelen, kicsit sem ünnepi vagy ünnepélyes, és elég gyenge felhozatallal kísért eseményt összehozni, amiről leginkább az sütött, hogy a szervezők szerették volna letudni, és kész. Mostanra viszont átvette a helyét a Sziget, amely egy profin összerakott óriási eseménnyé nőtte ki magát, amely képes volt úgy is megőrizni egyedi hangulatát, hogy az évek során gyökeresen megváltozott a profilja és a célközönsége is. Nem titkolt tény ugyanis, hogy az ottalvós hetijegyek tekintetében a külföldiek vették át a vezető helyet: 80 százalék fölötti a részesedésük az értékesítésekből. Érezhetően kevesebb magyar szót hallani a rendezvényen, ám ettől még ugyanolyan gondtalan, boldog, önfeledt embertömeg népesíti be az Óbudai-szigetet, mint évekkel, évtizedekkel ezelőtt. Már csak ezért is, ennek megtapasztalásáért is érdemes kilátogatni, hiszen a Sziget valóban önálló kis közösséget alkot egy héten át, amit az útlevél formátumú program- és tájékoztató füzet is csak erősít.

Miben kellene megújulnia a fesztiválnak?

De ha mindez ilyen profin és jól működik, ráadásul jönnek a tőkeerős külföldiek, akik miatt az árakat is évről évre lehet emelni, akkor miért kellett eladni az egész produkciót egy külföldi befektetőcégnek? Természetesen erre direkt választ adni nem tudunk, de ha találgatnunk kellene, azt mondanánk, hogy kívülről nézve elég látványosan megrekedt egy szinten a Sziget, részben azért, mert a befogadóképessége korlátozott, részben pedig azért, mert itthonról valószínűleg nehezebb leszervezni a nagyobb neveket, még akkor is, ha egy 25 éves, bizonyított eseménysorozatról van szó. Egyben pedig az is látszik, hogy ráférne a vérfrissítés, a szemléletváltás a szervezőkre is, hiszen nem mernek merészek lenni, és kevésbé ismert fellépőket nagyszínpadra állítani, a bevált nevek viszont lassan kezdenek kiöregedni és unalmassá válni.

Ha mindazt, amit eddig a Szigettel elértek, sikerül nagyobb léptékben, régiós szinten is megvalósítani, abból nagy valószínűséggel a budapesti rendezvény is csak profitálhat, és annak a hazai közönség is élvezheti az előnyeit. Mi mindenesetre bizakodók vagyunk, és kíváncsian várjuk, milyen újdonságokat hoz a rendezvény életében a váltás.

A cikk létrejöttében a segítségünkre volt a Mastercard Premium Selection.