Előadta a saját kis performanszát az XBOX is az idei E3-on, és hát be kell vallani, nem volt gyenge a felhozatal. Két órás előadásba zsúfolták bele az új Gears-t (of War), Forza Horizon 4-et, de szedjük szét szépen ezeket!
Kezdésnek se szó se beszéd, elindult egy trailer. Első ránézésre számomra a Tomb Raider trilógia harmadik része villant be, de szépen húzta az idegeket. Vajon melyik játék lesz is ez pontosan? Felvillant a képen a híres sisak, és egyből világossá vált, hogy egy új Halo játék érkezik. Nem számozott részről lesz szó, egészen pontosan az Infinite címre fog hallgatni. Nem mondható csúnyának a kinézete, és ez a játék már a SlipSpace Engine alatt fog futni. Aztán besétált Phil Spencer, az XBOX fejese, hogy üdvözölje a rajongókat, és elmondta, hogy Masterchief eddigi legnagyobb kalandjához csatlakozhatunk, hogy megmentsük az emberiséget. Ahogy azt is, hogy beutazták a fél világot, hogy fejlesztőkkel beszélgessenek és toborozzanak, hogy a világ legerősebb konzoljának erejét teljesen kihasználhassák.
Majd elérkeztünk a következő játékunk videójához, az Ori and the Will of the Wisps platformer játék, ami 2019-ben érkezik majd, gyönyörű grafikával megtoldva, az előző rész Ori and the Blind Forest csodaszép és érzelemmel teli története után, itt sem várunk kevesebbet.
Nem kellett sokat várni, már érkezett is egy olyan trailer, amit először láthattunk a világon. Ez nem más mint a Sekiro – Shadows Die Twice, ami a távol keletre kalauzol el minket. Ütős címe lehet majd az XBOX-nak 2019-ben. Ugyancsak fantasztikus grafikával van megáldva, első érzésre kicsit a Just Cause és Dark Souls elegye lenne keleti beütéssel az Activision-től.
Majd besétált a Bethesdától Todd Howard, és a háttérben már a nagyon-nagyon ismerős „Please stand by” felirat körvonalazódott ki. Na vajon mi jöhet? Hát persze! A Fallout 76. Elmondta, hogy négyszer akkor a pálya, mint a Fallout 4-ben, és ahogy már korábban is várható volt, Nyugat-Virginiában fog játszódni, ami teljesen különbözik az eddigi közösségektől. Június 15-étől már elő is lehet rendelni eme remeket.
Ori and the Will of Wisps
Shadows Die Twice
Fallout 76
Következő játék egy Square Enix-es csoda, a The Awesome Adventures of Captain Spirit, ami június 26-án érkezik meg a Store-ba, és ingyenesen letölthető. Egy kis srácot irányíthatunk, aki egy igazi szuperhős, persze csak a képzeletében. De meg kell majd küzdenünk a velejéig romlott hóemberrel, aki a képzeletünkben az igazi gonosz. Érdekes, aranyos játéknak tűnik elsőre, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy több mondanivalója lesz ennek, mint elsőre gondolnánk, ha már úgy kezdett a videó, hogy a Life is Strange univerzumában játszódik a sztori. Mindenesetre teljesen ingyen lesz, próbáljátok ki mindenképpen!
Elérkeztünk egy exkluzív címhez, a Crackdown 3-hoz, amit maga Terry Crews szinkronizált. Ezzel a játékkal akár már a megjelenéskor játszhatunk, ami 2019 februárjában lesz, ha előfizettünk az XBOX Game Pass-re. Méltó folytatásnak tűnik elsőre, de várjuk meg azért a végét.
Egy másodpercnyi üresjárat sincs, már ugrunk is a következő címre. NieR: Automata – Become as Gods Edition, ami még idén, sőt, ebben a hónapban jön ki, egészen pontosan 26-án, de akár már most elő tudjátok a rendelni.
The Awesome Adventures
of Captain Spirit
Crackdown
3
NieR: Automata –
Become as Gods Edition
Csak úgy ömlenek ránk a trailerek, egy kis ízelítőt kaptunk az új Metro részből. No nem kezdték el építeni az ötödiket, szimplán csak a poszt apokaliptikus világú játék legújabb csodáját nézhettük meg, amit Exodus-ra kereszteltek el a készítők, és 2019. február 22-ére várható a megjelenése.
Phil Spencer ezután a nézők között mondott pár mondatot a készülő játékról, majd bejelentette a Disney különlegességét, a Kingdom Hearts 3-at, amiben meg kell mentenünk a Disney világát, és olyan ikonikus karakterek szerepelnek benne, mint Goofy, Mickey egér, Herkules, Aranyhaj, Rontó Ralph és a többiek. Olyan érzésem van ezzel kapcsolatban, mintha ez lesz az a játék, amit a 10 és 8 éves unokahúgomnak és unokaöcsémnek megveszek karácsonyra, bár pechemre csak jövő január 29-én jön ki. Fenébe, ki kell találnom mást nekik!
Újabb exkluzív cím, Sea of Thieves. Egyszerre két DLC-t jelentettek be egy egészen vicces kis trailerrel. Júliusban jön a Cursed Sails, szeptemberben a Forsaken Shores. A kommentek a videó alatt nem túl bíztatóak, de majd meglátjuk, hogy pontosan mit hoznak ki belőle.
Metro Exodus
Kingdom Hearts 3
Sea of Thieves
Felbukkant a már bemutatott Battlefield V is, de ne ismételjük önmagunkat itt olvashattok róla!
Majd berobbant az ismerős Exclusive szöveg, de hű társaként a World Premier is csatlakozott a bulihoz. Talán itt éreztem először azt, hogy „Na végre, valami!” Az új Forza Horizon 4, ami Angliába visz el minket, tehát aki az előző résszel játszott, nem fog nagy változást észrevenni, hisz itt is, ahogy Ausztráliában, a bal oldalon kell majd vezetnünk. Persze csak vicceltem, egyszerűen magával ragadó a grafika, és az évszakok is változnak az idő múlásának megfelelően, dinamikusan. Kis kulisszatitok: Orte barátommal éppen azt beszéltük, hogy nem nagy dolog, de eddig nem jutott eszébe senkinek ez a megoldás az évszakokra. A bemutató után Ralph Fulton, a Playground Games kreatív igazgatója jött a színpadra, ahol elmondta, hogy nagyon örül, hogy bemutathatja az új játékot. A Horizon 4-ben nem csak Drivatarokkal fogunk találkozni, hanem éppen online lévő emberekkel, ezt shared world-nek nevezték el. Feltolták az FPS-t is 60-ra, szóval kifogásunk sem lehet a gördülékeny játékmenet iránt. Megmutatták, hogyan is változnak az évszakok, átfordul őszbe a játék, és (mű)falevelek hullnak az (igazi)nézőkre. Már természetesen elő is lehet rendelni, vagy ismét a Game Pass-t segítségül hívni, a megjelenéskor már lehet vele játszani, még idén október másodikától.
Phil visszatért, közölte, hogy egy rakás fejlesztő stúdiót megvettek, többek között a Hellblade-et fejlesztő Ninja Theroy-t is. illetve a We Happy Few játék stúdiója, a Compilsion Games is a Microsoft csapatát erősíti innentől. Ennek örömére következett is a játék trailere, valamint a hír, hogy előrendelhetővé vált, és csak augusztusig 10-ig kell várni, hogy ki is próbálhassuk.
Jött egy kis PUBG videó, aminek a végén egy sokat sejtető havas pályát lehetett látni. Csak nem érkezik a régóta pletykált télies pálya?
Forza Horizon 4
We Happy Few
PUBG
Tales of Vesperia – Definitive Edition a következő, amit bemutattak, télen fog majd kijönni, a rajongók örülhetnek.
Washington is elesett, jön a Division 2. Nem tudom eldönteni, hogy most egy játék, vagy egy film sztoriját mesélik el ebben a videóban. Majd láthattunk egy kis játékmenetet is, gyakorlatilag szinte ugyanolyannak tűnik, mint az első rész, hogy mi lesz a vége, március 15-én kiderül.
Reklámozták kicsit magukat, egészen pontosan a Game Pass-t, majd előkerült következő olyan játék, ami személy szerint engem nagyon érdekelt, de szerintem mindenkit felpörgetett. Az első két részt imádtam, ez sem tűnik kevésbé rossznak, sőt. Remélhetőleg jó lezárása lesz a trilógiának a Shadow of the Tomb Raider, szeptember 14-én megtudjuk. Én már várom.
Tales of Vesperia
Division 2
Shadow of the Tomb Raider
Session elsőre nem mond semmit ez a cím. De a trailert megnézve, egy régóta tátongó piaci rést tömhet be, ha jó lesz. Egy jó kis deszkás játékot üdvözölhetünk köreinkben. Kellemes meglepetés!
Egy fantasy játék a következő cím, egészen pontosan egy MMORPG, a Black Desert. Nem tűnik elveszettnek, XBOX exkluzív lesz, ősszel indul a bétája. Nagyjából ennyi a lényeg, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan haladunk tovább.
Capcom videó? Mivel készülhetnek ezek? Csak nem? CSAK NEM??? Ó, bizony de! DMC 5. Pörgős egy trailer, egy pörgős játékhoz. Mondanám, hogy nem hatott rám, de meglepően tapasztalom, hogy felzárkózott az élmezőnybe ez a játék, amit várok, és az, hogy csak 2019 tavasszal jön, nem segít sokat… Kicsit más, mint az eddigiek, de kifejezetten jó irányba indult el így első ránézésre a franchise.
Session
Black Desert
Devil May Cry 5
Az egyik legnehezebb ragegame DLC-t kap! Új játszható karaktert, új fegyverek, új ellenségek. A Cuphead The Delicious Last Course 2019-ben érkezik.
Érkezik egy belőle eléggé vegyes érzelmeket kiváltó játék a Bandai Namco-tól, ahol az animékből ismert karakterek harcolnak a gonoszok ellen. Naruto, Goku, Frieza, és a többiek. Jump Force a cím, 2019-ben jön majd valamikor. Meglátjuk, mi sül ki belőle. Tudom, ezt már sokszor írtam, de itt egyszerűen tényleg nem tudom eldönteni, hogy jó lesz, vagy nem. Tartok tőle, hogy az utóbbi, de mindenképpen kipróbálom majd.
Bejelentették a Dying Light 2-t. Az az igazság, hogy ezzel a játékkal én soha nem játszottam 10 percnél többet, engem nem fogott meg, és nem ez alapján a trailer után fogom elkezdeni a pótlását a játéknak, amin a gameplay sem segített, de el kell ismernem, hogy nem néz ki csúnyán. Természetesen vannak rajongók, nekik ajánlom, zsákoljátok majd be a második részt is!
Cuphead DLC
Jump Force
Dying Light 2
Ismét egy kis meglepetés, 2019-ben visszatér a Battletoads. Bár túl sokat a játékból nem láttunk, hisz csak egy kedvcsinálót kaptunk, de kellemes csalódás lehet még jövőre.
Újabb Square Enix játék, a Just Cause újabb, számozott része érkezik. A káosz, robbanás, őrület, és minden, amit eddig megszoktunk az előző részekből itt is meglesz. Egész jól néz ki, december 4-én meg is kaphatjuk a Mikulástól.
Befutott a Gears Pop, a Gears Tactics, és a Gears 5. Észrevehetitek, hogy Of War nélkül vannak a címek. Érdekes, hogy csak az ötödik résznél kezdik el elhagyni a teljes címet. Mindenesetre látványilag ismét odatették magukat a készítők, a sztorira soha nem lehetett panasz, ez is érdekesnek hat, engem megvett!
Battletoads
Just Cause 4
Gears 5
Végezetül Phil Spencer még egyszer a színpadra állt, és elmesélte nekünk, hogy milyen fejlesztéseket eszközölnek mostanság. Többek között a streamingelhetőségre mennek rá, hogy akár a telefonon is nyomhassuk a játékokat, a mesterséges intelligenciára a játékokon belül, és a különböző technikai fejlesztésekre. Gondoltuk vége a shownak, ám elkezdett minden villódzni, mintha hackerek megtámadták volna az előadást. Gyorsan kiderült, hogy szó sincs erről, csak az egyik legnagyobb meglepetésüket hagyták a végére: Cyberpunk 2077, a CD Project RED játékát. Hatalmasat robbantott, fenomenálisnak ígérkezik a játék, a hangulata egyszerűen magával ragadó volt, hatalmas kellemes csalódás.
Összefoglalva az XBOX E3-mas konferenciáját, sokat, sőt, rengeteget fejlődött csak az elmúlt pár évet nézve. Erős címeket hoz a következő egy-másfél év, ami a Microsoft konzolját illeti, de ezek közül sok olyan játék is van, ami nem exkluzív, szóval nem csak erre a platformra fog megjelenni. Spencer aránylag összeszedett volt, nem volt olyan nagy baj az előadással sem. Ha csak fele olyan jó játékok lesznek a folytatások, mint az előző részeik, nyugodtan fogok tudni aludni esténként!
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…
Megérkeztek az első téli napok, és ezzel kezdetét vette a World of Tanksben a várva…