Dűne: Profécia – Kritika

Mindig is hadilábon álltam az előzménysorozatokkal és előzmény történetekkel. Az én felfogásom szerint, amennyiben egy adott történet jól felépítette világát és pontosan tudjuk, hogy mi fog történni és mire futnak majd ki a szálak, egy előzménysztori képtelen lesz izgalmas maradni. Persze elismerem, hogy vannak kivételek és van, amikor a megfelelő világépítés és történetbővítés jól működik, van amikor annyira másra fókuszál az előzményszál, hogy valójában megáll a saját lábán és lesz kiért izgulni, de tapasztalatom szerint, az előzménysztorik többsége annak a bizonyos rókabőrnek a lenyúzásáról szólnak. Persze ha a kiszemelt rajongó élvezettel merül el a világban, talán mindegy is, hogy milyen célból született a produktum, egészen addig, amíg vállalhatóra sikerül az élmény. Épp ezért fenntartásokkal ültem be a moziterembe és néztem végig az első részt, hogy aztán felemás szájízzel folytassam az ott látottakat.

A történet körülbelül 10 000 évvel játszódik a filmes változat történései előtt és Valya, valamint Tula Harkonnen karaktereit követi végig, ahogy a filmekben is ismert szintre emelik a Bene Gesserit néven ismert, kizárólag nőkből álló rendet. Mivel a filmekből kiderültek legalább annyi kérdést vetettek fel a renddel kapcsolatban, mint amennyit megválaszoltak, így a sorozatnak nem kisebb feladat jutott, mint elmagyarázni hogy, hogyan működik a rend, hogyan jöttek létre és mikre képesek, hogyan jutottak ilyen befolyásos pozícióba a jövőben és végülis mi az igazi céljuk?

Nos, az első négy rész alapján a sorozat nem sieti el a válaszadást. Lényegében nem történik más, mint a már ismert világ és a rendről feltételezett tudás apró mértékű bővítése, helyenként pedig új megvilágításba helyezése. Valya és Tula idejében a testvériség alig egy évszázaddal van a gépek ellen vívott háború után, és az emberek uralkodói is egymással politikai és valós csatározásokat vívva próbálnak minél több hatalomhoz jutni. Azonban hiába a Trónok Harca-szerű felállás (igen, ma már mindent ide kötünk), a sorozat nem igazán tudja elérni, hogy bármi is különösebb érzelmeket váltson ki a nézőből a Birodalomban történő események kapcsán. Utalva a bevezetőbe, számomra teljesen érdektelen, hogy mi lesz velük, a fősodor szempontjából mit számít egy majd 10 000 éve meghalt uralkodókölyök…

A testvériséggel töltött jelenetek azonban már sokkal kedvezőbb képet festenek. A sorozat akkor a legerősebb, amikor a Harkonnen nővérekre fókuszál. Kettőjük múltjának és jelenének felfedezése sokkal izgalmasabb, mint bármi, ami a birodalmi politika színterén történik. Mivel megígértük, hogy nem lesznek spoilerek, így inkább engedtessék meg, hogy a négy színésznő játéka legyen az aktuális események helyett dicsérve (holott az is a sorozat fénypontjai közé tartozik). Emma Canning és Jessica Barden ugyanolyan professzionális és meggyőző szerepet nyújt Tula és Valya szerepében, mint teszi azt Olivia Williams és Emily Watson az idősebb nővérek esetében. Belső harcaik, konfliktusaik és a szemükön keresztül felismert események egy évezredek óta húzódó konfliktusra derítenek fényt, és a színésznők elképesztő teljesítménnyel asszisztálnak ehhez.

Ugyanilyen dicséret illeti a látványt is. Mivel lehetetlen nem a filmekhez hasonlítani, nagyon érdekelt, hogy sorozatokra szánt költségvetésből mit tudnak kihozni a készítők, s bár Denis Villeneuve nem volt a munkálatok részese, a sorozatnak nincs szégyenkezni valója. A látvány hűen tükrözi az új mozifilmek megjelenését, de közben képes saját egyedi színt is vinni a receptbe. Kicsit sajnos rondít a képbe, hogy amit a vizuális megjelenésen nem spóroltak, azt megtették a jelmezek és a valós fizikai hátterek szintjén. Egyszerűen sokkal olcsóbb megoldásnak látszik a képernyőn keresztül, s ez, főleg az effektek és CGI minősége miatt, nagyon kiütköző tud lenni. Nem annyira, hogy levegyen az élvezeti értékből, de pont annyira, hogy megemlítésre kerüljön.

Összességében viszont be kell vallanom, hogy egyelőre tetszik amit látok. A sorozat nekem sokkal feszesebbnek tűnik, mint a filmek voltak. Utóbbiak egy-egy ponton kezdtek már nagyon hosszúra nyúlni és nagyon elmagyarázósak lenni, míg a sorozat részei alatt egyszer sem unatkoztam. Mindig történt valami, mindig volt mire figyelni. Érdeklődve figyelem mit fog a sorozat az évadzáró végére érve hagyni bennem, mert jelenleg a rosszabb perceiben egy a tisztességest alulról súroló előzménysztorinak tűnik, de amikor összeszedi magát a történet, akkor pedig egy különleges megvalósítása a Dűne világának egy olyan időben, amit a filmeken keresztül nem ismernénk meg.