A Dreams annak a Media Molecule-nak a legújabb játéka, akinek a LittleBigPlanet játékokat is köszönhetjük. A stúdiónak lényegében védjegye a kreativitásra épülő programok kiadása és ez a Dreams-ben teljesedett ki igazán. A játék lényegében egy hatalmas játszótér a kreatív gamerek számára, ahol szabadon alkothatnak és utána ki is próbálhatják más játékosok műveit. Lényegében minden adott egy nagyszerű és egyedi játék elkészítéséhez, amennyiben valaki rászánja a rengeteg időt, ami ehhez szükséges.
A játék indítása után egyből belevetettem magam mások projektjeibe. A kezdeti stádiumban várható volt, hogy túl sok dologgal nem fogok találkozni, de azért akadt így is tenni és látnivaló. Az egyik techdemó szerű jelenetben például egy, a Last of Us világára jellemző romos városban lehetett körbenézni. Egy másik játékban egy chef bőrébe bújhattam, akinek egy kézzel kellett ételeket elkészítenie, mivel a másikkal telefonált. Találtam egy puzzle-platformert is, ahol egy lajhárral kellett végighaladni és drágaköveket gyűjtögetni különböző pályákon. Ezek után beleugrottam a fejlesztők által készített bemutatóba, ami lényegében egy erőfigtatásnak és a lehetőségek bemutatásának is megfelel. Az Art’s Dream lényegében egy két órás történet, átvezetőkkel, zenével és kalandjáték elemekkel, ahol egy zenész életének legrosszabb pillanatait követhetjük végig. A zene és a hangulat zseniális és a Media Molecule-ra nem jellemző érettséget mutat fel, amibe azért kellő játékossák és pozitív gondolat is belekeveredik.
Ami a legnagyobb jelentőséggel bír az Art’s Dream-mel kapcsolatban, hogy az egész történetet a Dreams fejlesztői eszközeivel tették össze. Nincs külön mókolás, nincs csalás, mindezt mi magunk is újra megcsinálhatjuk, amennyiben kellő kitartással rendelkezünk. És lényegében ez a Dreams. Egy óriási stúdió a szobánkban, ahol a PS4 kontrollerei segítségével alkothatunk, s csak a fantáziánk szab határt a lehetőségeknek. Tudom, sokszor elhangzott ez a frázis, de most úgy tűnik a fejlesztők tényleg megvalósították azt, amiről sokan csak a marketing anyagokban emlékeztek meg. Az Art’s Dream-ben is háromféle mód található meg, ezzel hangsúlyozva a Dreams alkotói lehetőségeit. Van egy akció orientált rész, egy logikai rész és egy klasszikus kalandjátékokat idéző szekció.
Azonban ahhoz, hogy mi is hasonló finomságokat készíthessünk hosszú és rögös út vezet, a kezdeti nehézségek pedig könnyedén el tudják venni az ember kedvét az alkotástól. A játékfejlesztői munka rengeteg türelmet, kitartást és tanulást igényel. Szerencsére a játék tele van tutorialokkal és különböző anyagokkal és az internet szorgos népe is egyre több bemutatót tesz fel a játékkal kapcsolatban. Maguknak a fejlesztőknek is van egy órás bemutatójuk már egy projekt elkészítéséről.
Az egyik hátulütő azonban – amitől szinte minden percben csak arra tudok gondolni, hogy ez a játék ordít a PC-s verzióért – az az irányítás. Az, hogy erőteljes gyakorlást igényel még nem kifejezés, de kontrollerrel navigálni a 3D-s világban, modellezni és viselkedésmintákat szerkeszteni elég fájdalmas és frusztráló lenni. Azonban meglepő módon, a kamera mozgatása és a menükben való navigálás elég könnyűre sikerült, de még így sem tudja megverni az egér-billentyűzet kombót felhasználóbarátság terén.
Mint említettem, a tanulási görbe nagyon meredek, viszont a rengeteg bemutató és tutorial pálya jelentős mennyiségű időt spórol meg nekünk. Mindegyik egy-egy funkció felhasználási módját mutatja be nekünk és különböző feladatokon keresztül végigvezet a játékkészítés csínján-bínján. Ha rászánjuk az időt, akkor kellő gyakorlással és kreativitással saját világokat és játékokat építhetünk. Azonban, ha nem érzünk kellő erőt ehhez, akkor nyugodtan maradhatunk csak a játékoknál is. Lényegében az egész Dreams olyan, mint egy közösségi oldal, ahol vannak tartalomgyártók és fogyasztók, s ha csak az egyik felé húz a szívünk egyáltalán nem kötelező a másikkal is foglalkozni.
Összességében rendkívül szórakoztató és megnyugtató a Dreams. Esténként egy új élmény kipróbálására is tökéletes, de egy borúsabb hétvégén a kreativitásunk is szárnyra kaphat és saját világokat hozhatunk létre. Félreértés ne essék, az alkotás folyamata hosszú és fáradtságos munka, és aki ezzel próbálkozik, előbb-utóbb biztos értékelni fogja a kedvenc játékai mögött álló kemény munkát.
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…