A Dread Delusion egy nemrég korai hozzáférést elhagyó, nyílt világú RPG, amely tisztelettel adózik az olyan klasszikusok előtt, mint a Morrowind és a King’s Field, miközben saját, egyedi identitást alakít ki. Az idegennek érződő lebegő szigetek és az ezeken elterülő királyságok egyszerre lenyűgöző és hátborzongató hangulatot árasztanak, ahogy egy olyan társadalom peremvidékeit járjuk be, amely még mindig küzd a saját múltjával. Itt a régi hagyományok és a modern feltörekvő innováció feszültségei között kell eligazodni, miközben a döntéseink mélyen befolyásolni fogják a világ sorsát.
A játék már az elején egy olyan dilemmával állít szembe, amely hűen tükrözi a világ összetettségét: egy falu a Scryshrooms nevű gombák termesztéséből él, melyekből készült tea látomásokat ad a jövőről. A gombák növekedéséhez azonban emberáldozatok vére volt szükség, amelyet a helyiek által követett ősi isten megkövetelt. A gyakorlat megszűnésével a falu hanyatlani kezdett, így egyes lakók most azon dolgoznak, hogy ismételten műveljék ezt a sötét rítust. Az elénk táruló kérdés ez esetben, hogy vajon helyes-e hagyni, hogy valaki feláldozza magát a közösség fennmaradásáért, még akkor is, ha ennek a gyakorlása csak további szenvedéshez vezetne? A Dread Delusion tele van ilyen morális dilemmákkal, amelyek minden küldetést és területet emlékezetessé, valamint nyugtalanítóvá tesznek.
A világban való barangolás során a Végtelen Birodalom lakóinak tragikus sorsával is szembesülünk. Ezek elpusztíthatatlan élőhalott lények a „World Rend” előtti idők mágiájának áldozatai, akik az örökkévalóságig bolyonganak a világban. Számukra halhatatlanságuk egy valódi átok, és tudatuk a testük elpusztulása után is kötve van ehhez az elátkozott világhoz. Találkozhatunk továbbá egy sárkánnyal, aki az évszázadok során számtalan ilyen örökkévaló lényt megevett, azok tudata pedig megszállta, így mostanra egy rengeteg elméből álló kollektív lényként létezik tovább. Ezzel szemben a Clockwork Kingdom lakói azzal a nyomasztó érzéssel élnek, hogy valami nagyon fontos dolgot elfelejtettek, miközben egy hibásan működő mechanikus isten elzárja tőlük azok emlékét, akiket az ürességbe taszít. Ezek a történetek, és az őket alakító frakciók mind azt a kérdést feszegetik, hogy mi a helyes cselekvés egy hanyatló világban, ahol a remény és a kétségbeesés egyaránt jelen van.
A Dread Delusion világa első pillantásra egyszerűnek tűnhet, főleg a régimódi grafikája miatt, azonban mélyebbre ereszkedve a tébolyában, egyre világosabbá válik, hogy minden egyes elem gondosan ki van dolgozva és egy nem mindennapi játékkal van dolgunk. Az égbolton ragyogó csillagok mintha csak egy bonyolult idegrendszert alkotnának, amely összeköti a világ különböző szegleteit. A játék legnagyobb érdeme, hogy képes az egymástól teljesen eltérő szálakat összehozni, miközben teret hagy a játékosnak, hogy tovább gondolja, milyen mélységei lehetnek még ennek az univerzumnak.
Esztétikai szempontból a Dread Delusion visszahozza a régi RPG-k hangulatát, alacsony poligon számú grafikával és egy csodálatosan komponált hangvilággal, amely tökéletesen kiegészíti a civilizáció ezen elszigetelt zsebeit. Ami azonban a legkiemelkedőbb a játékban, az a szörnyek megjelenése. A Dread Delusion fogja az olyan egyszerű koncepciókat, mint a goblinok, és egy groteszk, valósággal eldritch csavarral teljesen kiforgatja őket, hátborzongató és érdekes karaktereket alkotva. A történet előrehaladtával szert teszünk saját főhadiszállásra, illetve a későbbiekben a saját léghajónkkal fedezhetjük fel az addig elérhetetlen szigeteket.
A játék jelenlegi állapotában az egyetlen negatív dolog, amit fel lehet említeni, az a harcrendszer primitívsége. A fő problémája, hogy teljes mértékben hiányzik belőle a kihívás: minden ellenfél legyőzhető a verhetetlen hátrálás technikával. 1-2 ütést beviszünk, majd mikor az ellenfél támadna hátra lépünk kettőt és kezdjük elölről.
Noha ez egyáltalán nem csökkenti az élményt, mivel a Dread Delusion varázsa nem a harcrendszerében rejlik, hanem a világ kidolgozottságában, és a kezünkbe helyezett választási lehetőségekben. A Persona attribútumunk fejlesztésével például nagyon sok harci helyzetet elkerülhetünk az ellenfél meggyőzésével, Wisdomunk fejlesztésével pedig a világ rejtélyeit fedezhetjük fel.
Az Oxide games műhelyéből érkezett egy 4X játék, ahol a győzelemnek nem feltétele az, hogy…
Az ATLUS 35 évnyi tapasztalattal, a Persona és Shin Megami Tensei sorozatokból merítve és rengeteg…
A megszokott arcade lövölde most egy kissé más perspektívából.
Gyerekbarát Lego-kaland, mely szakít a tradicionális Lego játékok hagyományaival, hogy valami sokkal szebbet hozzon létre.…
A White Day: A Labirynth Names Schoolt a koreai Resident Evilként is említhetném, azonban a…
