Drakulics elvtárs – Filmkritika

5 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A magyar filmek, mindenkinek meg van a maga véleménye, hogy ha az elmúlt éveket nézzük, akkor milyen alkotásokat is termelt ki mi kis hazánk, de az utóbbi pár évben egyre több olyan került mozikba, amikre nem sajnáltuk a jegyárát kifizetni és a végeredményt látva elégedetten sétáltunk ki a teremből. A Drakulics elvtársról már az elején elmondhatjuk, hogy megosztó alkotás, de az vitathatatlan, hogy vannak olyan aspektusai amikre büszkék lehetünk.

Jó szokásomhoz híven nézzük a film történetét utána szépen belemehetünk a részletekbe, hogy mi is működik jól a filmben és ami félre ment.

„A vámpírok köztünk járnak! De aggodalomra semmi ok: a kémelhárítás tagjai már a nyomukban vannak, és a szokásos eszközökön kívül akár fokhagymát is bevetnek.

70-es évek, Magyarország. A kubai forradalmat is megjárt Fábián elvtárs (Nagy Zsolt) hazalátogat, hogy megnyisson egy nagyszabású véradó mozgalmat, de valami nagyon nem stimmel vele. Az öreg harcos úgy néz ki, mint ha 30 éves lenne, laza stílusa meg egy vérvörös Mustangja van, és a nők döglenek az ágyban fáradhatatlan fenevad után.

A kémelhárítás azonban felkészült a küzdelemre, és legjobb embereit állítja az ügyre. Mária (Walters Lili) kísérőként próbál a gyanús alak bizalmába férkőzni, és ahogy az álrandevúk egyre komolyabbra fordulnak, a törékeny kis nő úgy lesz egyre magabiztosabb: nemsokára elhiszi magáról, hogy több esze és nagyobb ereje van, mint az őt dróton rángató férfiaknak. Eközben a pasija, Laci (Nagy Ervin), a megfigyelés, lehallgatás és közelharc mestere a háttérből figyel, és amikor épp nem a féltékenységtől őrjöng, akkor olyat csinál, ami pont nem az erőssége: gondolkodik.

Vajon mi lehet az örökifjú elvtárs titka, aki csatos üvegből sűrű piros levet szopogat, és sóvárogva méregeti az elvtársnők finoman ívelt nyakát? A kémek, titkos ügynökök, besúgók, szélhámosok, régi és új harcostársak mindenre fel voltak készülve, de erre nincs kiképzés…”

Kezdeném a gyengébb elemekkel, mert abból számomra kevesebb van, az első és legnagyobb gond, az a forgatókönyv. Bizonyos karakterek, történetek nincsenek igazán kibontva, rövidre van hagyva, a magyarázatokat el kell fogadnunk, hogy ez így van és ennek örüljünk. Spoilerek nélkül nehéz belemenni, de annyit elmondhatok, hogy a vámpíros rész annyira nincs kibontva, és akár Fábián elvtárs is többet érdemelne, mert a karakter érdekes, és megérdemelt volna jobb kidolgozást. Ráadásul sok helyen látszódnak a kihagyott ziccerek. A második gondom, hogy vannak karakterek/színészek, akinek nem igazán ad teret, pl Nagy Zsolt, ő lenne az egyik főszereplő, és nagyon visszafogottan kell alakítania a film nagy részében, de amikor engedik, hogy elszabaduljon akkor brillírozik. A másik ilyen színész az Rába Roland, aki Kádár Jánost alakítja, és nagyon keveset kapunk belőle pedig amikor vászonra kerül akkor biztosak lehetünk, hogy valami eszement dolog fog történni.

De inkább nézzük a jó dolgokat, amikből szerencsére nagyon sok van még ha a film rövid is. Ami egyrészt a problémáknál írtam, hogy bizonyos karakterek/színészek nem kapnak elég teret, viszont akik megkapják azok olyan szinten képesek csillognak. Itt két színészt ki kell emelnem az egyik, Nagy Ervin aki szerintem már kisujjból rázza ki ezeket a macsó szerepeket, de így is fantasztikus volt látni és a film humorforrása, szinte biztos, hogy minden második mondata vagy cselekedete olyan lesz aminél nevetni fogunk. A másik, és egyértelműen ő viszi a hátán a filmet, Walters Lili. Egyszerűen annyira élvezi a szerepét és mindent beleadott, minden egyes percét élvezet nézni a játékának és egy olyan filmben helyt képes állni, ahol a mellékszereplők is kiemelkedők, elég csak Thuróczy Szabolcsra, Borbély Alexandrára, Balsai Mónira gondolni. Nagyon remélem, hogy ezek után még több film főszerepét merik majd rábízni.

Ami a leginkább megosztó lesz a filmmel kapcsolatban, az a humora. Mert van, ahol már kínos, túlerőltettet, de még így is nagyon sokat nevetett a terem, és azt is érdemes tudni, hogy nem szűkölködik fekete humorban és szarkazmusban, amit én külön imádok. Ráadásul azt elmondhatom, hogy nem szeretem a vígjátékokat, de itt minden úgy volt adagolva hogy számomra működjön így nem tudok rá haragudni. Én örülnék a legjobban, ha a mai vígjátékok minimum ezen a szinten mozognának mert akkor lehet nem tiltakoznék hevesen, hogy moziba üljek be párra.

A végére hagytam, amiben szerintem a Drakulics Elvtárs kiemelkedik a magyar filmek közül és az a fényképezés, egyszerűen vannak jelenetek benne, amik gyönyörűek, a bevilágítás remekül sikerültek. Például amikor az ébredező Budapestet láthatjuk az nagyon jól mutatott a vásznon. Itt is csak remélni tudom, hogy ezt a szintet még több hazai filmben fogjuk látni mert akkor egyre több alkotást lesz ajánlott moziban megnézni.