Cikkek

Dr. Kawashima’s Devilish Brain Training – Játékteszt

7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Nintendo mindig is szerette a furcsa, hosszú és kb. kimondhatatlan neveket adni a játékaiknak, és ez alól a Dr. Kawashima’s Devilish Brain Training sem kivétel. Ám hiába elrettentően hosszú a név, maga az alkotás kifejezetten szórakoztató.

De miről is szól a játék? Az elején arról, hogy lerombolja az önbizalmunkat azon a téren, hogy mennyire is vagyunk okosak, mert bizony nem kegyelmez a játék. Szimpla feladványokat kapunk, általában matematikával kapcsolatosokat, de elég sok a logikai rész is, viszont nem véletlenül van a nevében az „ördögi” szó, mert bizony, van egy ilyen arca is a játéknak, ahol a feladványoknál vért fogunk izzadni, és az fogjuk kérdezni magunktól, hogy „miért is kellett ez nekem?”

De tudom, nagyon drámaian kezdtem bele. Nézzük az előzményeket: a játék maga már 2013-ban megjelent, de Európába csak most ért el. Alapjaiban szimpla fejtörőkre alapoz, ahol össze kell adnunk, ki kell vonnunk, vagy kisebb logikai feladványokat kell megoldani, de mint fentebb is említettem, a matematika kapja a fő hangsúlyt. És hogy miért is készült a játék? Mert túl sokat töltünk a képernyők előtt (mérettől függetlenül), és nem tudunk annyira összpontosítani, mint szeretnénk, és pont ehhez kapunk segítséget a Dr. Kawashima’sban.

A játék fő magját az Ördögi számítások jelentik, ahol össze kell adnunk, és ki kell vonnunk, de nem olyan egyszerűen, mint gondoljuk. Mindig elcsúsztatva kapjuk meg a feladványt pl.: „2-7”, ezt látjuk, majd lecsúszik, és „? ? ?” lesz a helyén, felette megjelenik, hogy 5+3, de nekünk még az előzőre kell válaszolnunk. Ez a rész még könnyű, de amikor kettővel vagy hárommal csúsznak a feladványok, már lesz, hogy besokallunk. Viszont az kétségtelen, hogy az agyunkat jól meg tudja tornáztatni.

De azért jutalmazva is vagyunk, ha napi szinten játszunk, mert úgy nyílik meg egyre több játék, illetve ha túl sok nap játszunk egyhuzamban, akkor Dr. Kawashima’s közli, hogy jó lenne, ha kivennénk egy nap pihenőt. Lehetőségünk nyílik barátokkal és családtagokkal is összemérni a tudásunkat.

Túl részletesen a Dr. Kawashima’s Devilish Brain Trainingről nem igazán lehet írni, ezt a játékot egyszerűen át kell élni – azt, ahogy lerombolja a lelkünket, majd szépen lassan újra összeszedeti velünk. Minden korosztálynak való, mert bizony az agyat mindig át kell mozgatni, még ha kegyetlen módszerekkel is

Legfrissebb bejegyzések

A World of Warships: Legends új, ünnepi tartalmai

A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…

2024-12-20

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11