Dino-Ducks Dash – Játékteszt

Mielőtt mélyebb vizekre eveznék az elemzésemre vonatkozóan, fontos idebiggyesztenem egy olyan témát amely bizony szorosan kötődik ezen produktum jelenlétéhez a videojátékos „piacon”. A Dino-Ducks Dash egy olyan régi videojátékos hagyományt próbál visszahozni, amelyet az online kapcsolaton keresztül létesíthető közös játék vett át. Biztosan emlékeztek azokra az időkre, amikor a barátaitokkal egy TV-n vagy számítógépen, több kontrollerrel vagy egér és billentyűzettel, egy képernyőn, együtt avagy egymás ellen püföltétek a gombokat. Nos ezen élményeket nyújtó „gameszkók” bizony – véleményem szerintem sajnálatos módon – a kihalás veszélye körül forognak. Szerencsére, mint ahogyan tesztalanyom is bizonyítja, vannak olyan fejlesztők és készítők, akik bizony ugyanúgy hiányolják ezen lehetőségek jelenlétét a mai alkotásokban, mint mi magunk, a felhasználók, és talán pontosan az olyan játékosok számára akarják megmutatni, hogy igen, itt vagyunk, nem merül feledésbe az, ami oly sok éven át kedves volt a számunkra.

No de mi is valójában az alap mechanika, amely annyira addiktív volt számomra és a barátaim számára (igen vannak barátaim, annak ellenére, hogy gamer vagyok :D) ? Kapunk pár – szó szerint végtelen – pályát, amelyeken pontokat kell gyűjtenünk, akár egy közös cél érdekében, egymással kooperálva, de akár egymás elleni harcokban is részt vehetünk, ezen módoknál akár a pontokért, akár egymás kiejtéséért is küzdhetünk. Mondanom sem kell, hogy első próbálkozásaim nem hoztak valami kimagasló eredmény, azonban minél több időt fektettem bele ebbe az aranyos, mókás kis kalandba, azt vettem észre magamon, hogy a véletlenszerűen felbukkanó akadályokat egyre könnyebben kerülöm ki, vagy likvidálom a rám támadó ellenfeleket. Itt ki is térnék egyébként az egyik negatívumra, amely legfőképpen a változatosság hiánya volt számomra. Tény, hogy minden pálya új élménynek hat, mivel minden akadály, ellenfél és véletlenszerűen végbemenő nehezítés mindig más időpontban következik be, de ezeknek száma viszont véges. Körülbelül egy tucat ellenfélt számoltam a több tíz órás időtöltésem során, és az akadályok terén is körülbelül ilyen nagyságrendű számokról beszélhetünk. Egy ilyen típusú játékban, ami nem rendelkezik történettel úgy igazán, pusztán szórakoztatás céljából készült, főként társaságok számára, többszöri felhasználásra való tekintettel szerintem érdemes lett volna több lehetőséget belecsempészni ebbe a játékocskába.

Maga a produktum egyébként iszonyatosan pörgős, és legtöbbször annyira kaotikus, jó értelemben persze, hogy ténylegesen a leggyorsabb és legjobb reflexekkel rendelkező játékos lesz a csúcson, büszkén dagadva az általa elért eredménytől. A hangok és a zenei aláfestés terén is remekel ez a kis partijáték, amelyben minden esemény megfelelő dallammal kíséri végig az óvatlan de mégis sikerélményre éhes felhasználókat. A látványvilág terén – bár nekem a grafika általában hab a tortán – úgy éreztem a minimalista dizájn kissé túlságosan minimálisra sikeredett, és bár tény, hogy a beöltözött kacsák nagyon aranyosak és viccesek, mégis az összkép néhol olyan túlságosan egyszerűnek érződött, és bennem volt valami megmagyarázhatatlan hiányérzet. Ezen építő jellegű kritikáimat leszámítva azonban maximálisan elégedett voltam ezzel humoros, gyors és addiktív „gameszkóval”, amely leginkább tényleg baráti társaságoknak vagy családoknak ajánlott fogyasztásra. De vigyázat, a dinoszaurusz jelmezt viselő kacsák, olykor nagyon rágósak.