Demon’s Souls (PS5) – Játékteszt

A FromSoftware-t véleményem szerint senkinek nem kell bemutatni. A rendkívül nehéz játékai miatt ismerté vált japán csapat 2011-ben robbant be a köztudatba (Európában mindenképp), ugyanis ekkor jelent meg még XBox 360 és PlayStation 3 konzolokra az első Dark Souls játék. Ezt követően elkezdtek szárnyalni a fejlesztők felfelé, a sorozat 2016-ra három számozott részt is megélt, számos kapcsolódó DLC-t. 2015-ben jött a fordulópont, mikor is Hidetaka Miyazaki és csapata bebizonyította, hogy nem csak az alternatív lovagkorban tudják tesztelni játékosaik idegrendszerét, és elhozták nekünk a BloodBorne-t, kizárólag PS4 konzolokra (ez mai napig sokak szívfájdalma, számos petíció került aláírásra, hogy legalább PC-re adják ki a játékot). Majd a tavalyi évben új szintre emeltek mindent, és elhozták sokak szerint az eddigi legnehezebb „SoulsBorne” játékot, a Sekiro: Shadows Die Twice című mesterművet. Ugye, hogy a legtöbbeteknek ismerősen csengenek ezek a címek? Azonban sokan nem tudják, hogy volt FromSoftware-nek egy korábbi játéka, ami nem lett annyira ismert, de mégis ezzel indult minden, ez pedig a Demon’s Souls.

A Demon’s Souls eredetileg 2009-ben jelent meg, kizárólag PS3 konzolokra. Egy nagyszerű játékról volt szó, azonban részben az optimalizálatlanság miatt is, de réteg játék maradt. A Dark Souls megjelenése után sokan tudomást szereztek az elődről, de ez többnyire ennyiben is maradt. Annyi biztos, hogy kishazánkban kevesebben játszottak a Demon’s Souls-sal, mint az utána következő 2011-es játékkal. Bevallom, én is a Dark Souls-sal kezdtem, és valószínűleg soha nem játszottam volna azzal a játékkal, ami mindent elindított. Ekkor jött képbe a Bluepoint Games és a PS5. Történt ugyanis, hogy még júniusban az egyik Sony esemény keretein belül, bejelentésre került, hogy a Demon’s Souls a PlayStation 5 egyik nyitócíme lesz, ráadásul nem Remaster-ről van szó, hanem egyenesen Remake-ről, azaz a fejlesztők, teljesen a nulláról építik fel a világot.

Beszéljünk kicsit a fejlesztő csapatról, mert igazán megérdemlik. A Bluepoint Games egy 2006-ban alakult amerikai csapat, akik többnyire olyan játékokat emeltek át egyik generációról a másikra, mint a God of War (PS2 –> PS3); Uncharted (PS3–>PS4). A nagy áttörést, amikor sokak számára ismertté váltak, az 2018-ban volt, mikor teljesen újjá építették a Shadow of the Colossus-t PS4-re. Majd, most 2020-ban talán az eddigi legnagyobb fába ütötték a fejszéjüket, és a legelső Souls játékot kezdték el a mai vizualitásnak megfelelően elkészíteni.

Mit is mondhatnék, mikor először indítottam el a Demon’s Souls Remake-t ledöbbentem. Bátran merem állítani, hogy az eddigi leggyönyörűbb Souls játék tárult a szemem elé, amit valaha láttam. A Sekiro is szép volt, de ez…. messze túlszárnyalja. Természetesen ez még nem hozná meg a sikert, de a Bluepoint olyan alázattal nyúlt hozzá az alapanyaghoz, hogy az dicséretes. Csupán 1-1 kis easteregg-et, illetve feladványt, extra tárgyakat raktak a játékban, hogy mégse 100%-ban ugyanaz legyen, mint anno 11 évvel ezelőtt. Működnek a glitch-ek, a shortcut-ok, egy szóval minden, ami az eredeti verzióban is. A játék ezen felül PS5 konzolon stabilan tartja a 60 FPS-t, ami lenyűgöző, konzolon ennyire Souls játék még soha nem futott simán, és ez érezhető. A karakter akkor reagál, mikor megnyomjuk a gombot (néha van egy kis csúszás, de az csak az előző mozdulat animációja miatt, mivel az még nem ment végbe). Ráadásul a DualSense, szinte minden funkcióját olyan mesterien használja ki, amit szavakkal szinte lehetetlen bemutatni, így nem is próbálom meg, mert ezt tényleg érezni kell. Nem tudom mi lesz a generáció vége fele, de ha már a megjelenéskor ilyen játékok érkeznek, akkor igazán lehetne már 5-6 évvel később. Illetve nagyon remélem, hogy a Dark Souls trilógia is egyszer megkapja a maga Remake változatát, de csak akkor, ha a Bluepoint Games készíti, mert ezek a srácok tudnak valamit.

Akik a Dark Souls-ba szerettek bele, azok biztosan élvezni fogják a játékot, azonban elsőre lehet még is kicsit csalódottak lesznek a játékmechanikát tekintve, ugyanis, itt az Archstone (Dark Souls-ban Bonfire) csak a pályák elején, illetve 1-1 fő ellenfél legyűrése után jelennek csak meg, így számos alkalommal újra és újra végig kell verekednünk magunkat a néhányszor már legyőzött ellenfeleken  (vagy csak keresztül futunk a pályán, már amikor sikerül), hogy eljussunk ahhoz a behemóthoz, ami már a hatodik alkalommal nyírt ki minket egy ütéssel, lövéssel, csípéssel, rúgással, harapással, vagy bármi más módszerrel. Az viszont pozitívum volt számomra, hogy minden pályarész megnyílik, miután végzünk a legelső (tényleges) boss-al, így ha valamelyik rémség kikészítette az idegrendszerünket, próbálkozhatunk egy másikkal, hogy néhány óra elteltével rájöjjünk, hogy az előző bestia nem is volt olyan rossz.

A Demon’s Souls Remake egy valódi mestermű lett, amely hű maradt az alapanyaghoz, de mégis képes megmutatni, hogy értő kezekben, (egy új hardverrel), mit lehet kihozni egy régebbi, sokak által már el is felejtett játékból.