Demolish & Build Classic – Játékteszt

Meginvitállak Titeket egy kis múltidézésre! A 2000-es évek elején járunk, olyan címek jönnek ki, mint a GTA III, HALO: Combat Evolved, Final Fantasy X, Silent Hill 2 vagy akár a Ratchet & Clank és még csak 2002-nél járunk. Egytől egyig emlékezetes játékok, az akkori kor címeihez képest látványos grafikával, sokszor újító játékmenettel vagy történettel. 2010-ig már aztán olyan, a (ragdoll) fizikára erősen építő címeket kaptunk, mint a Portal 1, GTA IV vagy a Bad Company 2, amiben aztán tényleg épületeket omlaszthattunk az ellenfélre, relatíve életszerűen.

Ugorjunk most 2017-re. Jelen tesztünk alanyának első verziója megérkezik számítógépekre. A kor játékaihoz képest már akkor is borzalmasan elmaradott, csúnya és még szimulátornak is gyenge, fizikája a nullához konvergál.

De nem kell aggódnunk, eljött a megmentő csapat! A készítők úgy döntöttek, hogy jó 7 évvel később megörvendeztetik a nagyérdeműt és kiadják most már konzolokra is. Persze nulla változtatással.

Alapvetően a koncepcióval nem lenne baj: ahogy a hasonló szimulátoroknál megszokhattuk egy cég vezetésébe fogunk, embereket bérelhetünk fel, munkaeszközöket, majd munkagépeket vásárolhatunk majd ezekbe beleülve különféle szerződéseket teljesíthetünk. A befolyt pénzből újabb gépeket és eszközöket vásárolhatunk, amikkel komolyabb feladatokat választhatunk vagy akár telkeket amik termelik a pénzt, maximum néha karban kell tartani őket. A probléma inkább a játékmenetet és a világ ürességét érinti.  A térkép alapvetően nagy lenne, több helyszín van, mindenhol más feladatok várnak ránk, esetleg a vásárolható gépek különböznek. Van egy úthálózat amin közlekedhetünk a terepjárónkkal, de gyakorlatilag egy szellemvárosban: járókelő nulla, maximum pár járművel fogunk random találkozni, azokat is olyan AI vezeti, ami gond nélkül behajt a lánctalpas markoló alá. A különféle területeket töltőképernyő szakítja meg, ami még a három rádióból szóló önismétlő és licensz-mentes „zenét” is megakasztja. Azt talán mondanom se kell, hogy a járműveket, a sajátunkkal együtt, szellemek vezetik, ugyanis arra se vették a fáradtságot, hogy valami melósember figurát betegyenek ilyenkor a volán mögé (ami a sajtó képeken egyébként szerepel). Folyamatosan figyelni kell az üzemanyag-szintre, de a tankolást nem benzinkúton, hanem menüből végezhetjük, ahogy a különféle markolófejek és egyebek cseréjét is.

A szerződésekkel valamennyire el lehet bohóckodni, de fizika hiányában ez is nagyrészt szenvedés. Kicsit olyan az egész, mint a Postal 2, csak kevésbé poén. Csak úgy és azt bonthatod le, amit neked előre megterveztek. De azt aztán mindegy hogyan, annyi a lényeg, hogy az előre megszabott eszközzel tedd: ha a feladat megszabja, hogy körfűrész kell legyen nálad meg kalapács, azzal kell a falat bontanod. Hiába van már ütvefúród vagy esetleg bontógolyós darud, bizony csak a kalapács viszi a falat. A csövek ha három elemből állnak és te a két szélsőt levágod, a középső darab továbbra is ott lebeg, amíg annak a „széleit” meg nem fűrészeled. A buldózerrel ha azt a feladatot kaptad, hogy tolj odébb 4 autót vagy irts ki 33 bokrot, semmi gond nélkül eltolod őket. Na de ha egy kábeltekercs az utadba kerül, hajaj! Mehetsz szépen körbe, azzal sajnos nem birkózik meg. Az esetek többségében nincs a szánkba rágva, hogy mi a teendő, szerencsére van egy „melós-viziónak” nevezett gombunk, ami kijelöli nekünk a képernyőn a még hátralévő feladatokat.

Igazából erről a játékról mindent lehet mondani, csak jót nem. Egyetlen pozitívuma talán, hogy kisebbeknek is érthető a kezelése, nincs szimulátor-szerűen túlbonyolítva. De 2024-ben azért bőven találunk olyan címeket a palettán amivel többet, jobban és szebb körülmények között szórakozhatunk, nem csak olyat, ami a videók és képek alapján még akár egy közepesen jó játéknak is tűnhetne, de valójában egy átok.