Kategóriák: CikkekPCSwitch

Dave the Diver – játékteszt

A nyári időszak egyik legnagyobb meglepetését a Dave the Diver jelentette, mely, mint egy cunami szántotta végig az indie mezőnyt és beírta magát a nagy nevek közé ebben a videójátékok szempontjából amúgy is rendkívüli évben.

A szóban forgó játék az első képek alapján egy egyszerű pixeljáték látszatát keltheti, és joggal vethetjük fel a kérdést mitől is lett olyan nagy sikere. Azonban a fenti rövid trailer már egy kicsit tágabb betekintést nyújt Dave bolondos világába. Főszereplőnk, és az általunk irányított karakter a címben is említett Dave lesz. Dave egy búvár, aki a játék során napjait tengeri merüléssel, estéit pedig Bancho sushi éttermében való kisegítéssel tölti. Egy nap során két merülésre van lehetőségünk, egy délelőttire és egy délutánira. Mindkét merülés során egy véletlenszerű terület vizeibe ugrunk be, és igyekszünk felfedezni azt, illetve a legértékesebb, legjobb minőségű halakkal távozni, amiket aztán este felszolgálhatunk a sushi-étteremben. A történet során Dave rengeteg egyedi és a legkevésbé sem épelméjű karakterrel kerül kapcsolatba, akik mindegyike hozzájárul, hogy főhősünk merülései a lehető leghosszabbak legyenek, a zsebei pedig minél több halat elbírjanak.

Ezen karakterek közül a két legfontosabb Cobra és Bancho. Bancho, a korábban említett Bancho Sushi étterem tulajdonosa, aki a halak elkészítéséért és a játék legemlékezetesebb átvezetőiért felel – ugyanis minden új recept feloldásakor kapunk egy remekül koreografált videót ahogy a kedvenc séfünk megalkotja az általunk kitalált ételt. Cobra pedig nem kevesebbért, mint a játék megvalósulásáért felel, hiszen az első átvezetőben ő hívja fel Dave-et a Blue hole-al kapcsolatban (A Blue Hole az a tengerrész, ahol a merülések történnek), és a friss sushi ígéretével elcsábítja a hajójára, hogy aztán közösen meggazdagodjanak (és jókat egyenek).

A fő játékmenet 2 elemből áll: a merülésekből és az éttermi kiszolgálásból. A nap során egy délelőtti és egy délutáni merülésre van lehetőségünk. Minden merüléskor 1-1 kézzel készített helyszínre érkezünk, azonban ezek közül nem áll módunkban manuálisan választani, így, ha egy aktív küldetés nem elérhető a kapott helyen, akkor érdemes arra fókuszálnunk, hogy új halakat találjunk, és az ismert halak közül a legértékesebbeket rángassuk a felszínre. Illetve, ha van egy elkészíteni kívánt új receptünk, próbálkozhatunk a hiányzó alapanyagok felkutatásával.

A merülések során a Blue Hole-on belül bejárt területek szemet gyönörkötetőek, a hozzájuk tartozó élővilággal együtt. A környezet 3D hatású, illetve a nagyobb élőlények is 3 dimenziós modellel rendelkeznek, míg a kisebb élőlények és egyszerűbb növények 2D sprite-ként jelennek meg. Az összképet a hangok koronázzák meg, a pihentető zenével és az óceán hangjaival. A halakat kétféle módon gyűjthetjük be: minimális sérülésekkel a szigonyunk segítségével, illetve fegyveres kiiktatás után csökkentett húsmennyiséget tudunk belőlük kinyerni (ezt csak nagytestű ragadozóhalak esetén érdemes kihasználni, mivel a békés és kistestű halak esetén a hús, amit a halakból nyerünk ki töredéke a szigonyos befogással szerzett mennyiségnek). A szigonnyal és fegyverekkel történő célzás nehézsége onnan fakad, hogy Dave egy egyszerű búvár, ezáltal nem a tengerek legnagyobb vadásza, ami a játékos oldaláról abban nyilvánul meg, hogy nem tud csak jobbra és balra célozni, illetve célzás közben nem tud oldalt váltani. Ez megnehezítheti a vadászatunk, azonban, ha sikerül hozzászokni feltűnhet, hogy a halak és ellenfelek mozgása úgy lett kialakítva, hogy azok megfelelő helyezkedéssel tökéletesen kijátszhatóak.

Amint végeztünk a délutáni merüléssel Bancho már várni fog minket az éttermében, ahol a halakat felhasználva kínálhatunk sushi különlegességeket. Mivel a játék elején az éttermet újra kellett építeni, így kezdetben Dave-nek be kell ugrania, mint felszolgálószemélyzet. Ez egy egyszerű minigame-ként van jelen a játékban, Bancho ahogy érkeznek a vendégek sorban készíti az ételeket és ezeket kell tőle a várakozó vásárlókhoz eljuttatni, illetve esetenként teát kell töltenünk néhány vendégnek. Az este folyamán összegyűjtött profitot tudjuk felhasználni Dave felszerelésének fejlesztésére, illetve új eszközök feloldására.

A játék azonban nem csak ennyiből áll, hiszem a Blue Hole egy elveszett civilizációt rejt magában, amit a történet során fel kell fedeznünk, illetve a karakterek több, egyre bizarrabb kéréseit is teljesíthetjük a segítségükért cserébe. A történet misztikuma egyébként meglepő a kezdeti poénos és komolytalan kezdés után – egyébként ezt a hangnemet végig megőrzi, mivel Dave csupán az egyre különlegesebb sushiételek ígérete ellenében segít az őt felkereső karaktereknek.

Legfrissebb bejegyzések

A World of Warships: Legends új, ünnepi tartalmai

A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…

2024-12-20

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11