Dagon: Complete Edition – Játékteszt

Már az elején le kell szögeznem azt, hogy a Dagon: Complete Edition nem egy hosszú játék, így körülbelül egy óra alatt végére érhetünk az utazásainknak. Az is fontos ezen gondolatom megemlítése során, többletinformációként szolgálva, hogy ezen esetben beigazolódik a kevesebb néha több közmondás. A Dagon újra kiadása bár rövid, azonban egy olyan üresjáratok nélküli, érdekes, hangulatos és a játékos figyelmét folyamatosan lekötni képes kalandra invitál, amely nem csak a H.P. Lovecraft fanatikusoknak ad majd új perspektívát, de azok számára megfelelő módon meséli és összegzi a már könyvek formájában meglévő történeteket, akik esetleg sosem olvasták volna az író munkásságait. Nehéz jelen esetben spoilerek nélkül bármit is mondani a történetről, főleg így, hogy egy nagyon rövidke játékkal van dolgunk, azonban arra talán kitérhetek a poén lelövése nélkül, hogy a vizuális novella stílusban utazó alkotás, amelynek szem és fültanúi lehetünk majd ezen produktum elindításával, rengeteg érdekességet nyújt majd a játékosoknak.

Minden „pálya” vagy inkább nevezzünk nevén a gyermeket, így ez alapján a történetek egy-egy mesélővel kerülnek elmondásra, miközben különféle vizuális síkon megjelenő jelenetek tarkítják az általunk átélt szituációkat. Ha elég ügyesek és szemfülesek vagyunk, akkor az író élettörténetét rejtő képkockákra is rálelhetünk, amelyek azok számára is újdonsággal szolgálhatnak, akik már fejből fújják minden írását. Természetesen újfent kitérnék azon játékosoknak szánt élményre is, akik esetleg nem lennének járatosak a Lovecraft -féle univerzumban. Számukra a történetek felvezetése és narrációja maximális információbombaként robban majd az arcukba, amely során minden apró jelenet megfelelő módon, a rémisztő hangulatot megtartva, elmagyarázásra kerül. Képzeljünk csak el egy hangoskönyvet, amelyhez vizuális képkockák is társulnak, de mégis úgy érezzük, hogy ez valami több, valami sokkal de sokkal jobb élményt nyújtó alkotás.

Fentebbi soraimból nyilván már gondolhatjátok, de igen, a grafikai megoldásokra és a zenei aláfestésre sem eshet igazán panasz, hiszen ezen téren is remeken a játék. Sosem éreztem azt, hogy valami túlságosan realisztikus lenne, így minden úgymond mesébe illő volt, és sosem éreztem azt, hogy a látványvilág eltérne az általam képzelt világoktól, amelyeket az olvasmányok során képzeltem magam elé. Minden dallam továbbá, és hangfoszlány megfelelő módon vitte végig a hallójárataimba fürkészve magukat azon bizonyos hátborzongató érzést, amelytől néha bizony magam mögé néztem a valóságomban, nehogy valami szörny csámcsogja éppen a testemet, miközben épp egy képzeletbeli történet rabja vagyok.