A CyberCorp játék egy egyedi élményt kínál, de nem feltétlenül a legjobb értelemben. Az első benyomásaim alapján, alig egy óra játék után, már világosan kirajzolódtak azok a problémák, amelyek a játék minden aspektusát érintik. Bár van benne potenciál, rengeteg hiba tarkítja, amelyeket mielőbb ki kellene javítani.
Kezdjük azzal, hogy a játék narratívája nem igazán tud magával ragadni. A történet nem kelti fel eléggé az érdeklődést, az előrehaladásával sem. Az elénk táruló cyberpunk világ, első pillantásra érdekesnek tűnhet, valójában nagyon felszínes és sablonos, a kezdeti lendület, melyet egy nyitó átvezető felfest, azzal együtt satufékez és nem indul tovább. A cselekmény ezután JPRG-re jellemző karakterportrékon keresztül történő párbeszédeken keresztül történik, azonban ez a történetmesélés rendkívül erőltetett, és úgy érződik, mintha a forgatókönyvet nem hagyná természetesen kibontakozni. A CyberCorp ebből a szempontból nem igazán tudja megragadni a figyelmet.
Ami a játékmenetet illeti, itt valamivel jobban teljesít a játék, bár a közepes történetet figyelembe véve ez nem volt túl nehéz feladat. Alapvetően a játék izometrikus lövöldözős műfajba tartozik, és bár egy looter shooter mechanikával rendelkezik, a játékmenet nagyon ismerős mindenki számára, aki korábban játszott már hasonló stílusú játékokkal – főleg a nemrég megjelent The Ascentre gondolnék, nagyon sok ötletet és témát onnan emeltek át a fejlesztők. Ez nem feltétlenül lenne probléma, ha a játék új és érdekes mechanikákat kínálna, de sajnos a CyberCorp ebben sem igazán tűnik ki. A játék főként abból áll, hogy egyszerűen moonwalkolva az ellenség elől golyókat szórunk a minket kergető hadseregre. Ez főleg azért szomorú, mert így szinte halhatatlanok vagyunk, ha viszont kihasználjuk a játék mechanikáit és nem menekülünk, akkor gyorsan ellep minket az ellenfelek hatalmas tömege, kevés helyet hagyva a fedezékek kihasználására vagy az alapvető manőverezésre.
Az egyetlen érdekes mechanika, amit nem az Ascentből, hanem a SYNTHETIK-ből vettek át, az aktív reload mechanika. Ezzel a fegyver újratöltésekor egy jelző jelenik meg, és egy gomb megfelelő időben történő lenyomásával a teljes animáció átugorható. Azonban ez az apró kiegészítés sem képes teljesen megmenteni a játékmenetet, mivel a harcok nagy része továbbra is ismétlődő és monoton marad.
A fegyverek sokfélesége elsőre izgalmasnak tűnhet, de valójában a különböző fegyverosztályok közötti különbségek nem elég jelentősek ahhoz, hogy valódi stratégiai mélységet kínáljanak. Például, ha egy egylövetű puskának ugyanolyan hatótávolsága van, mint egy sörétes puskának, akkor mindenki számára egyértelmű lesz, hogy melyiket érdemes választani, és melyiket végleg elfelejteni. A játék megpróbál különféle fegyvereket kínálni, de a különbségek inkább kozmetikai jellegűek, mintsem valódi előnyt jelentenének a harcokban.
A boss harcok különösen csalódást keltőek. A CyberCorp néhány különböző boss típust kínál, de ezek közül egyik sem igazán izgalmas. A kezdeti bossharcok nagyobb méretű, átlagos ellenfelek ellen történnek majd, amit már megszokhattunk a hasonló játékokból. A későbbiekben pedig találkozhatunk nagy mechruhákkal, illetve a saját magunk által irányított robot másával is. Ez a megközelítés nemcsak, hogy nem nyújt kiemelkedő élményt, de kifejezetten unalmassá teszi a harcokat (1-2 kivétellel).
A játékmenet másik nagy problémája a loot rendszerben rejlik. A CyberCorp-ban a karakterünk tulajdonságai teljes mértékben attól függenek, hogy milyen fegyvereket és páncélrészeket találunk vagy vásárlunk. Ez az első pár alkalommal érdekes lehetőségnek tűnik, de hosszú távon nagyon korlátozó, mivel a későbbi küldetésekre a megfelelő power level nélkül nem érdemes még csak bepróbálkozni sem.
Összességében a CyberCorp jelenlegi formájában nem igazán ajánlható. Bár van benne potenciál, és jó helyekről próbál inspirálódni, maga a játék jelenleg túl sok problémával küzd ahhoz, hogy versenyképes legyen a piacon. A looter shooter műfajban számos jobb és olcsóbb alternatíva létezik, amelyek sokkal teljesebb élményt nyújtanak. Ha azonban a fejlesztők képesek javítani a játék hibáit, és finomítanak a mechanikákon, akkor a CyberCorp idővel talán méltó kihívója lehet a műfaj többi játékának. Jelenleg azonban túl sok a hiba, és túl kevés a kapott játékélmény.
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…
Megérkeztek az első téli napok, és ezzel kezdetét vette a World of Tanksben a várva…