A Concord közel 8 éven át készült, majd idén augusztus 23-án el is indult útjára a csillagok közé. De mint kiderült a csillagok egy tinédzser hálószobájának plafonján találhatóak, így rövid lebegés után, rögtön visszazuhantak a valóság rideg ágyába.
Jelenlegi tesztünk rendkívül rendhagyó lesz, mert a cikk írásának időpontjában már el is tüntették a címet a Steam és Playstation Store kínálatából (rákeresni se lehet), mivel közel két hetes vergődés után, szeptember 6-án leállítják a szervereket. De hogyan jutottunk idáig?
Az ex-nagyágyúkból verbuvált Firewalk Studios csapata mert egy nagyot álmodni: 2018-ban bejelentették Concord nevű multiplayer sci-fi lövöldéjüket, melyen már akkoriban is dolgoztak. Közben teltek az évek, a játékról keveset lehetett hallani, egészen 2023-ig, amikor is csatlakoztak a Playstation Studios-hoz. Ekkor jelentették be, hogy a játék fejlesztése folyamatosan zajlik Playstation 5 és Steam platformokon is, ráadásul cross-play módon, vagyis egyszerre mind a két rendszer játékosai megmérkőzhetnek egymással, ebben az egyedinek tűnő, részben sztoriközpontú, mély háttérrel rendelkező sci-fi FPS-ben. Ezzel az egésszel két egyszerű probléma akadt: az idő és az árazás.
Ha 2018-ban jelent volna meg a játék, jó eséllyel kapkodtak volna érte. Mivel akkoriban még az Overwatch is alig két éves volt, rajta kívül más nagy sikerű multiplatform free-to-play PVP-FPS nem igen volt a piacon, még talán labdába rúghattak volna. De 2024-ben? Az Overwatch 2, Apex Legends, Fortnite és megannyi, havi több milliós játékosszámot produkáló, ingyen játszható cím tengerében, egy hasonló játékot teljes áron kiadni? Gyakorlatilag borítékolható volt a fulladás, de ekkora buktára valószínűleg senki se számított.
Az augusztus 23-i megjelenés volt az érdeklődés csúcsa: 697. Nem, nem ezer. Hanem összesen 697 fő. Ennyit tudott elérni Steamen, ennyien játszottak vele egyszerre a platformon. Mindeközben például az Overwatch 2-vel nagyjából hat millióan, csak aznap. Playstation platformon se jobb az arány és ez azóta csak csökkent. A cikk írásának pillanatában körülbelül 40 fő játszik vele aktívan Steamen és 2024.09.06-án ez a szám egész pontosan nullára fog csökkenni, amikor is (egyelőre) véglegesen leállítják a szervereket.
Pedig a tesztek alapján nem lett egy rossz játék: 16 választható karakter, mély lore, különféle képességek és szerepek a csapaton belül, amiket összedolgozva igazi hentelést lehet véghezvinni. Terv szerint heti turnusban jöttek (volna) az újabb kontentek, amiket a jelenleg elérhető 12 pályán pörgethettünk. Amikben még újdonságot jelenthetett volna a megszokottakhoz képest, az a Rivalry: ebben a játékmódban hőseink egy variánsát nyithattuk meg, akiknek nemcsak a kinézete, de a fő képessége is lecserélődik, ráadásul nincs respawn, ezért minden egyes kill súlyosabb. A karakterek animációi is messzemenően túlmutatnak a hasonló címeknél megszokottaktól, ám a játékmódokban inkább a szokásos TDM, Capture és ezek variációi domináltak. Így még ha esetlegesen középszerűnek is tarthatnánk, az egyetlen valós ok a bukásra az árcímkében keresendő.
A kérdés igazából az, hogy miért döntött úgy a Sony, hogy totálisan lekapcsolja a szervereket? Noha nem volt eget rengető az érdeklődés, különböző források szerint közel 25.000 példány azért elfogyott. Ezt a játékosbázist most refundolják, a játék jövője azonban kétséges. Közleményekből annyit lehet leszűrni, hogy a csapat visszavonul gondolkozni, így még az is előfordulhat, hogy némi változtatás és ráncfelvarrás után F2P módon tér vissza. Láttunk már hasonlót, például olyan nagy címeknél is, mint a Destiny 2: az eredetileg fizetős verziót a népharag elsöpörte, majd amikor az alapjátékot F2P modellre váltották, a világ egyik legtöbbet játszott címévé nőtte ki magát. Talán ilyen jövő vár a Concord-ra is.
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…