Colette – Filmkritika

Vannak olyan arckarakterek a színészek között, akiknek kifejezetten „jól áll”, ha egy 19-20. századi miliőbe helyezik őket. Vonásai révén Keira Knightley is közéjük tartozik, így általa kel életre – Wash Westmoreland filmrendezőnek hála – az egyik legmegosztóbb és talán leghíresebb francia írónő, varietéművész és újságíró, Sidonie-Gabrielle Colette, a róla készült filmben.

A Saint-Sauveur-en-Puisaye nevű kis faluból származó fiatal lány alig 16 éves, amikor udvarolni kezd neki a majd’ kétszer annyi idős író, Henry Gauthier-Villars. 1893-ban, az akkor húszéves lány felesége lesz a párizsi kultúrkörökben mozgó és nagy népszerűségnek örvendő, Willy álnéven publikáló írónak. A férfi hamar észreveszi ifjú arája tehetségét, ami az írásaiban megmutatkozik, és szinte azonnal le is csap a kínálkozó lehetőségre, hogy saját népszerűségét tovább mélyítse. Felesége írásait – amelyek annak fiatal éveiből, valamint a leányiskolában eltöltött időszak emlékeiből merítkeznek – történetekké formálják, amelyeket folytatásos kötetben jelentetnek meg. A történetek főhőse Claudine, a regények szerzője pedig nem más, mint Willy. Kizárólagosan.

A siker nem sokat várat magára, és a férfi népszerűségét új szintre emeli. A hihetetlen mennyiségű eladott példányszám semmissé teszi korábbi adósságaikat, amelyeket a társasági élet, valamint a férfi szerencsejáték-szenvedélye, örömlányok szolgáltatásainak igénybevétele, vagy épp az antik tárgyak gyűjtése okozott. A becsvágy megrészegíti a férfit, és attól sem riad vissza, hogy bezárja feleségét a dolgozószobába, hogy újabb és újabb történeteket vessen papírra. Elkészül a kötetsorozat színpadi adaptációja is, a„Claudine” név pedig rövid időn belül gyakorlatilag egy jelenséggé, sőt mi több, márkává növi ki magát, ami nem hiányozhat egyetlen szappanról, parfümről, cukorkáról, vagy épp legyezőről sem. A házaspár kapcsolatát megsínyli a férfi népszerűségben fürdőzése, amelyet egyre féltékenyebben szemlél az ő „szellemírója”, alkotótársa, a felesége. Elhatározza, hogy visszaszerzi élete fölött az irányítást, és szabadjára engedi a tehetségét, Colette-ként. A felvilágosult, merész, éles eszű, szellemes nő hamar a középpontba kerül, és számos férfi figyelmét felkelti, ám az ő kíváncsiságát Mathilde de Morny (Missy) ragadja meg, akivel szenvedélyes viszonyba kezd…

A film tökéletesen végigköveti annak a tehetséges írónőnek a fiatalkori éveit, akit később, 1945-ben – első nőként – még a Goncourt Akadémia is tagjává választott. Knightley Colette-ként zsenge, naiv fiatal lányból a szemünk láttára változik meg, és érik talpraesett nővé, aki lerázza magáról férje rabláncát, hogy elindulhasson az önmegvalósítás útján. Bája van, játéka finom, olykor kellően dacos, mégis magával ragadó. Izgalmas, és egyben ízléses betekintést enged a rendező a színészein keresztül ennek a nőnek a magánéletébe is, aki kiragadott magának egy szeletet a szabad szerelem tortájából.

A csodaszép kosztümök, helyszínek, korhűen berendezett szobák és a kellemes zenei aláfestés mind-mind erősíti bennünk a korai huszadik század érzését. A filmet egyébként részben Magyarországon forgatták. Feltűnik benne egy szöveges epizódszerepben Haumann Máté is, valamint a budapesti születésű énekes-dalszövegíró, Johnny K. Palmer, a szemfülesebbek pedig még Árpa Attilát is kiszúrhatják az egyik jelenetben. Dominic West átlényegülése Willyként nem hagy maga után kívánnivalót. Alakítása révén szinte vastag vonallal rajzolja meg előttünk azt a típust, akit fokozatosan szennyez be az idő múlásával a pénz, részegít meg a hírnév, és engedi, hogy kicsússzon a kezei közül a legértékesebb kincse, a briliáns felesége.

A film világpremierje a Sundance Filmfesztiválon volt, ahol Keira Knightley stílusosan fekete csokornyakkendőt és bársony nadrágkosztümöt viselt, így tisztelegve a 20. század francia irodalmának talán legkimagaslóbb írónője és annak emléke előtt.

Colette 30-nál több regényt és novelláskötetet publikált. A francia irodalom történetében a legünnepeltebb írónő lett. 80. születésnapja 1953-ban nemzeti esemény volt, 1954-ben, halálakor állami temetésben részesült. Idős korában megjegyezte: „Milyen csodálatos életem volt. Bár hamarabb rájöttem volna.”