Call of Duty: WWII – Játékteszt

Amióta a Call of Duty a „jövőbe” lépett, mindenki azt várta, hogy mikor is tér vissza a múltba. Meg is lépte az Activision ezt, igaz, kellett hozzá az EA és a Battlefield 1 sikere. Így hát eljött közénk a Call of Duty: WWII, amely a Sledgehammer gondozásában készült, és sok-sok hangzatos ígéretet kaptunk. Induljunk utunkra, fedezzük fel ennek a korszaknak a borzalmait!

Nehéz lenne egy nagy egészként tekinteni a CoD: WWII-re, sokkal inkább három részre tagolható.

Single Player:

A Sledgehammer már az elején leszögezte, hogy ők nem az epikus csatára fogják helyezni a hangsúlyt, hanem sokkal inkább a háború borzalmait akarják bemutatni. Azt, hogy maguk a katonák ezt hogyan is élik meg. Nagy vonalakban betartották az ígéretüket, a háború elejéből nem is kapunk semmit, csak az első intróban felfrissítik emlékeinket. Egyből Normandiából indulunk, ami sokaknak nem tetszett, hogy nem kap hatalmas hangsúlyt, nekem viszont tetszett, hogy gyorsan lezavarjuk, és az azutáni előrenyomulást ismerjük meg sokkal részletesebben. (A következő példa némi spoilert rejthet magában, így nem mindenkinek ajánlott.) Pl.: nekem az egyik kedvencem Párizs felszabadítása. Most már folytathatjátok az olvasást. 🙂 De felhozhatom még a játék legvégét is, ahol lemerem fogadni, hogy sokakban mélyebb érzések kavarogtak. és borzalmas volt szembesülni a nácik tetteivel.

Most, hogy ezeket átbeszéltük, nézzük magát a játékmenetet. Előre leszögezem, hogy ennyire ideges régen voltam játék közben. Én naivan egyből legnehezebb fokozaton álltam neki a játéknak, hogy majd úgy lesz az igazi, de azt elfelejtették oda írni, hogy a nehézség azt takarja, hogy a társaink mennyire lesznek ostobák (szebben nem tudom megfogalmazni, mert amit leművelnek, az borzalmas). Ennyire rossz MI-t nem tudom, mikor láttam utoljára. Egy random RPG-játékban a sétáló NPC-nek több esze van. Nem egyszer fordult elő, hogy a „társaim” a fedezék mögött kártyáznak és osztogatják a parancsokat, hogy intézzem el ezt-azt, és a hőkövetős kutyákról ne is beszéljek, akik még a kerítésen is átfutnak,csak hogy engem elkapjanak. Miután lejjebb vettem a nehézséget, hirtelen mindenki megtanult lőni, és hasznosak lettek, de az ellenfelek továbbra is CSAK rám lőttek, utánam rohantak, mintha más nem létezne, és ez borzalmasan idegesítő. Számomra ez volt a legnagyobb probléma, ez rányomta a bélyegét arra, ahogyan hozzáálltam a játékhoz.

Most, hogy kidühöngtem magam, érkezzen az a rész, ami miatt ujjongtam: VAN ÉLETERŐCSÍK! Igen! Végre nem leguggolok, és magamtól gyógyulok, hanem bizony, keresni kell az életerőcsomagokat. Ehhez be is kapcsolom a játék egyik legérdekesebb újítását: ha társaink velünk küzdenek, akkor kérhetünk tőlük bizonyos segítséget. Zussman pl. medicpacket tud adni, Pierson képes bejelölni nekünk az ellenfeleket, míg Turner, az osztagunk vezetője lőszercsomagot osztogat. Nem folyamatosan biztosítják ezeket az utánpótlásokat, ezek aktiválható képességek, de sokszor megkönnyítik a helyzetet, és nem kell mindig új fegyvert keresni, amiben van lőszer.

Maga a kampány 6-7 óra alatt kényelmesen végigjátszható. Az elején kicsit lassan és unottan haladunk, de a féltávtól már beindul minden, és a társainkat is sokkal jobban megismerjük. Így ha a következő két szekció nem is érdekel, a kampány akkor is megér egy próbát.

Multiplayer:

Miért vesz az ember Call of Dutyt? Nem feltétlenül a kampány miatt, hanem a multi az, ami hosszútávra odaszegezi az embert a képernyő elé. De vajon a WWII hozza azt, amit vártunk?

Már amikor belépünk, egy súlyos döntést kell hoznunk, mert csak úgy nem vonulhatunk hadba, hanem hadosztályt kell választatunk. Mindegyikhez kapunk egy hangulatos besorozós videót, hogy miért is őket válasszuk. Persze ennek a döntésnek csak az elején van súlya, a későbbiekben kapni fogunk tokeneket, és feloldhatjuk az összeset. Viszont fegyverek közt van átjárhatóság, csak az adott hadosztályhoz tartozó speciális skillt nem fogjuk megkapni.

Lehetne a klasszikus multiplayeres dolgokról mesélni, hogy milyen jó a TDM, a CTF vagy a többi, már megszokott játékmód, de ezt kihagynám, inkább az újdonságokat mutatnám be, amelyeket ténylegesen érdemes bemutatni, mert új színt visznek a játékba, és egyszerűen örvendetes, hogy ilyenekkel is próbálkoznak, és nem csak a régi receptet kapjuk meg, 2017 igényeihez igazítva. A Loot Boxokról is lesz szó majd a végén.

A másik újdonság egy új játékmód, a WAR! Ha hasonlítani kellene valamihez, az a Battlefield 1 Rush vagy az Overwatch hibrid pályái lennének. Különböző feladatokat kell teljesítenünk, hogy előrehaladjunk. Van egy támadó és védekező csapat, míg az egyik előre akar haladni, a másik akadályozza ebben. Sajnos túl sok pálya nem tartozik ide, és van, amelyik annyira nem is kínál fair küzdelmet, mert pl. az egyiknél a szövetségeseknek egy hidat kell újjáépítenie, ami nem hangzik nehéz feladatnak, de annyira nyílt a terület, hogy a védőknek lényegében ez csak kacsalövölde, mert fix helyen mehet csak az építés. Ha nem egy összeszokott csapat van ott, szinte esélytelen véghezvinni a küldetést. De még így is egy szórakoztató játékmódról van szó, aminél annyira nem leszünk idegesek, ha ki is kapunk, mert elkezdünk új taktikákat és útvonalakat kipróbálni.

Maga a meccskeresés nagyon gyors és gördülékeny, sose kellett percekig ülnöm és várnom. Mondjuk, ez annak is betudható, hogy friss a játék, viszont végre hátrahagytuk a falon futkosó játékmenetet, így érezhetően lassultak a meccsek, de még mindig CoD-hoz hű, gyorsabban megy minden, és érdemes folyamatosan mozgásban maradni. A szintlépés is gyorsan megy, főleg ha a WAR móddal játszunk, mert ott mindenért pontot kapunk. A fegyvereket, kiegészítőket, killstreakeket gyorsan fel lehet oldani, mert tokeneket kapunk, így nem érezzük úgy, hogy beragadunk egy szintre.

Ha már említettem a loot boxokat: már jelen vannak, viszont még nem lehet venni őket, hanem meccseken kaphatunk ilyet, vagy ha küldetéseket, szerződéseket teljesítünk. Ha minden igaz, 14-én érkezik a patch, amivel bekerül már a vásárlási lehetőség, és onnantól lesz igazán érdekes, hogy mennyire borítja fel a játékot.

Összességében elmondható, hogy a Call of Duty: WWII multiplayer hozza azt, amit várunk tőle. Pörgős akciók, klasszikus játékmódok, élvezetes újítások, az igazi kérdőjel, hogy a mikrotranzakció mennyire fog beleszólni mindenbe.

Náci Zombi:

Akkor hát utazásunk hamarosan a végéhez ér, de előtte még egy misztikus, horrorisztikus titkot őrző falun kell átkelnünk, ahol a németek valamilyen különös kutatást folytattak. Minden elhagyatottnak tűnik, a házak lángokban. Vajon mi történhetett? A válasz nem várat sokáig, levegőt megfagyasztó üvöltés hallatszódik, és holtak rohannak feléd. Túléled a találkozást?

Már sok-sokféle zombi módot láthattunk, szinte mindegyiknél a játékosokra volt bízva, hogy mennyire jönnek rá a pályák titkaira. Itt már vannak feladataink, amiket ha megcsinálunk, tudunk szépen haladni előre. Ez lehet, könnyűnek hangzik, viszont kapunk hardcore módot is, ahol már a dolgunk lényegesen nehezebb, és érdemes olyan társakkal játszani, akiket ismerünk, mert a kommunikáció fontos részét képezi ennek a játékmódnak. A klasszikus pénzes fegyvervásárlás megmaradt az upgrade-ládákkal együtt. Képesek vagyunk védelmet építeni, és a perkek is megmaradtak, de végre nem teljesen elborult módon, hanem a játékhoz hű, komolyabb stílust kaptak.

A Náci Zombi mód az, amiről kicsit nehezebb írni, ezt ténylegesen ki kell próbálni, átélni, mennyire jól összerakta a Sledgehammer, és végre egy vérfagyasztó verziót kaptunk, ahol tényleg úgy érezzük, hogy túl kell élnünk és menekülni akarunk. Ha megfelelő társaink vannak, akkor indul be igazán a móka, így aki teheti, szervezze be a barátait.

Összegzés

A Call of Duty WWII az a CoD, amire már évek óta vártak a rajongók, visszarepít minket abba az időbe, amit imádtunk, és teszi ezt a 2017-es igényekhez igazítva. Bekerül a ma már divatos Loot Box rendszer, és sajnos a DLC-kről sem mond le az Activision, így darabolódni fog a közösség, de ha csak az alapot megvesszük, már akkor is rettentő sok tartalmat kapunk, mert most lényegében 3 játékot csomagoltak egybe, és nem lehet panaszunk a minőségre sem. Eddig sokaknak a látvánnyal volt a legtöbb baja, de a mostani részben az átvezetők lenyűgözők, és képesek vagyunk elhinni, hogy egy háború részesei vagyunk, és a társaink számítanak. Nagyon remélem, hogy ezt a vonalat folytatják majd következő részekben is.