Bravo Team VR – Játékteszt

7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Bravo Team kettőféle nézőpontból vizsgálható, az egyik, akik ismerik a Farpointot, próbálták, vagy akár játszottak is vele. Mindegy, mennyi tapasztalatod van, a konklúzió ugyanaz. Az Aim controllerrel ez a játék a virtuális valóságban maga a tökély, pláne ha még fülhallgatót is használunk. Ők azok, akik türelmetlenül várták már a Sony legújabb Aim controllerrel irányítható játékát, és nagy valószínűséggel nem erre számítottak. A másik táborban pedig azok az emberek vannak, akik nem játszottak az említett címmel, és nem próbálták még, milyen is a virtuális fegyver, vagy egyszerűen csak nem várták, hogy a Bravo Team is ugyanaz lesz hadiköntösben.

Nos én ugyan az előbbihez tartozom, azért igyekszem, mind a két csoport nézőpontjait megindokolni és magyarázni. Előre leszögezném, hogy a játék jó és élvezetes, csak megfelelő szemmel kell nézni, és nem szabad csalódni azért, mert nem olyan, mint az „elődje”, hisz erre a saját spekulációinkon kívül semmi sem utalt. Így aligha róhatjuk fel a játék hibájának.

Ugyanolyan, mint a Farpoint

Szóval mint említettem, én is azokhoz a játékosokhoz tartoztam, akik első körben csalódtak a Bravo Teamben, hiszen nem erre számítottam, az „újfajta” kontroller legnagyobb előnyét nem tudjuk kihasználni. Ez nem más, mint az analóg kar, amivel szabadon mozoghatunk a virtuális térben, ám mégsem Dualshock van a kezünkben, hanem egy igazi fegyver. Sajnos itt a társunk utasítására használjuk, ami nagyon illúzióromboló.

Fix mozgással jutunk fedezékből fedezékbe, mi csak annyi tehetünk, hogy kinézünk, célzunk és lövünk. Ez főleg taktikai játék, mintsem akció, persze ügyesnek kell lennünk, és pontosan kell céloznunk, de időnk is van átgondolni, merre, hogyan indulunk, kit szedünk le először. Így hát akik arra számítottak, hogy olyan lesz, mint a Farpoint, valahol jogosan csalódtak, bár ismételném magam, senki nem említette vagy ígérte, hogy olyan lesz. De átérzem, mert az első benyomásom nekem is ez volt.

Másmilyen, mint a Farpoint

Abban az esetben, ha reális szemmel nézzük, és nem vártunk egy „Farpoint Commando Edition”-t akkor bizony rá kell jönnünk, hogy ez egy nagyon jó játék. A vr világában mostanában szerencsére egyre több és több új stílus jelenik meg, mint például a Sprintvector, Run Dorothy Run és most az FPS-játékokat kicsit más szögből nézve a Bravo Team is. Ez pedig azt eredményezi, hogy még ha a mostani alkotások nem is tökéletesek, haladunk afelé, hogy élethű és közel hibátlan szimulátorokat, játékokat kapjunk.

Amitől ez más, mint egy egyszerű FPS, az az, hogy taktikusan kell meghoznunk a döntést, kire lövünk először. Társunkkal összebeszélve értelmet kap a „fedezlek” kifejezés, illetve a „majd én elterelem a figyelmüket”, hisz itt ténylegesen van arra lehetőség, hogy míg az egyik játékos egy erkélyről tűzet nyit, a másik az ellenfél mögé oson (angol kifejezéssel élve „flank”), és szépen a könnyű célpontokat leszedi. Eddig ez egy játékban sem volt annyira hihetően megoldható, mint itt. Arról nem is beszélve, hogy ha fülessel játszunk, akkor csak az egyik fülünkben halljuk a társunk vagy a diszpécser hangját, aki folyamatosan tanácsokkal lát el minket. Ezzel pedig ténylegesen úgy érezhetjük magunkat, mint az éles helyzetben lévő karaktereink.

Tehát a kommandós kalandunk inkább egy stratégiai céllövölde, mintsem tényleges kaland. A történet szerint az orosz elnököt kísérő Barvo csapatba tartozunk, és mint minden filmben/játékban, rajtunk ütnek, kitör a káosz, és indulunk is. Hárman maradunk életben, a csapatvezető, egy társunk és persze mi. Nagyon jól fel van vezetve, hogy a mi mikrofonunk tönkrement, és ezért csak mi halljuk a központból irányító hölgyet, ám ő lát minket, így tud minket támogatni folyamatos információkkal. Ez volna más játékokban a „tippek” opció, megint csak egy olyan dolog, amiről azt hinné az ember, hogy nem fontos, ám ha egy vr-játékról beszélünk, az ilyen apróságok nagyon sokat hozzáadnak az élményhez, hiszen elfelejtjük miatta, hogy játszunk, és kicsit jobban elhisszük, hogy igazi.

Na de vissza a történethez, ott tartottunk, hogy hárman vagyunk életben, ebből még a bevezető videó alatt kettő lesz, ugyanis az irányítónkat leszedik. Így ketten maradunk a társunkkal, és mi, a játékosok leszünk a döntést hozó felek, utasíthatjuk, hogy menjen előre, fedezzen minket vagy maradjon mellettünk. Ez persze csak akkor, hogyha a gép irányítja a karaktert, abban az esetben, ha egy másik játékossal játszunk, csak a kommunikáció működik, bár ha belegondolunk, úgy az igazi az élmény.

Spoiler nélkül annyit tudok mondani a történetről, hogy a káosz közepéről kell ketten kijutnunk, ha jól emlékszem 6 talán 7 fejezet van, többségük nem túl hosszú, bár ez játékosfüggő is. A teljes játékidő nagyjából olyan 3-4 órára saccolható a történet szempontjából. Sajnos tipikus vr-hosszúság egyelőre.

Viszont annak ellenére, hogy 3-4 óra alatt letudható a játék, ha jól bánunk a fegyverrel, a multi része és a kihívások megduplázhatják ezt az időt. A kinézet, a hangok és az apró részletek, mint a már említett diszpécser segítsége, vagy ahogyan a fegyver ropog a fülünkbe, miközben érezzük a kontrolleren az erőt, amit kifejt (még akkor is, ha meg sem közelíti egy igazi fegyver erejét), ezek összessége tényleg olyan érzést kelt, mintha mi lennénk ebben a helyzetben. És nálam ez bizony a VR adottságainak tökéletes kihasználása.

Játékok.hu

Megéri sorozat

Tehát a játék gyönyörűen néz ki, élethűek a hanghatások, és nagyon jól össze van szinkronizálva a kontroller rezgésével, így el tudja hitetni velünk, hogy tényleg egy fegyverrel lövünk. A történet ugyan rövid, de kárpótol, hogy rendesen felépített és jól kivitelezett, ráadásul ténylegesen úgy érezhetjük magunkat, mint a harcmezőn ragadt katona, akinek ki kell jutnia.