A Marvel még 2008-ban indította útjára filmes univerzumát az M.C.U-t, a Robert Downey Jr. és a nevével azóta egybeforrt Vasember, filmes karakterének megteremtésével. 11 éves menetelésük most a végéhez ért, tisztelegve az eddigi 21 filmben összegyűlt hősöknek, ellenlábasoknak és kalandoknak. Ez a Bosszúállók: Végjáték!
Nehéz erről a filmről úgy írni, hogy ne lőjek le néhány poént, így még ha nem is lesz erősen spoileres írás, a sztori egy-egy elemét kénytelen leszek elemezni, így a továbbolvasás csak azoknak ajánlott, akiket nem zavarnak az esetleges SPOILER-ek! Ha arra vagy kíváncsi, hogy érdemes-e megnézni, a válasz nyilvánvaló IGEN, de ha Marvel rajongó vagy, ez nem is lehet kérdés. A cikk írása közben rengeteg gondolat fogalmazódott meg bennem, így a kezdeti pozitívabb szemléletemet később, sok minden beárnyékolta.
A sztori néhány nappal a csettintés után veszi fel a fonalat, hőseink a sebeiket nyalogatják, Tony az űrben sodródik és utolsó üzenetét hagyja kedvesének Peppernek. Ezek már a trailerben is benne voltak, szóval nyilván nincs nagy meglepetés. Miután Tony megmenekül, a fő feladat Thanos megtalálása és amennyiben lehetséges, a csettintés hatásának visszafordítása lenne. Az igazi csavar akkor következik be, amikor megtalálják őt és egyből akadályba ütköznek, hiszen a kövek már nem használhatóak. Akkor mit is tehetnek a hős csapat tagjai? Egyszerűen csak megpróbálnak továbblépni. Az első két óra, sőt, már a legelső 2-3 perc is a drámára épít, érzékeltetik velünk, hogy mi mindent veszítettek és, hogy ez mennyi változást hozott a Bosszúállók életében. Akik jártasak a képregényes világban és ismerik a trailerben is felbukkant Ronin karakterét, azok tudják mire lehet számítani, a rengeteg veszteség és bosszúszomj bizony mindegyikükön rajta hagyta a bélyegét. Öt hosszú év telik el megoldás nélkül, ám ekkor egy véletlen folytán Scott Lang (A Hangya) kiszabadul a Kvantumtérből és ő adja meg a kulcsot a rejtélyhez, amivel talán visszafordíthatóvá válik az egész: az időutazást. A kivitelezést nem árulom el, lesznek akik fanyalogni fognak, lesz akinek tetszik majd.
A történetről nagy vonalakban ennyit, jó pár érdekesség és csavar várható, így senki sem fog igazán unatkozni, még a kissé vontatott második órában sem. Ha valamit a Marvel most igazán jól csinált, az a tiszteletadás. Az egész film olyan, mintha az összes eddigi 21 filmet újranéznénk. Jó pár karakter és szituáció visszaköszön majd, viszont vannak árnyoldalai is a dolognak. Minden ami jól működött a Végtelen háborúban, a karakterek közti kémia, a humor, a főgonosz erejének és motivációinak rendkívül jó bemutatása és ezzel a valaha volt legjobb filmes negatív Marvel karakterré avanzsálása, szóval minden ami az előző részben jól működött, az itt valahogy félkésznek hat. A Russo fivérek megemelték a lécet és úgy tűnik ezt már nem sikerült megugrani. A humor helyenként szó szerint átmegy a fingós poénok szintjére, ráadásul Thor karakterének totális lebutítása, Thanos motiválatlansága, a csapat töketlenkedése és burleszkbe illő bénázása, illetve az akciójelenetek hiánya, rossz szájízt hagy a nézőben. A múltidézés inkább hat időhúzásnak, mint lényeges momentumnak a történet szempontjából, bár egy-két karakter méltó lezárást kap végre, így megerősítve minket abban az elképzelésben, hogy ez a film bizony egy búcsú a megszokott hőseinktől. Ám pont emiatt, helyenként rendkívül vontatott, monoton és elcsépelt, a menetrendszerűen érkező poénok (melyek nagy része 2019-es trendekhez híven újrafelhasznált) sem ütnek akkorát, mint kellene.
De, hogy végre jót is írjak, a film utolsó órájában kapunk egy kimondottan erős csata-jelenetet, ami még a Végtelen háború Wakanda-i hirigjét is messze lepipálja, így a katarzis természetesen nem marad el. A CGI-büdzsé szerencsére nem feleződött meg a csettintés után, így olyan orgiát kapunk az arcunkba, ami jó pár másik filmet maga mögé utasít és a 3 óra legizgalmasabb, leglátványosabb és legjobb része is ez lett. Hála a csökkentett hős számnak, mindenkire jut elég idő a vásznon, az más kérdés, hogy ezt a forgatókönyv hiányosságai miatt, nem tudják megfelelően kihasználni. A hősök itt végre konkrét célt kaptak és minden ekörül a cél körül forog, nincsenek igazán üresjáratok vagy mellékvágányok. A probléma itt is inkább azzal van, hogy sokszor következetlenek és alap szabályokat rúgnak fel, akár a filmen belül is. Mindezek ellenére ez ízig-vérig Marvel film, elejétől fogva leköti az embert, a kedvenc hőseink hozzák a formájukat, sőt, esetenként még meglepetést is okoznak!
Összességében nehéz véleményt formálnom. Egyszerre buzog az emberben a 11 év alatt felgyűlt emlékek áradata, az emiatt kialakult vagy elmélyült Marvel-fanboyság, a karakterek és színészek iránti szeretet. A másik oldalon viszont ott van a rideg valóság, hogy ez bizony inkább egy tiszteletadás, egy hódolat ennek a több, mint egy évtizednek, mintsem egy lebilincselő, izgalmakat és feszültséget előidéző lezárása, a Marvel epikus történetének. Az, hogy mit tartogat a jövő még jó kérdés, van pár bejelentett folytatás, érkeznek a Disney+ sorozatai is, szóval unatkozni nem fogunk, amíg kitalálják. Ez a fejezet, most viszont lezárult.
Hogyha tetszett a kritikánk a filmről, vagy csak egyszerűen támogatni szeretnétek a munkánkat, akkor ezt most megtehetitek. Azzal, hogy a Pamutlabor oldaláról rendeltek Marveles pólót, bögrét, ami tetszik, akár magatoknak akár ajándékba! Marvel Rajongóknak kötelező!
Mit kapunk, ha különböző zsánereket egybeolvasztunk? Egy nagyon aranyos stratégiai játékot, amelyben király és királyné…
2025 májusában érkezik a hazai mozikba a második, immáron végső leszámolásos Mission Impossible-film, amelyben valószínűleg…
A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…
Egy alkimista szimulátor szerepjátékos elemekkel, ez az Alchemist: The Potion Monger!
A Knights Within egy ígéretes roguelite játék, mely remek játékokból merít ötleteket, és azokat jól…