Filmkritikák

Boldog halálnapot! 2 – Filmkritika

6 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Figyelem, a cikk jelentős mennyiségű spoilert tartalmaz, így ha ezekről nem szeretnétek értesülni, csak a film megnézése után olvassátok el az írást!

2017-ben a Boldog Halálnapot című film egy üde színfolt volt a Slasher filmek palettáján, ami többnyire ismerős elemekből épült fel, de mégis eltudta érni a célját, letudta kötni a nézőt a maga másfél órás játékidejével, ráadásul világszerte a költségvetése több tízszeresét tudta kitermelni, így nem is lehetett kérdés, hogy idővel készül a folytatás.

Körülbelül másfél évvel az első rész után meg is érkezett a második film, ahol az első előzeteseket látva egy az egyben az volt az érzésem, hogy a készítők még egy bőrt le akarnak húzni a korábban már jól működő formuláról. Ezzel a hozzáállással ültem be a moziterembe, és be kell vallanom, csak részben volt igazam. Először nem értettem, hogy miért van szüksége folytatásra egy olyan történetnek, ami alapvetően sem volt túl erős, ráadásul az első film végén választ kaptunk a Boldog halálnapot legnagyobb kérdésére, amivel Tree ki tudott szakadni az időhurokból. Illetve ezt gondoltuk ezidáig, de akkor térjünk is át a Boldog halálnapot! 2-re.

Nos, a film elején Ryan megint a kocsijában ébred, mivel Carter és Tree között dúl a szerelem és a fiatalok ismét elfoglalták a kollégiumi szobát, a fiatal srác egy teljesen átlagos napot él meg, csak hogy a nap végén… Ki találjátok?… ezúttal a baba maszkos gyilkos őt öli meg, így a film elején Ryan éli át ugyan azt a napot újra és újra, amíg rá nem jön, hogy ki is akarja likvidálni. Ekkor jön a képbe a történet egyik főszereplője, ami ezúttal nem valaki, hanem valami, még pedig egy gépezet amit Ryan és tudós haverjai hoztak létre. Ez a szerkezet elméletben arra hivatott, hogy lelassítja az időt, azonban mint kiderül, nem pont úgy működik ahogy azt elképzelték, mivel a csak „Sissy” becenéven emlegetett kütyü, képes időhurkokat létrehozni, valamint párhuzamos valóságokba átrántani embereket. (Igen, az, hogy Tree az első részben újra élte a Születésnapját, csupán egy tudományos véletlennek volt köszönhető).  Egy robbanás következtében Tree vissza kerül a múltba, ismételten 18-ára, azaz megint a Születésnapját éli, azonban hamar rájön, hogy nem minden úgy történik ahogy annak kéne, mivel a Multiverzum egy másik idősíkjára került, ahol szobatársa Lori nem süt neki mérgezett muffint, nem akarja megölni, ráadásul ebben a világban a fiatal lány édesanyja sem hunyt el. Ráadásul ebben a valóságban a gyilkos sem Treet üldözi, hanem a „gonosz” szobatársát Lorit. Szóval elsőre minden sokkal jobban tűnik, azonban később kiderül, hogy a lány barátja Carter, Tree legjobb barátnőjével Danellelel alkot egy párt, így a szőke lánynak választania kell, hogy ebben az idősíkban marad, vagy visszatér az eredeti életébe, és az igaz szerelem győz.

A Boldog halálnapot! 2 semmiképpen sem nevezhető horror filmnek a megszokott értelemben. Valóban tartalmaz elemeket a hentelős horror műfajából, azokban ez elenyészik a humor és a szerelmi szál mellett. Nem véletlenül Valentin napra időzítették a film premierjét, mivel egy tipikus randi filmet kapunk, ami elég mély témákat is feszeget rendkívül felszínesen és sablonosan. A film talán legnagyobb problémája, hogy ha választ kapunk egy kérdésre, akkor rögtön három másik merül fel. Például, ha visszatérünk az első film központi cselekményére, miért pont Tree ragadt bele az időhurokba, mikor neki semmi köze nem volt Ryan gépéhez, sőt nem is ismerte akkor még a srácot, vagy miért pont a Születésnapján történt vele az a sok szörnyűség? Belegondolva, ezek elég érdekes dolgok, amikre a film nem ad választ. 

Ezek alapján felmerülhet a kérdés, hogy a Boldog halálnapot! 2 egy rossz film lett? Nos, nem, rossznak egyáltalán nem nevezhető, mint ahogy jónak sem. Nem fogja megváltani a világot, és egy év múlva a legnagyobb rajongókon kívül valószínüleg már senki nem fogja tudni felidézni a film pontos cselekményét, viszont akár csak az első rész, ez a film is képes arra, hogy 90 percre elfeledtesse a nézővel a hétköznapi problémákat.

Legfrissebb bejegyzések

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11