Blasphemous Deluxe Edition – Nintendo Switch teszt

A The Game Kitchen játéka kiemelkedő sikert aratott a Kickstarter kampányok terén, ráadásul a hatalmas érdeklődésnek hála nem kisebb kiadó, mint a Team 17 is beállt a fejlesztők háta mögé. Az eredmény egy (jó értelemben) szürke, bűnben fetrengő, véres és könyörtölen, játék lett, mely tökéletesen idézi meg a középkori kereszténység sötét, elhallgatott oldalát. Az emberiség pokolról alkotott modern felfogását adó Dante Isteni színjátéka elevenedik meg a szemünk előtt, groteszk, az emberiség egyetemes rémálmait idéző módon, felvonultatva a kín és szenvedés teljes audiovizuális repertoárját.

A játék a Silent Sorrow Testvériségénél kezdődik. Miután minden tagjukat lemészárolják, csodálatos módon pont kalandunk főhőse, a Bűnbánó névre keresztelt zarándok tér vissza. Mea Culpa névre keresztelt pallosával és varázslatra képes imáival pedig útnak indul, hogy a számtalan római katolicizmusra emlékeztető ikonográfiával rendet tegyet Cvstodia kegyetlen vidékén. A szóban forgó vidéken ugyanis valamilyen átok ül, melynek során a lakók bűnjeik mértékének megfelelően különböző rémségekké alakultak.

A játék erőteljesen épít a letűnt korok csodáira, nem csupán tematikáját, hanem játékmenetét is tekintve. Nehézségét tekintve nem kell szégyenkeznie a Dark Souls játékok előtt, de helyet kapott benne egy csipetnyi Castlevania (gondolok itt a régi nagyokra) is. A pályák szerteágazóak, több megoldás is lehetséges, sőt néha úgy éreztem magam, mintha egy labirintusban bolyonganék, és nem egyszer sikerült körbe mennem.

A harcrendszer kellőképpen precízre és pörgösre sikerült, ami egy hasonló címnél elengedhetetlen. A különféle támadások, hárítások és kitérések, valamint varázslatok gyorsan és reszponzívan sülnek el, s egyszer sem éreztem idő előtti jobb létre szenderülésemet a technikai hiányosságoknak felróható hibának. Külön örültem, hogy eltérően a From Software játékaitól, itt a hitbox is kellemesen kiismerhetőnek bizonyult és nem kellett azon idegeskednem, hogy egy találat telibe kapott, holott szemmel is jól láthatóan legalább fél méter volt köztem és az ellenfél pallosa között. Kicsit talán a varázslatokkal lehet majd problémánk, ugyanis eme imák elmormolása nem kevés időbe telik: a pörgő akciót figyelembe véve pedig mindenünk van, csak időnk nincs. Ez az aspektus kicsit ki is lövi a varázslatok használatát, de minden esetre jól átgondolt döntésekre sarkall.

Képességeinket fejleszthetjük is, szerezhetünk új extra mozzanatokat is, de ezek sosem fogják elhozni a fejlődés érzését. Nem leszünk látványosan erősebbek ugyan, de a fejlődés érzését amúgyis ügyességünkben fogjuk mérni. Kivéve az ugrálós részeket. Nem fogok hazudni, amilyen jól sikerült a játék harcrendszere, annyira bosszantó lett a platformer vonal. Nem egyszer zakóztam oltárit olyan sziklaszirtekbe kapaszkodva, amikbe nem lehet, és sokszor az sem túl egyértelmű, hol mehetünk le és hol ugorhatunk fel a különböző szintek között. Arról nem is beszélve, hogy nem egyszer olyan helyre kellett ugranom, amit nem is láttam és csupán a véletlen vagy a végső kétségbeesés igazított útba.

Összességében azonban elégedett voltam a játékkal. Hangok terén sem lehet ok a panaszra, a zenék fülbemászóak (a zongorára komponált melódiák amúgy is a gyengéim) a grafika pedig a maga pixeles bájával tökéletesen hozza azt a megkeseredett hangulatot, ami a világot jellemzi. A switch verzióval sincs gond, a játék tökéletesen fut szolid 60fps-sel HD felbontásban, dokkolt módban, ami persze a felére csökken ha úton vagyunk. Utóbbi esetben talán még szebb is a játék kicsit. Minden esetre, aki szereti a souls-like és metroidvania játékok, annak melegen ajánlom.