Cikkek

Bekockultunk a budapesti LEGO-kiállításon

6 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Építeni jó. Pont. Biztos vagyok benne, hogy kiskorában mindenki épített valamit, akár homokból, akár legóból, akár bármi másból. Ha más nem, fogpiszkálóból, vagy papírgalacsinból. Vagy székekből. Bármiből. Szerintem kicsinek még meg van mindenkiben a kellő kreativitás és képzelőerő, ami idővel vagy felerősödik, vagy elhalványul. Részemről valahol a kettő között mozgok, nem igazán erre vitt az élet, de a színházi és a játékfejlesztői világnak is megvannak a maga építő kövei, amiket egymásra pakolva valami fantasztikus végeredmény születik. Így talán mégse kerültem túl messze az építés hatalmas játszóterétől. Aztán idén karácsonyra a szeretteim a Roxfort kastély, illetve a 9 és ¾ -ik vágány LEGO változatával leptek meg és újra rákaptam a dolog ízére, olyannyira, hogy új kiszemeltem nem más, mint a varázsvilággal párhuzamos másik nagy kedvencem. A Millenium Falcon több ezer darabos LEGO változata. (Csak előbb elmegyek bankot rabolni.)

Így nem volt kérdés, hogy ahogy tudomást szereztem a dologról, máris indultam a nevezetes kiállításra. A lengyel Rafał Szymański által szervezett Lego-kiállítás 2017 után második alkalommal tér vissza Magyarországra, mely hét országot megjárva, immáron 57. alkalommal kerül megrendezésre. Bár a helyszínválasztás érdekes lehet, dr. Medzihradszky Zsófia, a Magyar Természettudományi Múzeum általános főigazgató-helyettese elmondta, hogy igyekeztek úgy alakítani a szervezőkkel a kiállítást, hogy az valamilyen szinten kapcsolódjon a múzeumhoz és erősítse egyik a másikat, ráadásul a LEGO kiállítás a múzeum elsődleges célközönségéhez, a gyerekekhez szól. Szymański elmondása szerint Budapestre a legjobb darabjaikat hozták el a világ számos pontjáról, felvonultatva a mesevilág, a disney, marvel és dc univerzum legjobbjai illetve a sport, kultúra és filmvilág nagyjainak jelentős részét.

Mindenesetre a kiállításon járkálva nem fogunk csalódni. Könnyedén lehet navigálni a különböző vitrinek között és a szakaszos beengedésnek hála sosem lesz az az érzésünk, hogy tömegnyomorban lépkednénk előre. „Az óriások támadása” címet viselő kiállítás névválasztása is találó lett: egyfelől idehaza még nem látott méretű modellekkel lehet találkozni, másfelől olyan „nagyok” kockákból épült modelljei előtt tisztelegnek a szervezők, akiket/amiket méltán őrizhet az emlékezet. Azonban a nagyság és a remek modell még így is nagyon hamar végig járható, bár ár-érték arányt tekintve semmi panasz nem érheti a LEGO világ háza-táját. Kellemesen nézelődős, fotózkodós tempóban egy óra alatt meg lehet nézni mindent, kisgyerekekkel ez az idő pedig tovább nőhet. Az apróságoknak ráadásul sok interaktív vitrin és a hátsó sarokban meghúzódó játszórész is kellemes kikapcsolódást nyújthat, hogy aztán kifele menet a drága szülő biztosan ne ússza meg egy doboz LEGO megvétele nélkül. (Bár mit beszélek én itt, felnőttként nekem is alig sikerült!)

Összességében elégedett voltam a kiállítással, nagyon jól szórakoztam és rengeteg olyan dolgot láttam, amivel bizony az itthoni gyűjteményemben is szívesen találkoznék végre. Hozzám hasonló gyerekszívű geek-eknek a tematikusan felosztott kiállítás Star Wars, Harry Potter, Batman és Marvel részlege biztosan szívmelengető látvány lesz, mint ahogy a Disney szekció is elkápráztató lehet. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlom, hátha meghozza újra a kedvet az építgetéshez. De ha ahhoz nem is, legalább egy kellemes napot szerezhet számunkra.

Az aktuális jegyárakért látogass el a Kockakiállítás weboldalára, vagy Kattints ide!

Érdekességek:

  • A kiállításon látható AIR FORCE ONE a világ legnagyobb LEGO repülőgép-makettje, mely több mint egymillió kockából készült. A modell méretaránya 1:7 így hossza 11m, a szárny fesztávolsága 10m és a magassága 3m,
  • Gotham City 15 m2 területen összesen 270.000 kockából épült fel, több, gombnyomásra működő funkcióval,
  • a világ legnagyobb óriáskerék modellje, a Ferris Wheel 4 méter magas és teljes egészében LEGO kockákból és elemekből készült. A modell, mint a legnagyobb, kockákból készült, mozgó óriáskerék, be fog kerülni a Guiness Rekordok Könyvébe,
  • 15 kamion hozta a kiállítást Budapestre,
  • összesen körülbelül hét millió LEGO kockát használtak fel a modellekhez.

Legfrissebb bejegyzések

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11