A Beholder lényege, hogy állami utasításra, egy hotelba költözve figyeljük meg a lakókat és jelentsünk minden gyanús tevékenységet. Főbérlőként minden hatalom a mi kezünkben van: lehetünk mintapolgárok és jelenthetünk mindent, de akár zsarolhatunk, sőt még be is márthatunk másokat annak érdekében, hogy céljaink teljesüljenek. Azonban a játékról magáról már született egy jó kis teszt, a kolléga tesztjét pedig itt olvashatjátok a játékról.
Döntéseinket úgy kell alakítanunk, hogy a családunk, az állam és a forradalmárok igényeit egyaránt kielégítsük. Azt, hogy ezekből melyiket tartjuk elsődlegesnek már csak a saját lelkiismeretünk kérdése, amit folyamatosan próbára tesz a játék minden egyes feladata.
A Nintendo Switch változat a konzol számára elkészített teljes kiadás, ami tartalmazza a Blissful Sleep DLC-t is. A játék tökéletesen fut dokkolt és hordozható állapotban is, vizuálisan pedig hozza azt a sötét, komor, egyedi hangulatot, ami a játékra jellemző.
A játék tökéletesen hozza azt a komor, sötét képet, amit ettől a korszaktól elvárhatunk, és a család/állam/forradalmárok igényeinek kielégítése folyamatosan megkérdőjelezi, hogy vajon mi jó emberek vagyunk-e még.
Összességében teljesen meg vagyok elégedve a Beholder hordozható változatával. Érdekes színfoltja lesz a Nintendo Switch világának, azonban ha valaki korábban sem szerette, nem biztos, hogy most fog rákapni. A játék hibái és erényei egyaránt jelen vannak, azonban ha eddig kimaradt, érdemes lehet vele tenni egy próbát.
Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...
A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…
A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…
Szabadság és felfedezés, kezünkben a sors és a túlélés.
Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?
A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…