Batman: The Enemy Within – Játékteszt

7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Rajongóként roppantul hálás vagyok a Telltale-nek, hogy a bőregeres akciójátékok körében verhetetlen Arkham trilógia után, egy történetorientált megközelítést szállítottak le nekünk. Az első évad ugyanazokban a gyermekbetegségekben szenvedett, mint a korábbi Telltale programok, de mint mindig, a remek írói munka, a jól eltalált karakterek és az izgalmas fordulatok gond nélkül elvitték a játékot a hátán.

A második évadra – főleg ilyen rövid időn belül – a jelek szerint nem változtattak a bevált formulán. A játékmechanika maradt a régi, azaz egyfajta interaktív filmmel állunk szemben, döntési jogokkal néhány esemény és párbeszéd kapcsán. Alkalomadtán nyomozgatunk egy kicsit és megoldunk néhány fejtörőt, de ezek nehézsége továbbra sem haladja meg az általános szintet, így bárki különösebb agymunka nélkül végigjátszhatja a denevérember történetét. Ami azonban változott, az a történetmesélés.

Elképzelhető, hogy most én voltam kevésbé kritikus állapotban, de a játék azonnal beszippantott a nyári nagy melegben, és a szembejövő karakterekkel pár pillanat alatt személyes kapcsolat keletkezett. Új és régi ismerősök tűntek fel, van akit már most barátként és lojális társként könyveltem el, megint mást az első megszólalástól kezdve gyűlölök, noha nem tisztázott a szerepe, s játékban egyelőre John Doe-ként ismert Joker felé is vegyes érzések keletkeztek. Most őszintén, mind tudjuk, hogy kiről van szó, de egyelőre a karakter olyan finoman egyensúlyozik a szeretni való őrület és a zsenialitás között, hogy ember legyen a talpán, aki azonnal ellenségként tekint rá.

Mint mindig, a TellTale sorozatnál továbbra sem tudok játékmenetbeli újításról beszélni. A látványvilág a régi, a játékmenet a régi, a történet színvonala továbbra is magas, a hangulat (mint mindig) pedig tökéletesen a helyén van. Igazság szerint lassan azon tűnődök, kell-e ennél több. Hiszen mi lehet még ebben a műfajban? A TellTale nem azért csinál játékot, hogy az ügyességünket teszteljük. Azért dolgoznak, hogy az érzelmeinkre hassanak, hogy a kezünkbe adjanak olyan döntéseket, amilyenekkel a való életben sose találkoznánk és segítségükkel átélhetünk olyan szituációkat, amelyeket sose akarunk. Az értékelés a szokásos tehát, tisztességes iparosmunkának, de nem kiemelkedőnek járó. Nincs már új a nap alatt, azonban ami van, azt érdemes megtartani.