Őszinte leszek, amikor megláttam a moziban a Barbie film első előzetesét, nem lepődtem volna meg ha a fejem felett az elmémben is vizualizált hatalmas kérdőjel manifesztálódik. Nem igazán értettem, hogy mi a létjogosultsága van a Mattel játékbabájáról készült élőszereplős filmnek és egyáltalán mi a halálról is fog ez szólni. Elvégre Barbie egy gyerekjáték, köztudottan az egyik leghíresebb és kimondottan a kicsiket megcélzó animációs darabok születtek eddig, illetve megszámlálhatatlan változat, az űrhajós Barbietól az orvoson keresztül az építőmunkásig. Ismerve a modern-kori Hollywood humorérzékét (igen ez egy szarkasztikus megjegyzés), semmi jóra nem számítottam és lelkiekben már fel voltam készülve az alpári, idióta és erőltetett viccekre, a jelentéktelen történetre és a mondanivaló teljes hiányára. Az se vigasztalt különösebben, hogy Margot Robbie bújik a címszereplő bőrébe, mert bár számomra a hölgy munkássága (na jó kit akarunk átverni, ő maga is) hatalmas tiszteletnek és szeretetnek örvend, úgy gondoltam, most fog belenyúlni egy karriertemető választásba. Nem is tévedhettem volna nagyobbat.
A történet szerint a sztereotipikusan tökéletes Barbie változat (Margot Robbie) tökéletes életet él a tökéletes kis világában Barbie-landben. Minden szipi-szuper, minden reggel felkel, mindenki szeret mindenkit, és mindenki lehet bármi. A világ persze tele van Barbie elválaszthatatlan udvarlójával a Kenekkel, akik pedig egytől-egyig oda vannak a világ valamelyik Barbiejáért. Itt csöppen a képbe Ryan Gosling Ken figurája is, aki teljesen és reménytelenül szerelmes sztereotipikus Barbienkba. Azonban egyik napról a másikra Barbie (innentől kezdve a Barbie kifejezés Margot Barbiejára vonatkozik) úgy kel fel, hogy a világ már nem olyan szuper, ő nem olyan boldog, és hova tovább… nem jár többé féltalpon, hanem telitalpon kacsázik mindenhova és a halálon gondolkodik. És ami még rosszabb… narancsbőrös. Adott tehát a feladat, kideríteni, mi okozza ezt a furcsa viselkedést, és helyrehozni Barbie életét, amit hol is tehetne máshol meg, mint a való világban. Így hát útra kelnek Kennel, hogy szerencsét próbáljanak Los Angelesben, a valóságban, ahol a Barbie hiedelem szerint győzött a feminizmus, mindenki boldog és minden tökéletes, a világ gondjait ők oldották meg. Persze jön a hideg zuhany, Barbie rádöbben, hogy nem oldottak meg semmit és a világunk messze nem olyan tökéletes, mint az ő álomországa, Ken pedig kendőzetlen megdöbbenéssel konstatálja, hogy a férfiak nem a nők után rohangászó agyatlan játékbabák, hanem köztiszteletben álló vezető egyéniségek.
Nehéz nem észrevenni az áthallást és kettősséget amit a film magán hordoz. Gyorsan leszögezném, hogy aki egyből feminista propagandát kiált, nem is tévedhetne nagyobbat. Ugyanis a film egyfelől nevet az egész jelenségen, másfelől olyan brutális nyerseséggel és őszinteséggel áll bele néhány kérdésbe, amit komolyan tanítani kellene. Az elemzőbb beállítottságú néző számára komoly dilemmák jönnek elő a szirupos-vicces történet mögül, úgy mint a nők és a férfiak szerepe a társadalomban, a túlkompenzálás kérdése, és nem mellesleg az örök kérdés, hogy épp a ló melyik oldalára esünk, ahelyett, hogy ráülnénk. Persze a kritikusabb nézők elmondhatják, hogy ez tök jó, de azért érezhető, hogy a feminista vonal felé billen a nyelve (ami egyrészt természetes, hisz Barbie, másfelől ébredjünk fel, talán meg van az oka), de nem szabad elmenni szó nélkül Ken útkeresése mellett sem. Ugyanúgy felszínre kerül a női lét kihívásai mellett a férfi társadalom sok dilemmája, úgy mint a mindennapos megfelelési kényszer, az irányítás felelőssége, a férfiak érzelmei és így tovább. Ezt a kettőséget pedig képes úgy végig vinni a film, hogy egyszer sem csinál belőlük viccet, nem bagatellizálja el őket.
Mindezt a mondanivalót a Barbie egy két órás játékidőbe próbálja belesűríteni, ami számomra egy kissé feszes volt. Azonban az tagadhatatlan, hogy a film önmagára reflektáló monológjai nagyon a helyükön vannak. Gloria (America Ferrera) monológja a női lét nehézségeiről véleményem szerint olyan erősre sikeredett, hogy azt mindenkinek életében egyszer kötelezően hallania kellene, de Barbie és Ken következtetései és meglátásai is képesek komolyabban elgondolkodtatni a nézőt.
Összességében, véleményem szerint, a Barbie film remekül sikerült. Persze vannak elemek, amiket ha nagyon szeretnék, lehetne kritikával illetni. Ilyen például a hullámzó ritmuskezelés (hirtelen érzelmi váltások a humor és a gondolatébresztés mezsgyéjén), illetve számomra az, hogy jó néhány kérdés csak a felvetésig jutott, érdemi elemzés vagy válaszadás nem érkezett rá. Ez persze nem feltétlen gond, gyakran a gondolatébresztés is elég nehéz feladat tud lenni, azt viszont Barbie egy légies szaltóval könnyedén megugrotta. A színészi játék számomra pazarul sikerült, Gosling Ken szerepében hatalmasat alakított, Margot Robbie meg imádnivaló Barbieként parádézott a vásznon, de a mellékszereplők is igazán kitettek magukért. Muszáj leírnom, hogy nem tökéletes produktumot kaptunk, viszont az is biztos hogy Barbie számomra eddig minden idők legnagyobb filmes meglepetése, amit bátran ajánlok mindenkinek.
Mit kapunk, ha különböző zsánereket egybeolvasztunk? Egy nagyon aranyos stratégiai játékot, amelyben király és királyné…
2025 májusában érkezik a hazai mozikba a második, immáron végső leszámolásos Mission Impossible-film, amelyben valószínűleg…
A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…
Egy alkimista szimulátor szerepjátékos elemekkel, ez az Alchemist: The Potion Monger!
A Knights Within egy ígéretes roguelite játék, mely remek játékokból merít ötleteket, és azokat jól…