Ayo: A rain tale – játékteszt

Akik olvassák az általam írt cikkeket vagy követik a készített videós bemutatókat, tudják, hogy a kihívásokkal teli, nehéz játékokat szeretem, egy jó Dark Souls, esetleg egy Furi, vagy ha hűek akarunk maradni a platformerekhez, akkor a Crash Bandicoot is egy tökéletes példa. Ám még nekem is kell néha egy kis szünet, két „Ragequit” között. Ez a játék nagyszerű erre a célra.

Történetünk egy sivatagi kis faluban indul. Elküldenek minket vízért, és így el is érünk utunk elejére, ahol kapunk egy szerencsehozó karperecet, amiről nagyjából az első feladatnál meg is feledkezünk (legalább is én teljesen elfelejtettem), egészen addig, amíg nem találkozunk az első állattotemmel, ahol egy ősi szellem felruház minket egy új „képességgel”, ami jobban belegondolva alapvető emberi képesség, ugyanis csak simán megtanulunk ásni, majd később köveket tologatni. Ez sajnos közel sem tűnik olyan varázslatosnak, mint amire számítunk amikor először a karperecünkbe költözik egy ősi lélek. Bár meggyőzhetjük magunkat azzal, hogy a hegyoldalban ásunk puszta kézzel és hogy a sziklák, amiket arrébb tolunk, valószínűleg sokkal nehezebbek, mint amikkel magunktól elbírnánk, de azért a csalódás érzése nem múlik el teljesen. Ezek voltak azok a pontok, ahol majdnem abba is hagytam a játékot, de valamit mégis csak jól csináltak az Inkline-nál a játék fejlesztése közben, mert hajtott a kíváncsiság, hogy vajon találunk-e vizet és tudunk-e segíteni a családunknak, meg hogy milyen fejtörők és ügyességi feladatok várnak még rám. Bizony, akadt olyan, amin meg kellett állni elgondolkodni, hogyan is oldjam meg, főleg az elrejtett gyűjthető tárgyak megszerzéséhez volt szükség a tervkészítésre vagy a gyors reakciók és ügyesség bevetésére.  Igaz, ezek többségét 3-4 próbából meg lehetett oldani, de volt közöttük olyan, amibe beletört a bicskám, és bizony ott kellett hagyjam.

Sajnos a történet később sem lett érdekesebb, és sokkal nehezebb sem lett a játék, ahogy haladtunk előre. Főleg a játék fő eleme okozott ismét egy kis csalódást, ami egy egyszerű játék a színekkel: a lényeg, hogy sárga és kék szín között kell váltanunk. Attól függően, melyik az aktív, szilárd lesz az egyik és áttetsző a másik. Ha szilárd, akkor értelemszerűen megtart, és nem lehet rajta átmenni, míg ha nem, akkor áthatolható, és átesünk rajta, ha ráugrunk. Ezt a földből felszálló füsttel tudjuk változtatni, ami egy plusz logikai faktort adott a játéknak. Ám a későbbiekben ezt is elveszítjük, amikor egy újabb totemmel találkozunk, és megkapjuk képességnek, hogy ezt gombnyomásra változtathatjuk. Igaz, itt már ügyességre fókuszál ez a játékelem, mégis számomra fájó pont, hogy nem együtt él a kettő.

Nem a legnehezebb és legfejtörősebb játék, amivel valaha játszottam, de élvezetes, és időnként kellő kihívást biztosít ahhoz, hogy ne unjunk rá. Változatosak a platformok, és látványos, szép a háttér. Kezdő játékosoknak mindenképpen egy jó választás lehet, de akik rutinosabbak, azoknak sajnos nem fog eleget nyújtani. Nekem legalább is nem tudott.