Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány – Filmkritika

Pszichopata: Gyakran vonzó és spontán személyiségek, meggyőző beszélőkészséggel. Rosszul viselik a monotóniát, hamar elunják magukat, állandó szükségletük van különböző impulzusokra, ami felelőtlenséggel párosul. Hazudozók, manipulálják a többieket, nincs lelkiismeret-furdalásuk, gyenge az emocionális életük, érzéketlenek. Gyakran igen jó intellektusú, simulékony modorú ember, aki kedvességével még a szakembert is megtéveszti. A pszichopata embert leginkább a fejletlen erkölcsi ítélőképesség, a többi ember érzelmeinek figyelmen kívül hagyása, a megbánás és bűntudat hiánya jellemzi…

A következő sorok hemzsegnek a SPOILER-től, bizonyos részei felkavarhatják az érzékenyebb lelkű olvasókat…

Sokan felkapják a fejüket a világ sorozatgyilkosainak említése kapcsán, különösen akkor, ha ő kerül szóba: Ted Bundy. Hogy miért? Olvass tovább!

Theodore Robert Cowell 1946. november 24-én született az amerikai Burlingtonban. Biológiai apja nem ismert, valószínűsíthetően egy futó kapcsolat gyümölcse. Édesanyja Louise Cowell, fiatal leány volt még, amikor világra hozta őt, így nem sokkal a szülés után visszaköltözött a szüleihez, ahol a kisfiát abban a tudatban nevelték, hogy ő a nővére, és a valójában nagyszülei pedig mindkettejük szülei. Az igazságot csak huszonkét éves korában tudta meg. Szülőanyja hazatérését követően viszonylag hamar férjhez ment egy Johnnie Culpepper Bundy nevű, a hadseregben szolgáló szakácshoz. Noha a fiatal Ted fölvette mostohaapja nevét, igazán szoros apa-fiú kapcsolat az évek során nem alakult ki kettejük között, ahogy ebből a házasságból született négy féltestvérével sem került közelebbi viszonyba. Általános iskolai éveiben rendkívül félénk, önbizalom hiányos, visszahúzódó fiúként ismerték, aki gyakran volt céltáblája iskolatársai gúnyolódásainak. A gimnázium után Washingtonban járt egyetemre, érdeklődést mutatott a politika és a jog iránt. Ebben az időszakban találkozott Elizabeth Kendall-el, akivel öt évig volt együtt. A kedves, kissé félénk titkárnőre válása után Bundy személyében ismét rátalált a szerelem, és úgy vélte, a férfi lesz a tökéletes apa-jelölt zátonyra futott házasságából született kislánya számára. Ám a történések 1974-ben teljesen más irányt vettek. Ekkor tűnt el a 21 éves Lynda Ann Healy -Bundy vélhetően első áldozata. Ugyanezen év  tavaszán és nyarán még több fiatal lány tűnt el a környékről. A szemtanúk egy fiatal férfiről számoltak be az egyetem területén, aki gipszet viselt az egyik karján, és segítséget kért könyvek bepakolásához a Volkswagen bogarába.

Újabb gyilkosságok ütötték fel a fejüket 1974 őszén, ám már egy másik államban. A washingtoni esetekkel összefüggést gyanítva, Utah állam rendőrei kollégáik segítségét kérték. A szemtanúk beszámolója alapján elkészült egy fantomkép, melyet lehoztak az újságok. Elizabeth Kendall barátnője ekkor már gyanakodni kezdett annak párjára, mivel hasonlóságot vélt felfedezni Ted és a fantomkép között, ráadásul a férfinak is olyan autója volt, mint amit a rendőrségi felhívásban közzé tettek. Elizabeth elbizonytalanodott, furcsállta a férfi késő estig tartó, egyre sűrűbbé váló kimaradozásait, ráadásul mankókat talált a szobában elrejtve, holott a férfi lábai tökéletesen egészségesek voltak. Kétségbeesésében felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, és utalást tett a barátjára, akinek szerinte köze lehetett  a gyilkosságokhoz. Fotókat is küldött a rend őreinek, ám a szemtanúk nem tudták egyértelműen azonosítani személyében a gipszes férfit. 1974. november 08-án, a 18 éves Carol DaRonch összetalálkozott egy kedves, és vonzó idegennel egy könyvesbolt előtt, aki Roseland rendőrtisztként mutatkozott be, és arról tájékoztatta a fiatal lányt, hogy odakinn valaki felakarta törni az autóját, de ő megakadályozta ebben, és szeretné ha vele fáradna, megbizonyosodni arról, hogy semmi sem tűnt el az autóból. A fiatal lány készségesen vele fáradt, sőt még az őrsre is hajlandó volt elmenni, hogy jegyzőkönyvbe vegyék az autólopási kísérletet. Út közben a fiatal lány úgy érezte, hogy valami nem stimmel. Gyanakodni kezdett, amikor a rendőr a kapitánysággal ellentétes irányba indult el. Ekkor Bundy fegyvert fogott rá, egyik kezét megbilincselte, és megfenyegette, hogy ha nem marad veszteg, megöli. A kétségbeesett lány ennek ellenére kivetette magát a mozgó járműből. Bundy azonnal utána indult, dulakodtak, ám a fiatal lánynak szerencsére sikerült megszöknie, és egy szemből érkező autót megállítva kért segítséget, akik értesítették a rendőrséget. Bundy kereket oldott. A kiérkező rendőrök informálták a döbbent lányt, miszerint nem dolgozik náluk semmiféle Roseland rendőrtiszt. Személyleírást kaptak a lánytól a támadót illetően, és leírást az autójáról. Később vérmintát vettek a kabátjáról, ami ugyancsak nullás volt, épp, mint Bundy vércsoportja. Nem sokkal később a helyi gimnázium esti ünnepségéről távozó fiatal lány, Debbie Kent tűnt el. Autója nélkül hagyta el a helyszínt, ám a bowling teremhez – az öccséért induló lány- soha nem érkezett meg. Parkoló autója mellett a rendőrök később egy aprócska kulcsot találtak, ami tökéletesen illeszkedett a Carol DaRonch csuklójára kattintott bilincs zárjába.

1975-ben tűnt el a coloradói Aspenből Caryn Campbell, aki  vőlegényével és két gyermekükkel családi kikapcsolódás céljából érkezett a városba. Egy hónappal később találtak rá a nő meztelen holttestére. Erőszak nyomai voltak láthatóak a testén. Hasonlóan kegyetlenül meggyilkolt nő holttestét találták meg pár hónappal később, úgy 10 kilométerre ettől a helyszíntől. A halált itt is a fejre mért súlyos ütések okozhatták, szexuális bántalmazás ténye épp úgy megállapítást nyert, mint az ezt követő, további öt női holttesten, felfedezésük során. Ugyanebben az évben a szerencse végre rámosolygott a rendőrökre. Egy igazoltatás során lefülelték Bundyt, ráadásul az autó utasterében egy gyanús táskát is találtak, benne többek között egy símaszkot, feszítővasat, jégcsákányt, kötelet, bilincset és drótokat. Innen már csak pár lépés volt az azonosítás Carol DaRonch által, és az emberrablás vádja. Nem sokkal később már Elizabeth-et, sőt Bundy korábbi barátnőjét faggatták a rendőrök. 1975. február 23-án sikerült Bundyt bíróság elé állítani, és elítélni DaRonch elrablási kísérlete miatt, köszönhetően az életben maradt áldozatának, aki egyértelműen rámutatott a tárgyalóteremben Bundyra, mint elrablójára. Az ítélethozatal előtt egy 90 napos személyiség vizsgálatnak vetették alá a férfit. Június 07-én, a bírósági eljárás során, megdöbbentő módon sikerült megszöknie. Egy későbbi felvétel során vallotta be, hogy készült a szökésre, a cellájában lévő emeletes ágyról ugrált le folyton-folyvást, hogy felkészítse a lábait a teherre, amit az ugrás okoz majd éles helyzetben. Hat nappal később-ismét egy járőrnek köszönhetően-elfogták.

1977-ben, hét hónappal később, ismét kereket oldott, ám ezúttal sikeresebben. Olyannyira, hogy hamis személyazonosságot biztosító okmányainak, és megváltoztatott külsejének köszönhetően 46 napig sikerült szabadlábon mozognia. Sajnálatos módon ismét fiatal lányok estek áldozatául beteges vágyainak. 1978. januárjának egyik éjjelén a Chi Omega nevű lányszövetség kollégiumában különös kegyetlenséggel (fa tuskóval) bántalmazott több lányt is, akik közül egyet meg is erőszakolt, aki sajnos egy másik fiatal leánnyal egyetemben életét vesztette a bántalmazás és fojtogatás következtében. Az elvetemült, állatias, aberrált viselkedését jól tükrözte a holttesteken hagyott harapásnyom is, valamint egy hajlakkos flakonnal végrehajtott szexuális penetrálás is. A borzalmak azonban nem értek véget. 1978. február 09-én egy hívás érkezett a helyi rendőrséghez, a Leach házaspártól, akik bejelentették 12 éves kislányuk, Kimberly eltűnését. Nyolc héttel később találtak rá a kislány holttestére. További bejelentések érkeztek, köztük egy fehér kisteherautó sofőrjéről, aki autójába próbált becsalni egy 14 éves kislányt. Később fotó alapján ebben az esetben is Bundyt azonosították. Végül Pensacolában kapcsolta le ismét egy járőr, a hamis okmányok mellett, 21 lopott bankkártyát talált nála. Nem fedte fel valódi személyazonosságát, így nem engedték el óvadék fejében. Szerencsére. Bundynak két tárgyalása volt, mindkettő három év alatt lezajlott. Az első Floridában kezdődött 1979. június 25-én. Ebben a Chi Omega-beli gyilkosságokra összpontosítottak. A második 1980. januárjára volt kitűzve, és Kimberly Leach halálával foglalkoztak. Az ő tárgyalása volt az első, amit élőben közvetítettek a televíziók, több, mint 50 országból érkeztek riporterek és újságírók a helyszínre, hogy tudósíthassanak az ügyről, és a tárgyalásról. Szabotálta és visszautasította a vádalkut, amivel megmenthette volna a saját életét, de még a saját védőügyvédjét is nevetségessé tette mindenki előtt. Ezután saját magát kezdte képviselni. Bújta a joggal kapcsolatos könyveket. Elérte azt is, hogy másik helyiségben készülhessen fel a tárgyalásra, mert a cellájában nem volt megfelelő a fényviszony mindehhez. Önteltsége nem ismert határokat. Még a börtön étlapját is bírálta.

Gondoljunk csak bele, mennyire abszurd, sokkoló, felkavaró élmény, amikor egy gyilkossághoz kiérkező járőrt a bíróságon pont a tettes faggat mindenki előtt… valószínűleg az is egyfajta lelki kielégülést okozott neki, hogy a rendőr vallomása által újraélhette borzalmas tetteit. A tárgyaláson jelen volt Bundy édesanyja is, aki képtelen volt elhinni mindazt a sok szörnyűséget, amit a fiáról állítanak. Bízott benne, hogy ha igazak is a vádak, fia a halálbüntetés helyett, életfogytig tartó börtönnel „megússza” szörnyű tetteiért járó büntetését.  A tárgyalásokat hihetetlen számú fiatal nő látogatta, akik közül többen apró papírfecniken próbáltak üzenetet eljuttatni Bundynak. Megnyerő mivolta nemcsak sármosságának, intelligenciájának volt köszönhető, a jó humor volt az, ami mindezt összefogta, így gyakran megnevettette a tárgyalóteremben lévőket, amiben még a bíró is „partner” volt, rendkívül gyors és szellemes reflektálásokkal Bundy szavaira. Akkoriban még nem volt ilyen szintű DNS vizsgálat, mint napjainkban, így fogmintát vettek tőle. Egy profi szakember a levett minta alapján elkészítette Bundy fogsorának műanyag változatát, ami úgy tűnt minden kétséget kizáróan egyezik azzal a lenyomattal, amit a leánykollégiumban megölt egyik áldozat testén hagytak az elkövető fogai. Ezt követően 6 és fél óra tanácskozás után az esküdtszék meghozta egyöntetű döntését: bűnös a Chi Omega házban elkövetett kettős gyilkosság vádjában. Második körben kihirdették az életfogytig tartó szabadságvesztés helyett a halálbüntetést, melyet a bíró így kommentált:

„A bíróság úgy határozott, hogy mindkét gyilkosság kegyetlen és gyalázatos volt. Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz, és hitvány tettek, melyek célja nem volt más, mint fájdalom okozása, miközben teljes közömbösséggel viseltetett az emberi élet irányában. Jelen bíróság az esküdtszék által javasolt ítélettől függetlenül, ám azzal teljes egyetértésben, ezennel halálbüntetést szab ki a vádlott Theodore Robert Bundyra. Vigyázzon magára fiatalember! Őszintén mondom.  Vigyázzon magára! Kész tragédia, hogy a bíróságnak végig kell néznie az emberiség semmibe vételét, miképp azt ezen a tárgyaláson tapasztaltam. Ön egy éles eszű ifjú. Jó ügyvéd lehetett volna magából. Szívesen láttam volna  a tárgyalóteremben, de ön más irányba indult. Vigyázzon magára! Szeretném, ha tudná, hogy nem táplálok gyűlöletet ön ellen.”

Később a 12 éves Kimberly megölésének vádjában is bűnösnek találták, így átszállították a „halálsorra”, ahol halálbüntetésének napját várta a többi elítélttel egyetemben. Elvakult szerelmet táplált iránta egy régi ismerőse, Carole Anne Boone, akinek kezét ott a tárgyalóterem kellős közepén, mindenki előtt kérte meg, mivel egykori szerelme Elizabeth Kendall már hallani sem akart felőle. A nő később drogot csempészett be a börtönbe a szeretett férfinak, sőt őröket lefizetve azt is elérték, hogy többször egymáséi lehessenek, így fogant és később született meg, a kis Rosa…

Az FBI 1984-ben kezdte el kidolgozni a profilozás eljárást, ami kapcsán több száz esetet vizsgáltak meg, köztük megoldatlanokat is. Kulcsfontosságú része volt az új eljárás és technika kidolgozásának az is, hogy elítélt gyilkosokkal készítettek interjúkat (a Mindhunter című sorozat ezt a folyamatot dolgozta fel egyébként, ajánlom mindenki figyelmébe, mert zseniális). Köztük volt Bundy is, akivel több száz órányi hangfelvételt készítettek. Miközben megnyílt az „interjúztató” ügynöknek, egyes szám harmadik személyben beszélt magáról, mint elkövetőről, és akinek két nappal a tervezett kivégzése előtt körülbelül még 30 gyilkosságot vallott be, amelyeket 1973 és 1978 között követett el, öt nyugati államban. 1989. január 24-én, hajnalban végezték ki egy villamosszékben. Több százan éljeneztek odakinn, nem messze az épülettől, Bundy halálhírének bejelentését követően. Ted Bundy hamvasztásról rendelkezett a holttestét illetően. Kérése az volt, hogy hamvait a Cascade-hegység fölött szórják szét, ahová- elmondása szerint- élete legszebb emlékei kötik. Ez volt az egyik helyszín is, ahol áldozatai maradványát megtalálták.

Részlet az egyik hangfelvételből:

– „Szeretnénk azt mondani, hogy azonosítani tudjuk ezeket a veszélyes embereket. Ám az az ijesztő, hogy ez képtelenség. Az emberek nem veszik észre, hogy potenciális gyilkosok járnak közöttük.”

Bundy:

– „Hogyan is élhetnénk egy olyan társadalomban, ahol egy szeretett személyről, akivel együtt éltek és dolgoztak, másnap kiderül, hogy az elképesztő legördögibb pokolfajzat?”

Szóval ennek az embernek a szörnyű tetteit, és annak „következményeit” dolgozza fel ez a 108 perces film, igaz kicsit más szemszögből, és nem először a filmtörténelemben. Tételezzük fel, hogy soha nem hallottad még a nevét, és a hozzá köthető borzalmakról sem tudsz semmit. Vegyünk alapul egy jóvágású, kedves, intelligens, barátságos fiatal férfit, aki ráadásul joghallgató. Ki gondolna róla bármi rosszat? Ezzel az alap tézissel kooperál az egész film. Nem véletlenül nem megy bele a részletekbe, nagyon sok eseményt és momentumot mint tényt tár elénk. Megtörténtek a borzalmak, de nem voltunk ott, nem láthattuk nézőként, és csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk a -ki és a -miérteket illetően. Adva van egy fickó, aki rosszkor volt rossz helyen, a körülmények áldozata, foggal, körömmel ragaszkodik az igazához. Hiszünk neki? Talán igen, talán nem. Ne feledjük… a hetvenes évekről beszélünk, amikor mindenki ugyanolyan nadrágban rohangált, hasonló frizurával rendelkeztek, sőt sok esetben még az autójuk is teljesen egyforma volt. Nem volt internet, mobil, még fax sem, mindennek utána kellett járni. Volt egy vezetékes telefon, az újságok, a televízió, a rádió, adhattál fel postai úton levelet és kb. ennyi. Elképesztő hátrányban voltak az igazságszolgáltatás emberei, a szörnyűségek elkövetői pedig hihetetlen méretű lépéselőnyre tehettek szert… Innen nézve ez egy nagyon izgalmas macska-egér harc is lehetett volna, de nem az lett. Számtalan rész volt, ami gyakorlatilag kínkeserves unalomba fulladt. A szinkron az egészet úgy, ahogy van, hazavágta. John Malkovich  bíróként saját egójában fürdőzik jelenetei többségében, mintha egy percet sem töltött volna az eredetei felvételek megtekintésével, pedig attól a fickótól lett volna mit ellesni, az már egyszer biztos…

Jim Parsons játéka annyira jelentéktelen, hogy gyakorlatilag kár is volt felállnia a vád képviselőjének asztala mögül. Ugyanebbe a kategóriába sorolnám a különleges szépségű Angela Sarafyan színésznőt, akit sokan a Westworld Clementine-jaként ismerhetnek. A Hatodik érzékből, vagy az A. I. – Mesterséges értelem című filmben megismert tehetséges kisfiú, Haley Joel Osment immár 31 éves, kissé kikerekedett, szakállas férfiként kap lehetőséget, mint „vigaszdíj” férj jelölt. Sajnos nem véletlenül. Phil Collins lánya, Lily Collins tökéletes választás volt Ted Bundy nagy szerelmének szerepére, legalábbis a szépségét illetően. Arckaraktere tökéletesen belesimul a hetvenes évek miliőjébe, noha játéka gyakran egy amatőr színjátszó szintjén megreked. Két meglepetés azonban van a stáblistán. Méghozzá nagyon is pozitív. Az egyik Kaya Scodelario, aki Carole Anne Boone-t, a Bundy iránt elvakult szerelmet tápláló nőt formálja meg, egészen elképesztően. A legnagyobb kalap emelés viszont Zac Efron 31 éves, egykori High School Musical szereplőt illeti. Zavarba ejtő a hasonlóság az igazi Ted Bundy és ő között. Ha nem tudnám az igazat, azt hinném, hogy rokonok. A kisfiús mosoly mögé okosan el van rejtve a számító és hidegvérű fenevad, akit az alkotók csak a film vége felé engednek igazán láttatni. Vannak jelenetei amelyek egy az egyben visszaadják a harminc éve halott sorozatgyilkos gesztusait, mimikáját, kéztartását. Érződik, hogy fontos volt neki ez a szerep, foglalkozott vele, készült rá, beleásta magát az eredeti felvételekbe. Briliáns játék, okos választás az alkotók részéről. A filmben nyújtott alakítása méltóvá teszi arra, hogy végre lerázhassa magáról a bugyuta vígjátékok faék szintjén megrekedt szerepeit, és nívósabb forgatókönyvekben rejlő, összetettebb karakterek bőrébe bújhasson. Megérdemelné. Zárszóként még annyit, hogy mérhetetlenül csalódott vagyok a beígért tizennyolcas besorolás tizenhatosra történő lecsökkentése miatt. Ebből adódik a feltételezés, hogy számos jelenet a kukában végezte. Értem a rendezői koncepciót, hogy nem a gyilkosságokon volt a hangsúly, hanem a néző bizonytalanná tételében, a fickó ártatlansága vagy bűnössége kapcsán, ám annyira azon volt már a fókusz, hogy a sorozatgyilkos címke mögé nézhessünk, hogy az egész átment egy unalmas tévéfilmbe, és én alig vártam, hogy vége legyen ennek a szenvedésnek.

Mélységesen elszomorít ennek az embernek minden szörnyű tette, amely ártatlan életek kioltásával járt. Az okozott fájdalmat semmi sem enyhítheti, helyrehozni pedig végképp nem lehet. Szülők veszítették el gyermekeiket, férfiak szeretett kedvesüket, gyerekek édesanyjukat. A halálbüntetés az ártatlanok és az élők bosszúja. Ők pedig bosszút álltak…

„Az ő szívük pihen, a miénk vérzik, a fájdalmat az élők érzik.”