Ash of Gods: Redemption – játékteszt

Hol húzódik a határ a plagizálás, és az ihlet merítés között? Lehet-e az eredeti iránti tisztelgésnek venni annak nyilvánvaló másolatát? Ezek a kérdések merültek fel bennem, miközben az Ash of gods: redemption-el játszottam. Kritikám nem lesz mentes a két fent említett játék összehasonlításától.
Az Ash of gods: redemption egy fantasy világba helye bennünket, ahol tanúi lehetünk egy világméretű, mágikus eredetű járvány kitörésének. A „reaping” nevű jelenség harmadszorra jelenik meg Terminium világában, és előidézői az úgyn. Reaperek, akik földöntúli fizikai, és mágikus erővel rendelkeznek. A most következő sorok bizonyítják, hogy a Banner Saga mennyire nagy hatással voltak, a játék készítőire:
Hőseink, egy idősödő harcos, és lánya, sikeresen elmenekülnek, az otthonukat ért támadásból, a család egy régi barátja segítségével, egy helyiekből verbuvált csapat élén. A cselekmény több szálon fut, a feladatunk, hogy a kis csapatunkat elnavigáljuk egy biztonságosnak vélt helyre. Utazásaink során lehetőségünk van olyan döntéseket hozni, amelyek hosszútávon befolyásolják a játék végkimenetelét, illetve karaktereink sorsát. Egy rossz döntés miatt könnyen fűbe haraphat, akár a főhőseink egyike is.
„Eddig a pontig a leírást mindkét játékra rá lehet húzni, de a hasonlóságok sora még nem ért véget, sőt! A játékban fontos szerepet kap egy nyersanyag, a stryx nevű kövek, amelyek képesek viselőjüket megvédeni a reaping tüneteitől, bár gyógyítani nem tudnak. Az utazások során minden nap adott számú stryx-ünk fogy, így ha elpazaroljuk, vagy kifogyunk belőlük, azt a csapat tagjai bánják. A rendszer tulajdonképpen megint csak ugyanaz mint a banner sagában, csak ott az élelmiszerünket kellett ugyanígy beosztanunk.

A sztori érdekes, bár az angol fordítás hiányosságai miatt, néhol problémát okoz a kibogozása. Ha nem figyel kellően az ember, könnyen elveszítheti a fonalat. A történetmesélést a készítő „roguelike” –ként jellemzi, szerintem simán csak kaotikus. És sajnos vannak elvarratlan szálak is (az én végigjátszásomban két karakter szőrén, szálán eltűnt, egyik pillanatról a másikra, minden magyarázat nélkül. Némi utánajárás után kiderült, hogy eredetileg elárultak volna, de a gaztett már nem került be a végleges játékba, csak az hogy… eltűnnek.)
A harcrendszer na honnan ismerős? Tippeljetek. Körökre osztott taktikai csatákat játszhatunk, és itt megállnék egy pillanatra. Eszembe jutott az az iskolában számtalanszor lezajlott beszélgetés: „lemásolhatom a házid?- Ja, de változtasd meg egy kicsit ne legyen feltűnő”
„Katonáink két jellemzővel rendelkeznek, élet, és energia. A különböző képességeket energia, néha élet felhasználásával lehet aktiválni, az érdekesség hogy közvetlenül támadhatjuk az ellenfél energiáját, amit ha 0-ra csökkentünk, egyrészt képtelen lesz képességeket bevetni ellenünk, másrészt masszív sebzést okozhatunk általa, a következő támadás során — persze visszafelé is igaz!
Az ellenfelek száma limitált, küzdeni fogunk banditák, hivatásos katonák, reaperek, és enses-ek (a reapereket szolgáló különös maszkos harcosok) ellen, és voltaképp ennyi, többre ne számítsunk, ezért a küzdelmeink a játék végére repetitívnek hatnak. ”
Külön megemlíteném a kézzel rajzolt háttereket, és a karakter dizájnt, amelyek – bár roppant hasonlóak a…. tudjátok mihez – szemet gyönyörködtetőek. A zenét a Witcher szériából ismert Adam Skorupa szerezte, és szenzációsan emeli a csaták hangulatát.

Összegezve a tapasztalataimat, aki nem játszott a Banner Sagával, annak az Ash of Gods: Redemtion egy egészen új, és frissítő játékélményt nyújt, fordulatos történettel, ténylegesen súlyos következményekkel járó döntésekkel. Viszont aki ismeri az előzményt, abban akaratlanul is felvetődik a kérdés, mennyi is valójában az eredeti ötlet a játékban? Kitől merítettek még „ihletet” a készítők? És vajon megéri-e így a játék?