Kategóriák: CikkekPC tesztek

ArcRunner – Játékteszt

ArcRunner egy roguelite TPS, melyet a Trickjump Games fejlesztett és a PQube kiadón keresztül került a virtuális boltok „polcaira”. Az ArcRunner, ha hasonlítani szeretnénk valamihez, akkor a Risk of Rain 2 játékstílusát és a Cyberpunk képi világát vegyítve kapnánk meg az ArcRunnert, egy indie-játék költségvetésével. A játék az Arc nevű, mesterséges intelligencia által irányított űrállomáson játszódik, melyet megfertőzött egy vírus, aminek hatására a rendszer megőrül, és az összes lakója ellen fordul. Mi egy ArcRunner-t alakítunk a játék során, akik feladata az állomás irányításának visszavétele. Ez sem könnyű, sem rövid nem lesz, roguelike játékokhoz méltóan pedig számos halálozással kell számolnunk.

Minden egyes próbálkozás során az a feladat áll előttünk, hogy a teljes űrállomáson végigutazva kitakarítsuk a megőrült robotoktól, és a végén leszámolni az Arc mesterséges intelligenciával és megoldást találni az űrállomást megtámadó vírus által okozott károk kijavítására. A cyberpunk stílus miatt egy színes és neonfényben úszó környezetet kapunk, ami azonban néha azt a problémát okozza, hogy egyes ellenségtípusok bizonyos pályarészeken valósággal el tudnak tűnni.

Három különböző Arcrunner karakterosztály elérhető játszható, amelyek mindegyike nagyon egyedi játékstílussal és különleges képességekkel rendelkezik: a katona, a nindzsa és a játék kezdetekor még nem elérhető hacker. A Katona védekező játékstílust képvisel: egy pajzsfalat tud felhúzni maga köré, hogy felfogja az őt célba vevő lövéseket, a Nindzsa láthatatlanná tud válni, a Hacker játékstílusa pedig a tárgyak és ellenségek feltöréséről szól. Kezdetben csak a Katona és a Nindzsa áll rendelkezésre, a Hacker pedig akkor válik elérhetővé, amikor elértük az Éden nevű területet. Mindegyik nagyon különböző játékstílusra, így egyedi kihívás lehet egy olyan karakterrel nekivágni, akivel kevesebb tapasztalatunk van – egyébként ez nagyon hasonlít a Risk of Rain 2-re, azonban ott jelentősen több karakter áll rendelkezésünkre. Az egyes területek végén a karakterünk 1-1 új fejlesztést kap, mellyel új képességeket szerezhet, vagy akár a már meglévőket fejlesztheti. A Risk of Rain 2-höz hasonlóan az összes megszerzett fejlesztés megjelenik a karakteren, azonban itt külön egyediséget ad, hogy minden osztályhoz egyedi fejlesztések tartoznak, egyedi külsővel.

Hiába azonban az erős és fejlesztett karakter, ha nincs nálunk egy jó fegyver, amivel felvehetjük a harcot a robotok ellen. Számos egyedi és különböző fegyvert találhatunk az ellenfeleink legyőzése után, például sörétes puskákat, revolvereket, íjakat, ív-puskákat stb. Ha teljesítjük az egyes fegyverekhez kapcsolódó kihívást, akkor az bekerül a fegyvertárunkba, így minden új próbálkozásunk során lehetőségünk van a kezdéshez kiválasztani az adott fegyvert. Ez egy alapjaiban nagyszerű rendszer, azonban szükség lenne arra, hogy játék közben az adott fegyverre vonatkozó kihívás látható lenne mikor épp bent vagyunk a pályán.

Megosztás
Közzétette:
Shaxx

Legfrissebb bejegyzések

Old Skies – Betekintő

Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...

2025-05-04

La Quimera – Betekintő

A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…

2025-05-03

Chains of Freedom – játékteszt

A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…

2025-05-03

Inhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?

2025-05-02

Phantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…

2025-05-02