PlayStation 4 tesztek

Aquatic Adventure of the last Human – játékteszt

7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Aquatic Adventure of the Last Human egy kalandjáték, mely az emberiség kipusztulása után játszódik, ahol a természet visszavette a Földet, és majdnem mindent ellepett a víz. Űrutazóként egy féreglyukba keveredve több 10000 évre eltűnünk. Később bolygónkra visszatérve, a becsapódáskor áthasítunk a jégrétegen, egyenesen az óceánba. Innentől pedig egy tengeralattjáróval kell válaszokat keresnünk és életben maradnunk.

A játékban gyakorlatilag nincsenek ellenfelek. Mi vagyunk az utolsók az emberi fajból, jelen információink szerint csak mi és a mélytengeri világ él még a bolygón. Ám a halak, medúzák és csikóhalak ártalmatlanok (igaz mi elpusztíthatjuk őket, amit ha megteszünk 100 alkalommal, kapunk egy trófeát), az egyetlen veszélyt csak az akadályok és a „főellenségek” jelentik. Azok viszont kellő kihívást jelentenek, ennek hála nem lesz monoton és unalmas a végigjátszás.

A csaták közötti út olykor kissé unalmasnak tűnhet, főleg ha elakadunk, és hirtelen nem találjuk, merre is kellene továbbhaladnunk a mélytengeri labirintusban, viszont a játék kellő mennyiségű akadályt állít fel ahhoz, hogy egyértelmű legyen, mielőtt arra megyünk, még van valami dolgunk valahol máshol. A játék irányítása egyszerű, pontos, minden fegyver és „képesség” használata könnyedén megfejthető, ahogyan az is, hogy mit mire kell használnunk. Például, hogy a folyamatosan mérget fújó csöveken úgy juthatunk át, ha megszerezzük a „turbót”, amivel átsuhanhatunk közöttük.

Ugyan a kaland nem tart sokáig, annál tartalmasabb és kihívásokkal teli. Az elmúlt évezredek történéseiről is szerzünk némi információt út közben, igaz, a grafika nem a legrészletesebben kidolgozott, 4k felbontású csodakinézet, de a játék stílusát tekintve ez a kétdimenziós, pixeles megoldás (akár csak a Starboundnál) tökéletes hangulatot ad a játékhoz.

Legfrissebb bejegyzések

A World of Warships: Legends új, ünnepi tartalmai

A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…

2024-12-20

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11