A Prometheus egy nagyon érdekes kérdéskört vetett fel, s nekem személy szerint bejött ez a fajta keresgélés életünk nagy kérdése felett. Ugyanakkor a film második fele már az előzményfilmek első részénél is átment öncélú vérengzésbe, és az eredeti kérdés mellékvágányra került. Akkor még a rendező Ridley Scott is pártolta, hogy a közismert lények nyugdíjba vonuljanak, s ez a filmet tekintve meg is valósult, leszámítva az utolsó pár másodpercet. A folytatásra azonban a rendező úr valószínűleg belátta, hogy nincs Alien-univerzum xenomorphok nélkül, így már nemcsak címében, de teljes életnagyságában is visszatért a drága rajongók kedvenc szörnye.
Az Alien Covenant a címben is szereplő terraformáló űrhajó legénységéről szól, melynek feladata, hogy kétezer telepessel a fedélzetén, nem beszélve a rengeteg lefagyasztott embrióról eljusson az emberiség számára alkalmas új bolygóra. Azonban váratlan hiba következtében a Michael Fassbender által alakított androidnak fel kell ébresztenie a legénységet hét évvel az úti cél elérése előtt. Ha ez nem lenne elég, egy rejtélyes adást követve egy sokkal közelebb lévő bolygóra is bukkan a Covenant legénysége, mely bár első pillantásra idillinek tűnik, halálos veszélyeket rejt.
A Covenant legnagyobb hibája, hogy kiszámítható, s ezáltal nélkülöz mindenfajta feszültséget. Nem mondanám magam nagy horrorrajongónak, alig néhányat láttam a klasszikusok közül is (a korábbi Alien-filmek természetesen nem maradtak ki), de egy jól sikerült film esetében a telefon csörrenése infarktusközeli állapotba tud hozni. A korábbi filmek során végig éreztem egyfajta feszültséget, egy fojtott rettegést, hogy mi fog történni. Átjött a nyomasztó atmoszféra, a kiszolgáltatottság és minden, amit a film közölni akar. A Covenant esetében ez nincs meg. Sajnos a film két órája alatt alig emelkedett meg a pulzusom, s ha mégis megtette, inkább idegességemben, mintsem a film hatása miatt.
Ez a kiszámíthatóság ráadásul odáig megy, hogy egynéhány jelenetnél már a nézők is kínosan nevetgéltek (az előzményfilmek ismeretében a „Gyere, nézd meg közelebbről a tojást, ártalmatlan!” című mondat teljességgel hiteltelen volt), ráadásul nem tudom, hogy a vágószoba vagy a rendezés, esetleg a forgatókönyv hibája-e, de a film legnagyobb csavarlehetőségét színtisztán lelőtték a film vége előtt fél órával. Na most innentől kezdve lehetetlen volt arcot karmolva fenntartani a feszültséget, mivel kvázi mindegy volt, mi történik, mindenki tudta a végkifejletet.
A film túlnyomó részében lassan adagolva kapunk válaszokat a korábban feltett kérdéseinkre, a neomorf pedig (mely sokszor inkább vicces, mintsem félelmet keltő) remekül illeszkedik a xenomorphok evolúciós történetébe. Mindezek mellett természetesen a szörnyek elől való menekülés és a velük való harc sem marad el, bár csak úgy, mint a Prometheus esetében, most is úgy éreztem, hogy néhány esetben kicsit túltolták a vérengzést. A legénység mellett sem tudok elmenni szó nélkül. Már megszoktam, hogy a hasonló filmek során elég – finoman szólva is – vitatható döntéseket hoznak a szereplők. Még el is hinném, hogy az érzelmi befolyásoltság a mostani esetben valakinek kielégítő magyarázatot ad (a legénység házaspárokból áll). De azt is kellő magabiztossággal állíthatom, hogy életemben nem láttam ennyire életképtelen legénységet, s nagyon sokszor éreztem azt, hogy ezek az emberek direkt rohannak a halálba.
Pedig a Covenantnak rengeteg helyen sikerült villantania. A tág mezőn történő támadás, a nagy nyitott terek újdonságok a filmsorozat történetében, ráadásul a színészek is nagyon jó munkát végeztek. Katherine Waterstone teljesen jól működik, s a mellékszereplők drámáját is kellőképpen át lehet élni. Michael Fassbender alakítása pedig egyenesen díjat érdemelne. David és Walter szerepében is egyaránt hiteles, amikor pedig a két robot beszélget egymással, az egyenesen lenyűgöző.
A számos negatív kritika mellett azért el kell ismernem, hogy a film ideje alatt nem unatkoztam. Szórakoztató volt, de nem úgy, mint a korábbi filmek. Nem akarok minden jó jelenetet lelőni előre, de felhívnám a figyelmet a jövő nézőinek, hogy figyeljék meg, hogy az első xenomorph megszületése mennyire más üzenetet hordoz magával, mint korábban. Talán a film egyik leggyönyörűbb és legeltaláltabb momentuma volt. Bár az animációs technológia kicsit visszavett a lény fenyegető titokzatosságából, még így is lenyűgöző lett. Míg korábban csak részeit láthattuk, addig itt teljes egészében, elképesztő gyorsasággal és erővel, napfényben is megcsodálhatjuk.
A Prometheusszal kicsit átalakult a 70-es évek végén megálmodott széria. Így több mint 30 év távlatából nézve tényleg itt volt az ideje a változásnak. Tehát az öreg Ridley Scott sokkal inkább a teremtésre koncentrált és arra, kik az alkotói. Miért teremtették? Mi értelme ennek az egésznek? Ezek a kérdések először a Prometheusban merültek fel, amelyek nagy részére a válasz is megérkezett. De ugyanakkor a helyükre újabbak léptek. A kód visszafejtésében a Covenant hivatott segíteni. Az első trailerben látott első képkocka óta nagy lelkesedéssel vártam az érkezését.
A történetet a Prometheusból megismert David újabb típusú modellje, Walter teszi keringési pályára. Walter megtudja, ki az alkotója , de ugyanígy az emberi faj is kíváncsi arra, hogy ki a teremtője. A Covenant legénységének azonban most nem ennek felfedése a célja. Meg kell találniuk a következő planétát, 2000 telepes és 1140 mirelit embrió társaságában, ahol majd tovább élhet és sokasodhat az emberi faj.
Sokak szerint ez a bevezető rész túlságosan el lett nyújtva. Én úgy gondolom, éppen elég ahhoz, hogy a néző (rajongó) el tudjon merengeni a kezdő képsorok információin. Mindezek után egy foszlányokból álló üzenet forrását követve biztonságosan landolnak a „tökéletesnek” vélt égitest felületén…
A film a történet állása szerint sokkal inkább egy Prometheus 2, mint egy újabb Alien (ez egyáltalán nem baj). A tudományos fantasztikum szeletét nézve káprázatosan lettek megalkotva a helyszínek. A díszletek a szokásosnál többet mondóak és részletgazdagabbak. De nekem feltűnt egy apró dolog ebben az egészben, ami nem eget rengető probléma, legalábbis én személy szerint azonnal túllendültem rajta. Ez pedig a fegyverek „korhűsége”. Ugyanis 2104-ben a mai jelen stukkereit forgatják (M4, Steyr aug stb…). Biztos megvolt az oka a használatuknak.
Ami még hozzátesz az Alien-faktorhoz, az maga az Alien. Ennyire részletesen még sehol sem jelent meg. Elképesztően rémisztő mozgáskultúrával és külsővel rendelkezik (az én fantáziámban is nagyon hasonló jelenetek játszódtak le az évek alatt arról, hogyan harcol egy xenomorph). Ezenfelül tetszett még, hogy többet megtudunk az idegen anatómiájáról és egyedfejlődéséről. Itt lép be a képbe a trailerben is látható, világos külsejű kis lény, a protomorph. Ez a fajta idegen nekem valahogy brutálisabbnak látszódott, mint az eddigiek. Eleve már a világrajötte sem olyan, mint a megszokott. Az idegenek pedig a maximumon pörögnek. De nem csak ők szerepelnek a vásznon.
A színészek munkája nem fog „oszkárt” érni, de teljesen befogadható. Ezt a rendet egyedül Fassbender bontja meg. Az ő mesterséges személye szinte tökéletes. Ebben a korban már az öreg Scottot is ellepte a nosztalgia. Ugyanis zenei oldalon vannak áthallások az első Alienből (abszolút beilleszkedik a Covenantba is). Számomra az Alien témája továbblépett, és már nem csak egy horror-, sci-fi-, akció-egyveleg. A Prometheus óta mélyebben elgondolkodtat, és teret enged a fantáziáknak. Fogadjuk hát be ezt az élményt, és várakozzunk a folytatásra, aminek munkálatai az ígéretek szerint 2018-ban kezdődnek.
A Rosszfiúk főszereplői ugyan jó útra tértek (de tényleg!), de olybá tűnik, hogy meggyűlik a…
Mit kapunk, ha különböző zsánereket egybeolvasztunk? Egy nagyon aranyos stratégiai játékot, amelyben király és királyné…
2025 májusában érkezik a hazai mozikba a második, immáron végső leszámolásos Mission Impossible-film, amelyben valószínűleg…
A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…
Egy alkimista szimulátor szerepjátékos elemekkel, ez az Alchemist: The Potion Monger!