Lássuk milyen premierek láthatunk ezen a héten a mozikban:
Az első ember
(First Man)
amerikai életrajzi dráma, történelmi film, 138 perc
Premier: 2018. október 18.
A 6 Oscar-díjas sikerfilmjük, a Kalifornia álom után Ryan Gosling és a rendező Damien Chazelle újra összefogtak: filmre viszik a lebilincselő történetet, amelynek középpontjában a NASA missziója áll, hogy embert küldjenek a holdra. A zsigeri, szubjektív krónika Neil Armstrong 1961 és 1969 közti időszakára koncentrál, és James R. Hansen könyve alapján készült. A film feltárja, milyen áldozatokat követelt Armstrongtól és a nemzettől a történelem egyik legveszélyesebb küldetése. A forgatókönyvet a Spotlight: Egy nyomozás részletei Oscar-díjas forgatókönyvírója, Josh Singer jegyzi.
Nyitva
magyar romantikus komédia, 96 perc
Premier: 2018. október 18.
A Nyitva egy harmincas, hosszú évek alatt összekopott pár, Fanni (Radnay Csilla) és Bálint (Kovács Lehel) történetét meséli el, akik úgy próbálják meg kikerülni az elkerülhetetlennek tűnő megcsalásokat, hogy megnyitják kapcsolatukat a szexuális kalandok előtt. Ez azonban jóval nehezebb feladatnak bizonyul az elképzeltnél: az újonnan felkínálkozó lehetőségeknek sem a testi, sem az érzelmi hatásaira nincsenek felkészülve.A film kendőzetlen őszinteséggel és fanyar humorral igyekszik feltérképezni a párkapcsolatok buktatóit, mindezt női szemszögből, kitérve a nők szexualitását övező társadalmi konvenciókra, és tükröt tartva az ezzel kapcsolatos kettős mércének.A filmet íróként és rendezőként is a London Film Schoolban végzett Nagypál Orsi (Hidegzuhany, Terápia, Csak színház és más semmi, Tóth János) jegyzi, operatőre Herbai Máté, vágó Mezei Áron, zeneszerző Moldvai Márk. A film jelmeztervezője Breckl János, látványtervezője Bagyarik Endre, producerei Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya.
A fakír, aki egy IKEA szekrényben ragadt
(The Extraordinary Journey of the Fakir)
francia-amerikai-belga-szingapúri-indiai dráma, vígjáték, 92 perc
Premier: 2018. október 18.
Egy fiatal indiai utcai fakír anyja halála után útnak indul, hogy felkutassa Franciaországban élő, sosem látott apját. Párizsba érkezésekor semmi nem a tervek szerint alakul, végül egy hóbortos taxisofőr egy külvárosi IKEA áruháznál teszi ki. Segítségére siet egy bájos francia-amerikai lány, Marie, akibe azonmód szerelmes lesz. De a történések ismét más irányt vesznek, amikor véletlenül beszorul egy IKEA szekrénybe, majd keresztbe-kasul szállítják Európán és a legkülönbözőbb helyzetekben kell helyt állnia. A fakír egy mesebeli utazás részesévé válik, amely során nemcsak a világ, hanem emberi sorsok is megnyílnak számára.A film Romain Puértolas 2014-es, Magyarországon is megjelent, azonos című bestsellere nyomán készült. A főszerepet bollywoodi és tollywoodi (tamil) filmek sztárja, Dhanush alakítja, aki hazájában rendezőként, színészként, producerként és énekesként is elismert.
Patrick – Ebbel szebb az élet
(Patrick)
angol családi film, romantikus vígjáték , 94 perc
Premier: 2018. október 18.
Sarah (Beattie Edmondson) meglehetősen maga alatt van, miután otthagyta a szerelme. Az utolsó dolog, amire vágyik, hogy valakit a nyakába varrjanak, aki nyáladzik, horkol és széttúrja a konyhai szemetest, valahányszor enni támad kedve. De tetszik vagy sem, nagymamája a halála előtt ráhagyta imádott mopszliját, a végletekig elkényeztetett Patricket, aki Sarah minden eddigi pasiján túltesz, ami a rendetlenséget illeti. A négylábú veszedelem totális káoszba taszítja a lány életét, aki sehogy sem érti, miért tette ezt vele a mami. Ám egyszer csak azon kapja magát, hogy Patrick a maga bumfordi módján sokkal jobb hatással van rá, mint valaha is hitte volna – beleértve a szerelmi életét is.
Pelyhes – Kalandra fel!
(Ploey – You Never Fly Alone)
izlandi-belga animációs kalandfilm, családi film, 83 perc
Premier: 2018. október 18.
Közeleg a hideg tél, ilyenkor a legtöbb madár délnek indul, hogy egy melegebb vidéken vészelje át a zord évszakot. Így tesz a kis Pelyhes családja is, ám Ő még túl pici a repüléshez, és egy véletlen folytán lemarad az indulásról. Mikor megérkezik a fagy, a kismadárnak minden bátorságára szüksége lesz, hogy megküzdjön a barátságtalan időjárással és megtalálja a családját. Szerencséjére a kalandban segítségére lesz megannyi új barát.
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…
0 hozzászólás