A majom – Filmkritika

Minden kétséget kizáróan az adaptációk és feldolgozások korát éljük, ami amennyire hálás feladatnak hangzik elsőre, legalább annyira hálátlan is tud lenni, hiszen ha valamiből feldolgozást készítenek, legyen szó videojátékról, filmről vagy könyvről, az nagy valószínűséggel korábban sikeres volt. Ebből kifolyólag rendelkezik kisebb-nagyobb rajongótáborral, akiknek megvannak az elvárásaik az adaptációval szemben. Az elmúlt években a horror pápa, Stephen King szerzeményeiből készült filmekből kis túlzással Dunát rekeszthettünk, gondoljunk csak a hatalmas sikereket elért, bár néhol egy kicsit keserű szájízt hagyó „Az” 1-2-re vagy a szerethető, de kissé felemás Kedvencek Temetője újragondolt változatára. Mai alanyunk A Majom is Mr. King tollából származik, azonban ellentétben a korábbiakkal ezt egy rövid történet inspirálta, és higyjétek el, a mozivásznon nem csak másfél óra majomkodás lesz.

Már az is felkeltette az érdeklődésem, hogy King irományához készült filmet az az Oz Perkins írta és rendezte akinek a tavalyi év egyik legnagyobb horror meglepetését a Longlegs című filmet is köszönhettük, ráadásul producerként az a James Wan állt be akinek olyan filmeket hozott el számunkra, mint a Fűrész sorozat vagy éppen a Démonok Között univerzum.

A történet szerint Hal és Bill apjuk cuccai között kutakodva rábukkannak egy felhúzhatós játék majomra, azonban ha elfordítják a kulcsot és a majom dobolni kezd, ott szörnyű dolgok történnek. A majom legnagyobb erőssége, hogy tökéletesen megtalálja az egyensúlyt. Amikor kell véresen komoly tud lenni, egyszerűen bekúszik a bőrünk alá, máskor gyermeki komolytalanságával nevetteti meg az egész mozitermet. Ugyanis „A majom” azon túl, hogy elképesztően változatos módokon tolja túl a goret, néhol annyira szürreális, hogy egyszerűen nem lehet kibírni nevetés nélkül. Modern horror film révén itt is kapunk néhány Jump Scare-t, de valahogy ezek nem érződnek a megszokott olcsó, „Na most fog az arcunkba ugrani valami rémség” sablonnak, kifejezetten okosan vannak kitalálva, és tényleg egészen váratlan pillanatokban hozzák ránk a szívbajt.

A film egyetlen apró negatívumának felróható, hogy néhány karakter teljesen súlytalannak érződik, kicsit olyan érzésem volt, hogyha (névtelenül) őt vagy őt kihagyták volna a történetből, is megkaptuk volna ugyanazt a kerek egészet ami a végkifejlet lett, csak talán nem ennyire leegyszerűsítve.

A Majom nem egy tökéletes film, de nagyon szerethető alkotás, egy teljesen szürreális agymenés, ami tényleg csak egy dolgot akar és ezt nem is titkolja, szórakoztatni a maga 1 óra 40 perces játékidejében. Címszereplője nem ugrik a néző arcába, nem gyilkol vagy kínoz meg senkit közvetlenül, viszont ennek ellenére teljesen biztos vagyok benne, hogy játék majomtól még nem rettegtünk ennyire. Egészen elgondolkodtató Hollywood részéről, hogy mennyire érdemes erőltetni a több száz oldalat könyvek alapján készülő horror adaptációkat, hiszen másfél-két órába egy A majom kaliberű történetet kényelmesen belelehet sűríteni, míg korábban az Az filmeknek például véleményem szerint nem volt elegendő a játékidő, hogy teljeskörűen kitudja bontani a cselekményt, vagy felépíteni a karaktereket. Az elmúlt években A majom a második nagyobb költségvetésű rövid történet alapján adaptált film, hiszen a 2021-ben bemutatott, egészen szép sikereket elért Fekete Telefon is Joe Hill könyvének csupán egy fejezete volt. Nagyon szeretném, hogy A majom a mozipénztáraknál is sikeres legyen, mert sokkal több ilyen filmre lenne szükség 2025-ben.

Külön köszönet a film hazai forgalmazójának a Proromnak, hogy résztvehettünk a vetítésen.