A gyászoló asszony átka – Filmkritika
Rémtörténettel élete során legalább egyszer szerintem mindenki találkozott már. Minden népnek, minden országnak megvannak a maga sajátos mondái, századokon átívelő, szájról-szájra terjedő rémmeséi. A La Llorona, azaz a „Síró nő”/ „Síró asszony” legendája is pont ilyen. Ez a krónika kifejezetten a spanyol nyelvű országok hiedelmeire jellemző, ám helyenként mégis némiképp eltérő cselekményszálú a történet, az alapja viszont teljesen ugyanaz. Élt egyszer egy fiatal és gyönyörű nő, aki szerelembe esett egy gazdag spanyol fiatalemberrel. Szerelmükből két fiú született. Az idő múlásával a férfi elhidegült a fiatalasszonytól, és máshol keresett vigaszt. Egy nap, amikor a két kisfiúval sétálni indult az asszony, egy közeledő bricskán megpillantotta a férfit, jobbján egy csinos fiatal lánnyal. A férfi köszöntötte gyermekeit, ám egykori szerelméről tudomást sem vett. A nő éktelen haragra gerjedt. Ott akart ártani a csalárd, hűtlen férfinak, ahol annak a legjobban fáj. Levitte hát gyermekeit a folyóhoz, és vízbe fojtotta őket. Mikor észbe kapott, és ráeszmélt arra, hogy mit is tett, már késő volt. Szörnyű fájdalmában vízbe vetette magát, és átadta lelkét az örökkévalóságnak. Azóta is sírva bolyong a gyászoló asszony lelke az élők világában, hogy gyerekeket ragadjon magával, akik csillapíthatják mélységes, el nem múló fájdalmát…
James Wan filmrendező, forgatókönyvíró, producer –akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint a Fűrész horrorfilm sorozat, a Démonok között-filmek, az Annabelle-szériák, vagy a tavalyi év horror nagy dobása, Az apáca– újabb borzongásra hívja az arra fogékonyakat legújabb, A gyászoló asszony átka címet viselő filmjében, amelyben a fenti hitregét használja alapkoncepciónak. A történet az 1970-es évek Los Angelesébe kalauzol minket, ahol egy megözvegyült rendőr feleség, Anna (Linda Cardellini) fáradtságos mindennapjaiba kapunk bepillantást. A fiatalasszony szociális munkásként dolgozik, így egy bejelentés kapcsán újra fel kell keresnie egy anyát- az egykori Múmia filmekből megismert Anck Su Namun-, aki egyedül neveli a két gyermekét, csakúgy, mint ő. Amikor kiérkeznek egy járőr kíséretében a házhoz, megdöbbentő dolgot tapasztalnak. Az asszony (Patricia Velasquez) bezárva tartja a gyermekeit, akiknek kezén különböző, feltételezhetően égési sérülésekből származó külsérelmi nyomok találhatóak. Ez alapos indok arra, hogy az asszonyt őrizetbe vegyék, a gyerekeket pedig ideiglenesen egy karitatív menedékházban helyezzék el. Az események rövid időn belül tragikus fordulatot vesznek, amikor a két gyereket holtan emelik ki a közeli folyóból.
A gyermekeit elveszítő asszonyt bizonyíték hiányában, és sziklaszilárd alibije miatt elengedi a hatóság. Anna anyaként borzasztóan sajnálja a történteket, így meglátogatja a magára maradt asszonyt. A nő kezén ugyanolyan nyomok jelennek meg, mint amit a gyerekek kezén is felfedezni véltek, mi több, furcsa, és megmagyarázhatatlan események borzolják Anna és gyermekei mindennapjait is. A gyermekeit elvesztett anya kegyetlen és hátborzongató igazságot vág a szociális munkás képébe. Nem ő volt az, aki ártott a gyerekeinek. Védelmezni próbálta őket valamitől, amiben Anna megakadályozta, így ő is felelős a gyerekek halálért. Olyan gonosz, természetfeletti erővel van dolguk, amilyet elképzelni sem tudnak, és ez a valami most a megkeseredett, bosszúszomjas asszony fohásza miatt, Anna gyerekeire vadászik…
Fakadhat-e egy rémhistória magjából éjsötét „filmvirág”? Igen, ám az jelen esetben mentes az irtóztató, maradandó, és legfőképp a meglepő jelzőktől. Linda Cardellini minden tőle telhetőt megtesz a megözvegyült és megfáradt anya karakterében, de épp úgy kevés ő ehhez az egészhez, mint az Anabelle-ből átemelt Tony Amendola, vagy a morcos kuruzslót huszadrangúan alakító Raymond Cruz. A filmet túladagolták „jumpscare-rel”, ám egy-két jól eltalált humoros mondattal azért sikerül a nézőkben a megkönnyebbülés érzését előidézni. Leszámítva egy-két jelenetet (medence – kislány – esernyő; fürdőkádas) a film telis-tele van számtalan horrorfilmből ismerős sablon jelenettel, bárgyúnak ható dialógussal, kiszámítható eseménysorozattal. A szinkron a csalódottságom miatti szájhúzásom csak felerősítette. Továbbra is várom azon horror filmek érkezését, amelyek üdítő változást hozhatnak a futószalagon gyártott B-kategóriás érzetet keltő horrorfilmek sokasága között. Ennek a filmnek ez most annyira nem sikerült.
A film forgalmazója, az InterCom jóvoltából a premier előtti vetítés megkezdése előtt volt szerencsénk ráhangolódni a filmre, három igazán csinos fiatal hölgynek köszönhetően. Országos bemutató dátuma: 2019. április 18.
Értékelés
69%
Összefoglaló Nem vártam túl sokat, így nem is csalódtam akkorát. Nagyjából azt kaptam a filmtől, amit az előzetes alapján elképzeltem. Ha nincs jobb a repertoárban, erre is jegyet válthattok.