Timberborn játékteszt
A Timberborn egy városépítő játék, melyben a telepeseink mind hiperintelligens hódok lesznek, a játék világában ugyanis az emberek kihalása után az állatvilágból csak ők maradtak fenn. Hogy mi is okozta az emberiség és majdnem összes állat eltűnését? Az aszály, mely a játék során kolóniánk túlélésére is veszélyt fog jelenteni.
A játék jelenleg korai hozzáférés formában elérhető, és két különböző frakciót tartalmaz, a „hagyományos” földművelő életvitelű édesvízi Folktails hódokat, és az iparosodásra és bányászatra specializálódott Ironteeth hódokat. A két frakció játékmenet szempontjából minimálisan tér el egymástól, esztétikailag azonban nagyon erős eltéréseket mutatnak és az épületeiket megnézve eldönthető, hogy melyik frakcióé épp a főszerep.
A Folktails frakció fő tevékenysége a földművelés, velük az elsődleges célunk az élelem termesztése, begyűjtése és tárolása. Mindkét frakció képes gépesíteni az anyagkitermelését és feldolgozását, azonban a Folktails, mint természethez közelebb álló frakció, minden ipari eszközük fő alkotóeleme a fa. Fa fogaskerekek, az energiaelőállítást víz által hajtott fa kerekekkel és szélerőművekkel oldják meg, az energia szállítása pedig faáttétes, mechanikán alapuló módszerrel kivitelezik.
Az Ironteeth frakció sokkal jobban hasonlít arra, amit az emberektől várnánk, sokkal gyorsabban fejlesztenek ki új technológiákat, az alkatrészeik és gépeik fémből készülnek, képesek akkumulátorokat és motorokat összerakni. Legnagyobb eltérésük azonban, hogy a Folk hódokkal ellentétben nem szaporodnak automatikusan mikor az alapvető szükségleteik (étel, víz illetve szállás) ki vannak elégítve, hanem kapszulákat kell építeniük az új hódpopuláció létrehozásához.
Jelenleg a játék egyik legnagyobb negatívuma, hogy nem tartalmaz véletlenszerű térképgenerálást. Számos, a fejlesztők által készített térkép elérhető, illetve saját magunk is készíthetünk térképeket, de új játékot nem tudunk kezdeni gép által generált topológiával. A jelenleg elérhető térképek egyébként számosak és elég változatosak ahhoz, hogy elegendőek legyenek az esetleges auto-generálás funkció elkészültéig.
Tekintve, hogy egyelőre sem ragadozóktól, sem ellenséges hódtörzsektől sem kell tartanunk, a játék folyamán egyetlen ellenségünk lesz, ez pedig az száraz-időszakok. Az ilyen időszakokról már előre figyelmeztet a játék, temérdek időt hagyva nekünk, hogy készleteinket feltöltsük, mielőtt bekövetkezik a szárazság. Ennél jobban azonban nem lesz lehetőségünk felkészülni, ha már az értesítés megérkezett. A száraz-időszakot megelőzően, mikor még elérhető a vízutánpótlás a térképen, hódjaink természetéből fakadóan lehetőségünk van különféle gátakat építeni, melyek segítenek némi vizet megőrizni akkor is, mikor az évszak kezdetekor megszűnik a vízellátás. Ez főleg azért fontos, mert a víz eltűnésével az ültetett zöldségeink és a gyűjthető vad bogyók is kiszáradnak, ha túl sokáig maradnak víz nélkül pedig könnyen az éhhalál szélére sodródhat a hódkolóniánk.
Értékelés
96%
Összefoglaló A hagyományos városépítő játékokkal szemben egy nagyon érdekes koncepciót életre keltő játék a Timberborn, bár még csak korai hozzáférésben elérhető, a két elérhető frakció különbségei rengeteg újra játszási lehetőséget adnak, és ahogy halad a megjelenés felé egyre több funkcióval és frakcióval leszünk gazdagabbak.