Jurassic World: Bukott birodalom – Filmkritika
1993-ban Steven Spielberg nagyszerű rendezésének és Michael Crichton forgatókönyvének hála az egész világ megismerte a Jurassic Park című filmet, ami bebetonozta magát az eltelt idő alatt a filmtörténelembe. Nem volt kérdés, hogy elkészül a folytatás, így moziba is került négy évvel később. 2001-ben egy kis mélyrepüléssel – mivel Spielberg kiszállt a rendezői székből, és átült a produceribe – ugyan, de harmadszorra is megkaptuk az őslényadagunkat. 2015-ben, immár Jurassic World címmel és újabb rendezővel, de még mindig Spielberg produceri segédletével, valamint egy picit vérfrissített szereposztással az élet utat tört magának (hogy a szállóigévé vált kifejezéssel éljek) újra a vásznon, a dinoszauruszok képében. Negyedévszázaddal az első rész után most ötödszörre is az őslényeké a főszerep, ugyanis június 7-től birtokba veszik a hazai mozik vásznait.
A történet az előző rész után játszódik három évvel. A szigeten történtek után az egész park csődbe ment, az ott megsérült, vagy életüket vesztő emberek hozzátartozóinak kártérítési perei miatt. Romos komplexummá vált az egykori turistalátványosság, ahol magukra hagyott dinoszauruszok uralják az egész szigetet. Egy hamarosan bekövetkező természeti katasztrófa (vulkánkitörés) miatt mentőakciót szerveznek, hogy mielőbb kimentsék onnan a dínókat. A cél az, hogy egy másik szigetre átszállítsák őket, ahol a külvilágtól teljesen elzártan és háborítatlanul élhetik az életüket. Ennek apropója kapcsán találkozunk ismét Claire-rel (magas sarkúban természetesen… na, jó nem a film végéig viseli, ez inkább csak amolyan geg a színre lépésénél). Ki más viselné még úgy a szívén a dinoszauruszok sorsát, mint Owen, így előkerül ő is. A mentőakció finanszírozója a dollármilliomos Benjamin Lockwood (James Cromwell), aki, mint kiderül, egykori barátja a néhai John Hammondnak, így érthető az érzelmi kötődés és a nemes gesztus.
Az események a szigeten azonban nem várt fordulatot vesznek, mikor kiderül, hogy a mentőakciónak álcázott tevékenység (ami mögött Lockwood jobb keze, Mills áll) valójában egy tudatos példánybegyűjtés egész más végcéllal. A befogott és elkábított egyedeket Lockwood hatalmas birtokára szállítják, ahol elkezdődik egy zártkörű aukció. A különböző nemzetiségű, dúsgazdag egyének egymásra rálicitálva azon vannak, hogy megszerezzenek egyet a tizenegy példány közül, amit aztán harcászati, vagy egyéb célra felhasználhatnak. Az előző részben kaptunk egy génmanipulált példányt, az Indominus rexet, itt sem maradunk effajta újítás nélkül, így bemutatják az árverés főlátványosságát, az Indoraptort. Bár ne tennék…
Bryce Dallas Howard (Claire) Ron Howard híres filmrendező egyik lánya számos filmben szerepelt már, de bennem színészileg nyomot igazán a Fekete tükör című sorozat harmadik évadában hagyott. Jól áll neki az a fajta karakter (pláne mióta a „jó” oldalon áll), akit ebben a kalandfilmben alakít, csakúgy, mint Chris Prattnek (Owen). Elhiszem róluk, hogy bármit megtennének szeretett őslényeikért, készek az életüket is kockáztatni a megmentésükért. Alakításuk sem több, sem kevesebb, mint amennyit a rém egyszerű, már-már kínos dialógusok és az akciójelenetek engednek. Kettejük párosa az előző részben és itt is jól működik. A kapzsi aukcióvezető epizódszerepében láthatjuk Toby Jonest, afféle nevelőnőként tiszteletét teszi Charlie Chaplin lánya, Geraldine Chaplin, főgonoszból pedig rögtön kettőt is kapunk, a már korábban említett Mills (Rafe Spall), valamint Wheatley parancsnok (Ted Levine) személyében. A nagy visszatérő pedig nem más (dobpergést kérek… köszi), mint Dr. Ian Malcolm, azaz Jeff Goldblum, aki ismét hangot ad véleményének az őslényekkel kapcsolatban, ám intelme ellenére úgy tűnik, most sem tanul a kapzsi ember a hibájából, és mi húzzuk a rövidebbet.
A rendezői székben Juan Antonio Bayona (A lehetetlen, Szólít a szörny) foglal helyet, a film zeneszerzője pedig Michael Giacchino (Lost, Hihetetlen család).
Értékelés
75%
Összefoglaló Őrizzük meg magunkban az 1993-as Jurassic Park emlékét, ami zseniális volt a maga nemében, és majdnem tökéletesen összerakott dínós kalandfilmként vált legendássá, mert a Jurassic World és a Jurassic World: Bukott birodalom már olyan távol van tőle, mint Makó Jeruzsálemtől. John Hammond mondogatja a klasszikusban, hogy „nem spóroltam semmin”… na, itt elég sok mindennel bántak csínján, hogy csak a logikát, vagy a minőségi dialógust említsem. Egy hét alatt úgy elfelejtjük eme alkotást, mint ahogy a tucatfilmeket szoktuk, látvány ide vagy oda. Ennek ellenére 2021-ben újabb résszel bővül a sorozat.