Oldal kiválasztása

Pokémon Ultra Sun & Ultra Moon – Játékteszt

Pokémon Ultra Sun & Ultra Moon – Játékteszt90% XP90% XP
7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Minden kalandnak egyszer vége szakad, a Pokémon és a Nintendo 3DS életében is eljött ez a lezárás. A Nintendo Switch érkezésével érezni lehetett, hogy ez az elképesztően sikeres széria platformot fog váltani, és ahogy kerültek ki az információk a Pokémon Ultra Sun & Ultra Moonról, egyre biztosabb volt a közösség, hogy valami van itt a háttérben, mert ennyi tartalmat nem véletlenül pakol a Game Freak a játékba. Még a megjelenés előtt meg is jött a hivatalos bejelentés, ez lesz az utolsó fő Pokémon-cím Nintendo 3DS-re, és innentől a már bejelentett Switch-játékra összpontosítanak. De lássuk is, milyen lett ez a monumentális alkotás?

Tavaly megjelent a sima Sun & Moon, nem igazán vártuk, hogy maradunk Alola régióban a következő játékban, de mégis így lett, viszont nem kevés változást kaptunk. A kezdőlépések ugyanazok, új edzőként kerülünk ebbe a régióba, ahol találkozunk Lillie-vel és a rejtélyes pokémonjával, Nebbyvel. De amik ezek után történnek, már változnak, a kezdőlényünket nem rituálés mérkőzésen kapjuk meg, hanem már előtte választanunk kell. Innentől a végjátékig ugyanazt a történetet járjuk be, ameddig el nem érjük a Legendás Pokémont, ahol is jön a csavar, Ultra Recon Squad, aki egy rejtélyes világból jött, ahonnan az Ultra Beast, Necrozma ellopta a fényt, és innentől megindul az utazás a különböző univerzumokba, ahol sok-sok érdekességet találhatunk.

Bekerült egy Battle Agency nevezetű lehetőség, ahol más játékosok ellen küzdhetünk, és ahogy haladunk a ranglétrán, úgy kapunk egyre erősebb pokémonokat, ráadásul folyamatosan kapni fogunk jutalmakat is, és a végén még elnyerhetjük a Gold Bottle Capsot.

Az Alola Fotóklub megmaradt, és továbbra is lehetőségünk nyílik arra, hogy kedvenc pokémonjainkat beöltöztessük vicces ruhákba. A képeket tovább alakíthatjuk, és feltölthetjük őket, hogy mindenki meg csodálhassa, illetve derülhessen egy jót.

Ideje foglalkozni a nagy visszatérőkkel, mert bizony egy lezáráshoz mindenkit vissza kell hozni, és a Game Freak így is tett, újra találkozunk a Rakéta Csapattal, és le merem fogadni, hogy sokunk fejből mondja a belépőszövegüket! Ha ez nem lenne elég, az ÖSSZES régi rész ellenséges csapatvezetőjét is visszahozták, így újra összecsaphatunk velük. Ráadásul az Ultra Space-t is felfedezhetjük, ahol különböző féregjáratok vannak, ezzel nagyon sok érdekes helyre juthatunk el, sőt az Ultra Beastekről is érdekességeket tanulhatunk.

Amit még külön érdemes kiemelni, hogy a csapatvezetők mellett az összes régi legendás pokémon visszaköszön, ráadásul hatalmas mennyiségű pokémont kapunk, így sok esetben elveszettnek fogjuk érezni magunkat, viszont tényleg összeállíthatjuk azt a csapatot, amiről már évek óta ábrándozunk.

Elmondhatjuk, hogy a Game Freak kihozott mindent a Nintendo 3DS-ből, ami csak lehetséges. Látványban nem kapunk fejlődést az előző részhez képest, helyette inkább a világot színesítették. Sokkal több interakció van, sokkal élőbbnek hat Alola. A harcokba is bevittek új animációkat, a Z-move-ok tárháza is bővült, sok pokémon kapott személyes támadásokat.

A Pokémon Ultra Sun & Ultra Moon egy igazi főhajtás a széria előtt, és egy méltó búcsú a platformtól, hogy egy másikon új életet kezdjen. Rengeteg tartalom és pokémon került ebbe a részbe, ami a kezdők számára olyan elveszettség-érzést ad, amit nehéz leírni, de ha belerázódnak, akkor egy feledhetetlen élménnyel lesznek gazdagabbak. Akik ismerik a sorozatot, ők szerintem azonnal fejest ugrottak Alola csodáiba. Viszlát Nintendo 3DS, találkozunk a következő Pokémon-játékban a Nintendo Switchen!

Pokémon Ultra Moon & Ultra Sun

90%

Összefoglaló A Pokémon Ultra Moon és Ultra Sun egy igazi főhajtás a széria előtt és egyben méltó búcsú is a Nintendo 3DS-től. Hatalmas mennyiségű tartalom került be, és igazi nosztalgia bombák is vannak. Aki rendelkezik a kis hordozható konzollal, ezt kötelező beszereznie.

Értékelés
90%
Translate »