Fragments of Him – Játékteszt
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
A Fragments of Him egy game jam keretében indult project volt, ami egy teljes játékká nőtte ki magát. Egy férfiről szól, aki fiatalon meghalt, és egy szellemként megismeri a hozzátartozói életét az eset után.
A játékot „walking simulator”-nak is nevezhetnénk, ami sok ember szerint negatív jelző, de én úgy gondolom, hogy ha jó a kivitelezés, akkor teljes értékű termék lehet az is. Az elmúlás, halál témáját dolgozza fel a játék, olyan módon, hogy egy kvázi szellemként járkálunk szobákról-szobákra és különböző tárgyakat nézegetünk, ami egy-egy dolgot mond el a sztoriból, de nem mindig derül ki, hogy mi értelme is van néhány tárgynak, amivel interakcióba lépünk. Sajnos ez a monotonitás árnyékolja be a játékot, és úgy tűnik, mintha próbálták volna széthúzni a történetet.
A dolog eléggé bosszantó, ami jórészt abból származhat, hogy a demo annyira bizalomgerjesztő volt, hogy amit vártam, az eltérőbb volt, mint a kapott termék. Körülbelül 2,5 órás a történet, ami található benne, de szerintem jobban működött volna, ha rövidebbre hagyják. Sőt, ritka eset, de lehet, hogy jobban jártak volna, ha ezt a nagyon jól megírt történetet (mert tényleg nem lehet rá panasz) egy rövidebb, indie film keretében valósították volna meg.
A grafika eléggé leegyszerűsített, de a játék atmoszférájába simán beleillik, ugyan úgy, mint a barnás, szürkés színek, amik akaratlanul is a múlthoz kötik a látottakat. A szinkronszínészek zseniális alakítást nyújtottak, nagyon jól át tudták adni a pillanatnyi érzelmeket, gondolatokat.
Összesítve a fentieket a játék még mindig erős alappal rendelkezik. Jól megírt történet és kiemelkedő szinkronmunka található benne, de sajnos a túl monoton játékmenet gyorsan beárnyékolja ezeket az erős pontokat. Ennek ellenére ajánlani tudom mindenkinek, akit érdekelnek a megszokotthoz képest kicsit komolyabb témák. Viszont még mindig azt tudom mondani, hogy egy rövid filmmel talán jobban át jött volna a történet, mert néha a monoton interakció a tárgyakkal megszakítja az érzést, amit próbál sugallni a játék.
