Oldal kiválasztása

Until Dawn – Játékteszt

Until Dawn  – Játékteszt
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ha egy pillangó megrebbenti a szárnyát a föld egyik felén, akkor nyolc tini életveszélyes vesszőfutásba kerül a másikon. Vagy valahogy így…

Az Until Dawn a Playstation 4 legújabb exkluzív címe. A fejlesztőcsapat, ugyanúgy, mint a The Order 1886 esetében, egy frissen bemutatkozó gárda, nekik is ez az első igazi AAA címük. Kérdés, hogy a sok, rendkívüli horror-játék és történetközpontú Heavy Rain, valamint Beyond: Two Souls mellett mi kiemelkedőt tudtak alkotni a döntések fontosságát hangsúlyozó fejlesztősrácok.

A történet szerint egy évvel egy sajnálatos esemény után nyolc fiatal egy hegyekben lévő hétvégi házba tervez kiruccanást. Természetesen csak egy útvonalon közelíthető meg, amit el lehet zárni és amikor megérkezünk se áram, se meleg víz. Szinte semmi nem működik. (Miért is működne?) A hely tehát adott, egy teljesen átlagos horror film, teljesen átlagos, a külvilágtól elvágott szegmense. És még a hó is esik. Ugyanezt a tendenciát tükrözik a szereplők is, szinte mindegyik karakter a ,,Hogyan írjunk horror történethez tinédzser karaktereket?” című könyv egy-egy lapjának iskolapéldái. Akkor mi teszi mégis kiemelkedővé ezt a Zs kategóriás filmek sztorijára emlékeztető játékot? Sokak meglepetésére: a történet és a játékmenet egyaránt.

A történetről, tekintetbe véve, hogy az egész játékélmény gerincét adja, nem sokat mesélnék. A kezdeti két óra túlélése után, ami kvázi felvezeti az egész cselekménysort, bemutatja a karaktereket és a főbb játékmechanikai elemeket a pörgős váltások, a fokozatosan adagolt izgalom, és a helyet övező rejtélyek viszik előre a játékost és egy percre sem engedik unatkozni.

Nem volt féletlen a fenti Heavy Raines hasonlítgatás, ugyanis a játék ugyanazt a rendszert használja, mint a PS3-as nagytestvérei. Hozzá kell tenni azonban, hogy míg ott a rengeteg választás dominált, addig az Until Dawn esetében ritkán választhatunk kettőnél több lehetőség közül, sőt beszélgetések során egyszer sem adódik erre lehetőség. Ez annak tudható be, hogy a játékos választásai, folyamatosan hatnak a cselekményekre és akár egy, a játék legelején meghozott döntés végzetes kimenetellel lehet a játék végén lezajló eseményekre. Ez a játékmechanikai elem az, ami kiemeli a játékot a Telltale-s srácok produktumai mellől. Az itt meghozott döntések számítanak és egyetlen hiba is végzetes lehet. Elbújunk vagy elfutunk egy adott szituációban? Nem annyira egyértelmű kérdés, mint ahogy az sem, hogy felsegítsünk-e egy elesett társat, vagy inkább az ajtót nyissuk ki. De még az is jelentőséggel bír, hogy kinek az oldalára állunk egy vitatkozásban. Míg a Heavy Rain következtében számos esetben éreztem azt, hogy a döntéseimnek nincs hosszú távú, valós súlya, a Telltale játékok esetében meg határozottan állítom, hogy alig van, addig az Until Dawn esetében a játék folyamatosan érzékelteti velünk a következményeket.

Ezeknek a döntéseknek a nyomon követésére építették be a fejlesztők a ,,Butterfly effect” nevű rendszert, így minden döntésünk egy kis, lapozható, pillangó alakú medálban raktározódik el, és végigkövethető, hogy egy kezdeti döntés milyen következményekkel jár… Ha jár egyáltalán, ugyanis az is előfordulhat, hogy az események olyan fordulatot vesznek, hogy múltbéli választásunknak semmi köze nem lesz hozzájuk. 
További segítséget nyújt a játékosoknak a gyűjtögethető Totemek rendszere. Ötféle totemet találhatunk a játék során.  Ezek a totemek körülbelül 1,5 másodperces jóslatot rejtenek. Van amelyik veszélyre figyelmeztet, van ami tanácsot nyújt, jó szerencsét jelez előre, esetleg valamelyik társunk lehetséges halálára hívja fel a figyelmet. Mivel az Until Dawnban minden a döntésekről szól, egyáltalán nem biztos, hogy ezek a jövendölések meg is valósulnak, a saját játékstílusunktól függ, hogy mi fog megtörténni és mi nem.

Általában nem szeretem a játékban a gyűjtögethető dolgokat és különösebben nem is szoktam figyelmet fordítani rájuk, ha szembe jönnek velem felveszem. Az Until Dawn itt is képes volt újítani. A gyűjtögethető nyomok, felvételek, képek mind-mind a játék történetét és hátterét egészítik ki, de ami ennél fontosabb, hogy egy-egy megtalált ereklye, nyom, könyv, stb. a játék történetére is kihathat, hiszen a karaktereinknek is ezek az információk adhatnak támpontot a cselekményeket illetően. Szóval tanácsos résen lenni.

Mielőtt rátérnék a játék negatívumaira muszáj szót ejtenünk a hangról és a grafikáról is. Számomra minden tökéletesen illeszkedett egymáshoz, azonban sokszor a szereplők mimikáját túlságosan mesterkéltnek, túlgesztikuláltnak éreztem. A szinkronok azonban egytől egyig kiválóak, mindenki tökéletesen hozza a saját karakterét és általánosságban a látványra sem lehet sok panasz. A hangokat külön dicséret illeti, az apró morgások, zörejek, effektek mind a helyükön vannak, nagyon jól megadják a játék hangulatát.

Sajnos azonban ez a játék sem tökéletes, hiába a döntések rendszere. Az irányítás nehézkesre sikeredett, bár átállítható a mozgásérzékelésről a hagyományos beállításra is, viszont ez sokat elvesz az élményből. Viszont nem értem, hogyha ennyire ráépítik a játékot a PS4 kontrollerének mozgásérzékelésre, akkor miért nem kapott egy Move támogatást a játék. Igazán elfért volna benne és szegény kontrollerem nem a polcon porosodna. Továbbá nem is annyira negatívum, mint tény: a játék pofátlanul sokat lop más horror történetekből, ami egyeseket zavaróként érinthet. Mivel én az ilyen filmeknek nem vagyok nagy rajongója, ezért engem nem zavart egyáltalán egy-egy ismerős felállás és biztosra veszem, hogy jó néhányat meg nem is tudtam.

Összefoglalva az Until Dawn egy remek játék lett, klisékkel teli, de nagyon élvezetes történettel, apró irányításbeli problémákkal. Sajnos a történet és a rejtélyek megfejtése után csak az fogja újra játszani, akinek nem sikerült mindenkit megmentenie, vagy kíváncsi a többi befejezésre is, de ez minden hasonló kaliberű játékkal így van. Mindenkinek ajánlom, azoknak is, akik nincsenek annyira oda a horror játékokért vagy filmekért. Ugyanakkor érdemes egy jófajta fülessel, este és egyedül játszani.

Értékelés: 8,5/10

:galeria:

Translate »