Oldal kiválasztása

Holnap indul a KOSSUTHKIFLI

Holnap indul a KOSSUTHKIFLI
10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Hat héten át vasárnap 20.59-kor fut majd Rudolf Péter sorozata 2015. március 15-től a megújuló Duna képernyőjén.

Másfél éves gigantikus munka eredménye kerül 2015. március 15-én a megújuló Duna képernyőjére. 2013. július elején kezdődött, 75 napon át tartott, és október 20-án ért véget a Fehér Béla azonos című regényét feldolgozó KOSSUTHKIFLI című nagyszabású, kosztümös tévésorozat forgatása, melynek során 171 órányi anyag készült. 4600 csapónyi snittből Rudolf Péter rendező Barna Balázzsal, Rumbold Lászlóval és Policzer Péterrel közösen dolgozott, s végül 5011 vágás után készült el a hat, egyenként 53 perces epizód, melyek összesen 1148 – összesen 90 percnyi – digitálisan létrehozott vizuális trükköt is tartalmaznak.

„Van olyan jelenet, amelyben Haumann Péter a Pozsonyt alakító Sopronban bemegy egy ajtón, Fóton a műterembe érkezik, és kinéz az ablakon, majd Kőszegen lép ki az utcára. Az egyik pillanat lehet, hogy júliusban, a második augusztusban a harmadik pedig szeptemberben történt. Ezek összehangolása logisztikailag komoly próbatétel volt a gyártás számára, és talán nem is kell megmagyarázni, hogy ez szakmai értelemben színésznek s rendezőnek mekkora kihívást jelentett. A másik nagy feladat a történetben gyakorta felbukkanó misztikus figurák, lelkek, csodák megteremtése volt a komputer segítségével”– mondta Rudolf Péter.

A XIX. századi vadromantikus road movie hihetetlen kalandokkal, csodákkal, meneküléssel, összeesküvéssel, üldözéssel, robbanással, gyilkosságokkal, mindent elsöprő szerelemmel, holt lelkekkel, tündérekkel, kísértetekkel, besúgójelentésekkel röpködő galambokkal, áruló temetkezési vállalkozókkal és hazafias darvadozással idézi az 1848/49-es szabadságharc idejét. A sorozatban a háború dúlta, ellenségeskedés szabdalta Magyarország hű, ám kissé groteszk látképét láthatják a nézők, melyet számtalan különös és elképesztő figura megjelenése és nyelvi bravúrokban bővelkedő megszólalása tesz még mulatságosabbá, és egyben szomorúan ismerőssé. „E XIX. századi történet megrendezésekor elsősorban a kor mindennapjai izgattak, hogy hogyan hatott az akkori ember életére a szabadságharc. Hogy azok a viták, amiket itt ma lefolytatunk, ahogy ma vitatkozunk, ahogy ma meg vagyunk osztva, az nyilván akkoriban is ugyanúgy megvolt már” – nyilatkozta a rendező.

A hatrészes KOSSUTHKIFLI március 15-étől, vasárnap esténként 20.59-kor lesz látható a megújuló Dunán.

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »