Sony VAIO E17 – Hardverteszt

 

Mindezt csak azért írtam le bevezetőként, hogy tudjátok hová helyezni a terméket, és ne gondoljatok arra, hogy egész napos vonatozás vagy autókázás során, töltő nélkül is vígan lehet majd játszani rajta. Természetesen elérhetők hozzá olyan kiegészítők, amelyekkel plusz aksiidőhöz (és további súlyos grammokhoz) juthatunk, így az üzemidő növelhető, ám mint látható a tervezésből, nem ez volt a legfontosabb szempont.

 

Mindezek után nézzük viszont azokat a tényezőket, amelyekben remekelnie kellene az E17-nek, azaz nézzük, milyen szolgáltatásokat nyújt a játékosok számára. Az első és legszembetűnőbb maga a képernyő, amely gyönyörűen reprezentálja a különbséget a Full HD (1920×1080) és az ennél alacsonyabb felbontás között. A kijelzőn amúgy még napsütésben is jól kivehető a tartalom, köszönhetően a LED-es megvilágításnak és a megfelelő bevonatnak. A vizuális élményekért a gépben található Radeon HD 7650M felelős a maga 2 GB memóriájával, és meg kell valljuk, hogy ezt a dolgát kiválóan teszi is.

 

 

A gép erőforrásainak teszteléséhez a Batman Arkham City és a Civilization V című játékot hívtuk segítségül, először mindkettőt maximális felbontáson, maximális beállítások mellett tesztelve. A végeredmény elég lenyűgöző volt, bár azt meg kell valljam, a BAC esetében a maximális részletességet már nem bírta el az E17, így egy picit visszább kellett venni egy-egy beállításból – viszont dicséretes teljesítményt nyújtott egy hordozható gép kategóriáját tekintve. A tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy aki ebbe a számítógépbe ruház be, jó 3-5 évig biztosan tudja majd futtatni rajta a legújabb játékokat, ha nem is a legmagasabb beállítási fokozaton, de eggyel alacsonyabban biztosan – ráadásul ahogy említettem, Full HD felbontásban.

 

A rendszer gyorsaságáról a 8 GB memória, az elegendő tárhelyről a 750 GB merevlemez biztosít bennünket, míg a legjobb minőségű filmek lejátszását a Blu-ray kombós meghajtóra bízhatjuk. A szórakozáshoz tehát minden biztosított, ahogy a jó hangzást is sikerült tesztelnünk – a beépített hangszórók hordozható kütyühöz képest kiválóan teljesítettek, tisztán és élethűen visszaadva az egyes játékok hangzásvilágát.

 

Civilization V Leader Benchmark

Api: DX11, CubeMode: SM4.1, SkinMode: LOWQUALITY, Skinres: 1024, ShowMode: Default, ShadowRes: 1024, PostFX: DISTORT/BLOOM/DOF, Resolution: 1920 x 1080 (VSYNC)

 

Külsőre a VAIO E17 masszív darab benyomását kelti, és ekként is viselkedik, magabiztosan záródik a kijelző, ha lehajtjuk, a billentyűzeten kényelmes gépelni, főleg, hogy van elegendő hely a csuklónk megtámasztására, és nem közvetlenül a gépház sarkán kell nyugtatnunk a kezünket, a billentyűzet-háttérvilágítás pedig a környezetifény-érzékelőnek köszönhetően csak akkor világít, ha szükségünk van rá, és természetesen azt is figyeli, mikor használjuk a gépet – az energiatakarékosságra még ennél a pontnál is ügyeltek, ahogy az is elvárható, hogy a kijelző és maga a gép is próbál takarékoskodni a nem túl hosszú akkumulátor-üzemidővel. A több mint 3 kilogrammos tömeg ellenére egész könnyen hordozható maga a gép, no természetesen nem hosszabb távon, viszont kialakításnál fogva pillanatok alatt a hóna alá csapja az ember, és jó a fogása is.

 

Eddig tehát akkor a pozitívumokról zengtünk ódákat, nézzük, mi az, amiben csalódtunk a tesztelés során. Az első és legfontosabb, amit javasolni tudunk, hogy bármennyire is szeretjük a hozzáadott szoftveres tartalmat (pl. a kézmozdulatok felismerését webkamerán keresztül stb.), ajánlott minden nem szükséges Sony szoftvert eltávolítani a gépről, ugyanis piszok módon lelassítják a rendszer indulását és működését. Hiába a 8 GB memória, sajnos a Windows 7 iszonyatosan lomha egy állatfaj, főleg akkor, ha egy halom értéknövelő szoftver indul a rendszerrel együtt. Súlyos perceket sikerült megtakarítanunk akkor, amikor letiltottuk az indításkor szükségtelen alkalmazásokat, bár meg kell valljam, ebből a szempontból még csak nem is a Sony-féle OSD, hanem a McAfee próbaverziós biztonsági szoftverének letiltása hozta a legnagyobb eredményt. A javaslatunk az, hogy szabaduljatok meg minden olyan előre telepített szoftvertől, amire nem lesz szükségetek, de legalábbis tiltsátok le induláskor ezeket (msconfig). (A táblázatunkban szereplő teszteredmények természetesen ezen zavaró elemek kizárásával születtek.)

 

 

Külön kötöttséget jelent, hogy a Radeon videochiphez illesztőprogramot csak a VAIO Update szolgáltatáson keresztül szerezhetünk be, mivel a gyártók egyedi chipváltós megoldásait az általános Catalyst nem támogatja. Így bár ott lapul a jelenleg beszerezhető egyik legjobb chip a gépben, a szolgáltatásainak és optimalizáltságának tekintetében teljes mértékben a Sonyra vagyunk utalva, hiszen csak rajtuk keresztül juthatunk újabb illesztőprogramhoz. Ez egészen addig, amíg megfelelő mértékben támogatják a terméket, nem jelent gondot, maximum kisebb késéseket az általános illesztők megjelenéséhez képest, ám sok gyártónál tapasztaltuk, hogy egy év után a frissítések csapját elzárják, és hiába lenne még erő az adott hardverelemben, mivel az újabb, optimalizáltabb szoftver nem érhető el hozzá, így nem lehet azt maximálisan kihasználni. Mindez nem biztos, hogy negatívum – bízunk abban, hogy folyamatosan jelennek meg az újabb és újabb frissítések -, ám komoly függőséget jelent.

 

A másik fő probléma az érintőpadnál jött elő. A Macintosh “érintőpad és gomb is egyben” koncepciójától én valahogy alapból idegenkedem, de be kell valljam, hogy ott működik, ugyanis valami megfoghatatlan módon sikerült jól eltalálniuk ezt a funkciót. A Sony ugyanezt a megoldást választotta, és ezzel sikeresen megkeserítette a felhasználók életét. Egyrészt az érintőpad sokszor nem veszi be az ujjunk mozgását elsőre, hanem csak második próbálkozásra. Ez részben szoftveres probléma (sajnos a Synaptics nincs ezen a téren a helyzet magaslatán), és szoftveres lag következménye. Másik részben viszont maga az érintőpad az oka, amely messze nem annyira érzékeny, mint amennyire ezt elvárhatnánk tőle. Külön érdekessége a különálló gomb nélküli kialakításnak, hogy az alsó szegmensben, ahol a bal és jobb egérgomb kattintását tudjuk véghezvinni, szintén érzékeli az ujj mozgását, így pedig szinte lehetetlen a használatával egy-egy menüelemet kijelölni a képernyőn (a kattintásra ugyanis mindig egy picit fel- vagy lefelé csúszik az ujjunk) – itt valamiért mindig hiperérzékennyé válik az érintőpad. A hordozható gép tehát egér nélkül nagyon korlátozottan használható, precíziós műveletekre pedig gyakorlatilag alkalmatlan.

 

 

Eljött az idő, hogy mérlegeljünk. A készülék 350 ezer forintos ára a nyújtott teljesítményhez és szolgáltatásokhoz képest nem számít drágának, ha beleszámítjuk, hogy egy hordozható gépről van szó (jelenleg egy hasonló kategóriás asztali videokártya kerül csak 130 ezer forintba). Cserébe egy lenyűgözően gyönyörű kijelzőt, óriási számítási kapacitást és minőségi alkatrészeket kapunk. A legfőbb fenntartásaink a szoftveres téren jelentkeztek – egy részét mindenki maga orvosolhatja, a másik részén viszont a Sony szoftveres részlegére vagyunk utalva -, illetve az érintőpad terén, amit sajnos csupán egy külső egérrel lehet orvosolni, és ezért bizony, pontlevonás jár. Összességében azonban egy értékálló, 3-5 évre előretekintve minden játékigényt kielégítő notebookot ismerhettünk meg az E17 tesztelése során, így mindenképpen csak ajánlani tudjuk a beszerzését.

 

Értékelés: 7,5/10