Driver: San Francisco – Játékteszt
John Tannernek és a bűnözés koronázatlan királyának, Charles Jericho-nak örökös macska-egér párharca csak nem akar a végére érni. Tesztlaborunkban járt a Driver: San Francisco, mely feledteti a legutóbbi két rész utáni rossz szájízt.
A Driver-sorozat csúfos hanyatlása után a UbiSoft közel négy évnyi kényszerpihenőre küldte a Reflections egykori sikercímét, a parkolópálya azonban jót tett a sorozatnak. A készítők újragondolták az alapokat, s a Driver: San Francisco-ban visszanyúltak az eredeti klasszikus stílusához, körítéséhez, és játékmenetéhez, amit egy csipetnyi modern, a mai trendeket hűen kiszolgáló, friss, üde ötletekkel turbóztak fel, így kaptunk egy olyan, retro hangulatú Drivert, mely felér egy időutazással, az egész mégis nagyon cool és élvezetes. A Driver: San Francisco-ban ugyanis visszatér a hetvenes-nyolcvanas évek tévésorozatait idéző körítés, a kort jól jellemző zene, a kiváló irányíthatóság, míg az újdonságokat a jól átgondolt, ötletes multiplayer szekció, a Shift opció, az elképesztő mennyiségű tartalom, és a több mint száz licenszelt benzinzabáló szolgálja.
Az új rész története a Driv3r után fél évvel veszi fel a fonalat, Jericho ismét Tanner elől próbál olajra lépni, a várost teljesen feldúló üldözés azonban súlyos balesettel végződik, főhősünk karambolózik, kómába esik és a kórházban épp az életéért küzd. A sztori tehát Tanner álmainak köszönhetően elevenedik meg, melyben kilenc fejezet alatt kell felszámolnunk Jericho San Fransisco-ban található bűnszervezeteit. A történet, s egyben a játék egyik legnagyobb negatívuma is innen ered, a sztori ugyanis túlságosan komolyan veszi magát, ami annak tükrében üt igazán vissza, hogy a rengeteg mellékküldetés, és egyéb teljesítendő feladatok egy sokkal lazább, kötetlenebb játék hangulatát festik le, így a fő cselekményszál erőltetetté válik.
A játék magját azonban szerencsére nem a fő sodor, hanem a nagyon változatos, és valóban rengeteg mellékfeladat adja. Ezek között lesznek őrült versenyek, menekülések, rendőrös üldözések, védelmi kíséret nyújtása, mások követése, személyek szállítása. A sárga ikonnal jelölt missziók filmekből kölcsönvett ötletekből is táplálkoznak, így például lesz olyan feladatunk, amit a Crank vagy a Féktelenül ihletett. A feladatoknak az az érdekessége, hogy teljesíteni kell belőlük egy bizonyos mennyiséget ahhoz, hogy a város lezárt területei is megnyíljanak és ezzel folytatódhasson a történet. Ha ez nem lenne elegendő, akkor fokozatosan megnyíló térképet több száz kék ikon is tarkítja, melyek további laza, kötetlen kihívásokat rejtenek. Ezeket két csoportra lehet bontani: A kisebb feladatok a Dare nevet kapták, és ezek olyan őrült teendőket takarnak, minthogy ugrass összesen 150 métert egy perc alatt belső nézetből, vagy húsz másodpercig menj szembe a forgalommal, stabil 70-es tempóval. Az Activity is hasonló teljesítendő feladatokat tűz ki elénk, de ezek egy fokkal összetettebbek.
Minden cselekedetünk, az előzések, ugratások, driftelések, valamint minden végrehajtott küldetésünk pénzt termel a játék során, a megszerzett vagyont pedig új vagy már meglévő képességek vásárlására, fejlesztésére költhetjük, esetleg ütősebb járgányokat szerezhetünk be. Utóbbit kicsit feleslegesnek éreztem, hiszen a Shift (erről a következő bekezdésben) jóvoltából minden autó a miénk lehet, előbbi azonban jól jöhet, hiszen garázsukban gyorsabb regenerációt, esetleg hosszabb turbót is vehetünk.
A Driver: San Fransisco legnagyobb újdonsága azonban a sokat reklámozott Shift, azaz váltás. Mivel a játék egy álomvilágban játszódik, így a rendszer segítségével egyetlen gombnyomásra lehetőségünk van kilépni Tanner testéből, és átlépni máséba, s ezzel együtt annak autójába. Ez elsőre nagyon elborultnak hangzik, de játékmechanikai szempontból remekül működik a koncepció, és ennek köszönhetően változatos módon oldhatjuk meg a feladatokat. Például ha minket üldöznek, akkor a Shift segítségével úgy is megnehezíthetjük az üldöző dolgát, hogy a szemközti sávban található autók egyikére váltunk át, és karambolózunk vele, vagy a túlsó sávon robogó járgányok egyikével próbálunk előnyre szert tenni. A lehetőségek gyakorlatilag végtelenek.
A sok-sok pozitívum mellett azonban akadnak apró hiányosságok is. Egyrészt hiába a hatalmas, szabadon bejárható, mellesleg nagyon pofásan kinéző San Fransisco, ha a világ, melyben autókázunk, egyszerűen hallott. A mesterséges intelligencia sincs a helyzet magaslatán, s talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy gyakorlatilag nincs is a játékban. Az MI vezette járművek nem ismerik a KRESZ-t, mindennek neki mennek, a civileket pedig ugyan nem lehet elütni, de ha nekik megyünk, nem is reagálnak.
Akad azonban még két olyan erős pillér, melyek könnyedén feledtetik a játékossal az olykor-olykor bosszantó hiányosságokt. Egyrészt a játék kapott egy rendezői módot, ahol nem csak visszanézhetjük, de saját ízlésünk szerint vághatjuk meg a filmeket, amiket aztán meg is oszthatunk a többiekkel. Másrészt a Driver: San Fransisco online szekciója is masszívra sikeredett, amit főleg a Shift mechanikának köszönhet. Persze akadnak csapatalapú módok, illetve olyanok is, ahol a Shift, és egyéb álombeli képességek tiltva vannak, vagyis mindenki megtalálja majd a számára kedveset.
A Driver: San Fransisco egyértelműen az év egyik pozitív meglepetése, mert bár az utolsó két rész után szkeptikusan ül le elé az ember, hamar ráeszmélünk, hogy az új rész szórakoztató és tartalmas, s bár vannak pótolandó hiányosságai, összességében egy, a sorozat hírnevéhez méltó epizódot kaptunk, mely ha nem is emeli ismét a sandbox játékok trónjára, azért ismét reflektorfénybe helyezi a sorozatot.
Értékelés: 8/10