Apache: Air Assault – Játékteszt

A Gajin Entertainment az IL2-Sturmovik korhű vasmadarai után egy huszárvágással váltott át korunk olyan ismert pusztító szörnyetegeire, mint a Boeing AH-64D Apache Longbow, vagy az UH-60 Black Hawk. Esetleg ismeretlenek a nevek? Ne érezd magad kényelmetlenül, a zsáneren belül ugyanis nem igazán találkozni olyan próbálkozással, ahol harcászati helikopterek vezetőfülkéjébe ültetik a játékost. Az Activision és a Gajin Entertainment lépése azonban csak első látásra tűnik őrültségnek.

 

Az Apache: Air Assault összesen tizenhat küldetése változatos és egzotikus helyszíneken játszódik, így olyan lokációkat meglátogatva teljesítünk majd feladatokat, mint Afrika, Kelet-Ázsia vagy Közép-Amerika. Összefüggést a teljesítendő küldetések között azonban nem érdemes keresni. A fejlesztők egy nagyon elnagyolt, még csak koherensnek se nevezhető sztorit vázolnak fel, melyben az Egyesül Államok hadereje főszereplésével igyekeznek minden ellenszegülőt rendre tenni. Ha kell, drogkartelleket számolunk fel, de ha a helyzet úgy hozza, akkor Afrika partjainál található Lualiában fogjuk rendre utasítani a fosztogató kalózokat.

 

A játék kezdetén két különböző nehézségi szint közül választhatunk majd. Ha valós szimulációra és komoly kihívásra vágysz, akkor Neked találták ki a Realistic játékmódot, amiben már a gép irányítása, és levegőben tartása is önmagában komoly kihívás. Ezt kombinálni a finom manőverezéssel és a célzással, szinte lehetetlen. Erre találták ki a készítők a Free Flight módot, ahol ellenségek nélkül, teljesen szabadon repülhetünk, így lehetőségünk van a gyakorlásra, az irányítás alapos kiismerésére. Utóbbira szükségünk is lesz, ugyanis az oktató mód szegényes ismeretanyaggal ruházza fel a játékost.

 

Éppen ezért, ha az idegeid nincsenek kötélből, és inkább szórakoznál, mint vért izzadva küzdenél, akkor javallott a Training módot választani, ahol a harci helikopter repülési karakterisztikája még jól átjön, de az irányítás pont annyira vált át árkádba, hogy kellő élvezeti faktorral vértezi fel a játékot, és így önfeledten adhatjuk át magunkat a keményvonalas akciónak. Ebből ugyanis elképesztő dózisban kap a játékos, mert bár a küldetések változatosak, a cél szinte minden esetben a pusztítás. Azért akadnak olyan kitérők, amikor szövetséges konvojokat kell kísérnünk, esetleg „lopakodva” kell eljutnunk célpontunkig, az esetek többségében azonban Hydra-rakétákat és irányított Hellfire-eket dobálunk az ellenséges földi egységek nyakába, ráadásul mindezt kooperatív játékmódban is megtehetjük. Ilyenkor az egyik játékos látja el a pilóta, a másik pedig a gépágyús szerepét. Ugyanilyen változatos izgalmakat rejt a többjátékos mód is, ahol a versus módban nyolcan szállhatunk szembe egymással, míg a squad operationsben négy ember számára kínál az Apache: Air Assault tizenhárom további, csapatorientált megbízást. A hangulatos kihívások iránti lelkesedésünket egyedül az tudja megtörni, hogy a játék nehézsége hullámzó teljesítményt nyújt, így olykor teljesen indokolatlanul vált nagyon keménybe, ami az oktató mód hiányosságait figyelembe véve duplán is rosszul sül el.

 

Az Apache: Air Assault minden apró hibája ellenére remek szórakozást nyújt, lehetőség szerint akár a haverokkal is behuppanhatunk egy-egy komolyabb gépszörny vezetőfülkéjébe, és szerencsére a látványvilág se kelt olcsó hatást, így mind a helikopterek, mind a látott akció, mind a helyszínek kidolgozottsága is megüti az erős középszintet. Ha a jelen konzolgenerációban egy remek kikapcsolódást nyújtó árkád-szimulátorra vágysz, ráadásul élsz-halsz a harci helikopterekért, és nem igazán érdekel, hogy egy sablonosnak se nagyon nevezhető, fapados sztorit kapsz, akkor mindenképpen érdemes egy próbát tenned a Gajin játékával.