Dead to Rights: Retribution – Játékteszt

Ha egy sorozat kifulladni látszik, trendi módon indítsd újra, állhat a divatos recept a haszonleső kiadók profitszerzési kézikönyvében. Napjainkban egyre többször hangzik el játékok kapcsán a „reboot” kifejezés, amely arra utal, hogy nem folytatás, de még csak nem is előzmény, vagy mellékszál készül az adott franchise neve alatt, hanem egy tiszta lappal való újrakezdés vele a kitűzött cél. Ennek a hullámnak esett áldozatául a Namco Bandai már-már klasszikusnak mondható sorozata, a Dead To Rights is, amely két nagygépes, valamint egy hordozható epizódot élt meg, nélkülözve a játékosok és a szaksajtó kirobbanó szeretetét, éltető rajongását, mielőtt újra szelet fújtak volna vitorláiba. A japán kiadót az eddigi viszonylagos sikertelenség sem tántorította el attól, hogy a Volatile Games-szel készíttessen egy úgynevezett rebootot, amely végül kiérdemelte híresen éber figyelmünket, majd esélyt adva számára, végigtoltuk néhány röpke óra leforgása alatt. Bár nem lebegünk rózsaszín fellegeken, vörös szívecskékkel sem pingáljuk tele a falakat, de a Retribution egy kellemes meglepetés volt számunkra, jobb stuff lett, mint vártuk tőle.

 

A Dead To Rights: Retribution mintha csak a Gears Of War és a Fighting Force andalító légyottjának gyümölcseként jött volna világra, a cím keresztapja bizonyára a Max Payne lehetett, keresztanyai vonalon pedig az Uncahrteddel hozhatnánk rokoni szálon függő kapcsolatba. Az elemek stimmelnek, csak a környezet változott. Nyilván a Volatile Games célirányosan a vegytiszta akció felé irányított műve nem ér fel az említett kiválóságok magaslataihoz, azokból azonban sok-sok ismert gameplay dolog köszön vissza, szemléletes összehasonlítási alapot képezve. Mint a legtöbb action cucc, a Retribution is nélkülözi az epikus mondanivalókat, helyette csak egy sablonos kerettörténet szolgáltat okot a puffogtatásra, annak viszont helytálló sztori lesz, több se kell a szabályos háború kirobbantásához. Grant City egykoron a világ egyik legnagyobb kulturális, valamint üzleti központjaként volt azonosítható, régi fényét azonban egy erőteljes bűnhullám oltotta ki, nem hagyva maga mögött egyebet, csak nyomort, káoszt és nyomasztó anarchiát. A metropoliszt a korrupció és a burjánzó bűnözés fojtogatja erős kézzel, a totális összeomlás szélén egyensúlyozva vergődik a város, mígnem kétszemélyes hadseregünk, Jack Slate, az öntörvényű zsaru és hű társa a bajokban, az ebadta Shadow veszi kézbe – olykor persze mancsba – a káosz feletti uralmat.

 

Jack amolyan agyonpumpált szteroid-lufi, karjai masszív izomzattól dagadnak, áll a muszkli akkor, ha az éppen nem lenne indokolt. Első ránézésre mintha Chris Redfield szakasztott mása lenne, kreatin-kúrás kivitelben, pedig közük nincs egymáshoz, csupán kemények a harcban, mint az ütve fúró edzett hegye. Shadow, a megtermett K9-es rendőrkutya se piskóta Jack mellett, jól bírja a forró fémet, nem riad meg a rosszarcú gengszterek szétmarcangolásától és megérzi a fedezékbe vonult ellenség pontos helyzetét. Egyéb segítségre többnyire ne nagyon számítsunk, így ketten indulunk törvényen kívüli harcba egy nagyvárosnyi mocsok ellen. A harcrendszer kiegyensúlyozott koktéljaként teljesít szolgálatot a fedezékes, az ököl és a kooperatív összecsapásoknak, egyaránt lesznek masszív bunyók, lövöldözések és kutyás bevetések. Ha már van egy képzett ebünk, ráküldhetjük azt a sokszor csapatokba verődött rosszfiúkra, mintegy kivonva őket ezzel a forgalomból. Az egészre koronát az időlassítás képessége illeszt, az úgynevezett Focus móddal javunkra fordíthatjuk a kínos szituációkat, ám, hogy ezt milyen mennyiségben vehetjük igénybe, nagyban függ a mutatott teljesítményünktől. A Focus mód felhasználási idejét kombókkal, lefegyverzésekkel, fejlövésekkel és Takedownokkal tölthetjük vissza, ezen kvartett rendszeres alkalmazásával sok-sok másodpercnyi, értékes lassítás söpörhető össze.

 

A Takedown manőver egy szintén lassított időben kivitelezett, brutális kivégzésnek felel meg, ezt egy felvillanó gomb megnyomásával vihetjük adott pillanatokban véghez. Nyomán elő ember lábon nem hordja ki a kíméletlen mutatványt. Metódusa attól függ, hogy mit szorítunk az ujjaink között, így ha éppen nincs fegyverünk, kézzel és lábbal adunk nyomatékot a törvény kőkemény szavainak, stilizált erőszakban kikristályosítva. Shadow-t nem csak közvetett parancsokkal uszíthatjuk ellenségeinkre, de olykor-olykor teljes mértékben átvesszük felette az irányítást, hogy olyan helyekre jussunk el vele négy lábon, amelyekre az adott pillanatban Jack éppen nem képes. Ilyenkor egy-egy kulcs megszerzése a cél, miután szétrágcsáltunk néhány utunkba álló tagot, majd irány vissza Jackhez a megszerzett tárgyakkal. Shadow szemszögéből még a színek is fakóbbak, éreztetvén, hogy ez egy eb optikáján keresztül játszódó momentum. A Dead To Rights: Retributionben nincsenek egészségügyi csomagok, a beszedett találatokat pihenéssel tudjuk semlegesíteni, ami nyilván a masszív tűzharcok közepette nem lesz minden esetben egyszerű feladat. Tetézve a dolgot az ellenség mesterséges intelligenciája nem fékezi meg őket abban, hogy odajöjjenek akár fegyvertelen kézzel, és a golyókat kikerülve bátor mód bucira verjenek. Jacknek valójában nincs állandó szolgálati fegyvere az öklén és Shadown kívül, azok széles tárházát a legyalázott ellenfelektől kobozzuk el, majd tárazzuk fel ugyanilyen módszer mentén. Négylábú kollégánk szájában szállít elejtett stukkereket Jack lábai elé, ezzel hangsúlyozva önálló fontosságát a kiélezett harcok parázsló hevében. Pisztoly, gépfegyver, sörétes puska, vagy éppen távcsöves lőfegyver akadhat kezünk ügyébe, gyilkos szerszámok egész seregei hivatottak életet ontani Grant City városában.

 

A küldetések gyakorlatilag beat em’ up, lopakodós, valamint shooter szekvenciákból állnak össze, ütünk, lövünk, kapcsolgatunk, fejtörést, logikát, vagy bármi egyéb dolgot előszeretettel nélkülözvén. Előfordulnak időre teljesítendő feladatok a repertoárban, plusz több ízben egy második személy fedezésére, hurcolására leszünk kényszerítve, ilyen esetekben saját testi épségünkön kívül a másikéra is kínosan ügyelnünk kell, ami bonyolítja némiképp az egyszerű sémára épített bevetéseket. Ha ő meghal, mi is vele halunk, sebezhetőségünk így nő meg általuk. Néhány kapcsoló aktiválásán kívül tehát csak akciózunk óraszám, elakadni, netán eltévedni a meglehetősen behatárolt pályákon nem fogunk, kevés benne a pihentető üresjárat. A játékmenet sokszor folyosószerű kül- és beltéri terepeken zajlik, ennek ellenére a pályadizájn nagyon bejött, nem éreztem bezárva hősünket a polygonok közé, főként, hogy a környezet folyton változik körülöttünk, a csatornáktól a lepusztult pályaudvarokon át a rendőrkapitányság épületének tetejéig sok-sok helyen megfordulunk. Az olykor szilárd, olykor folyékony állagú csapadék mindeközben hatalmas erőkkel záporozik a bűnnel sújtott metropoliszra, emelvén a látványvilág tetszetős színvonalát, mintha az égiek ily módon siratnák a dögrovásra sodort várost. A játék tíz pályára (plusz nem interaktív epilógus és prológus) tagolódik, ez alatt lesz módunk megtapasztalni Grant City legsötétebb oldalait, erre pedig nagyjából nyolc-tíz óra elegendő is lesz az életünkből, sajnos ennél tovább a Retribution sem bírja szuflával, legördül a nem kívánt stáblista és vége a véres mulatérozásnak. Ebben a játékban nincs multiplayer, ami kihúzná a pácból, vagy toldaná a szavatosságot, van viszont töménytelen akció szingliben, ami a megboldogult játéktermi időket idézi fel sokszor bennünk. A már teljesített küldetések külön-külön is válaszhatók, újrajátszhatók.

 

A grafika nem egy mutogatnivaló etalon, ennek ellenére nekem abszolút megfelelt. A sűrűbb tömegjelenetek alatt belassuló engine viszont már kevésbé volt tetszetős az erre roppantul kényes szememnek, sajnos bőven hajlamos sok helyen a komolyabb szaggatásra is. A hangulat, hogy egy sorvadozó metropolisz utcáit, objektumait járjuk, nagyon élvezetes módon lett megalkotva, főként az állandó éjszakai szekvenciákkal, a folyton szakadó esővel és hóval, valamint a pazar fény-árnyék hatásaival kápráztat el minket. A bejárható terep kicsi, mégis úgy érezzük, hogy egy óriási város határain belül mozgolódunk mindig, az illúzió velünk marad. Nagyon kedveltem az alapjában véve sötét hangulatú atmoszférát, valóban átéljük a bűn mocskának jelenlétét a lezüllött Grant City-ben és ez sokat, nagyon sokat dob a játék csupán középszerű értékén. Valami ennek ellenére mégis hiányzik belőle, nem tudtam megragadni és rámutatni arra, hogy konkrétan mi az, de kicsit üresnek érzem a végeredményt. Talán kevés benne a valódi egyéniség, talán más lehet a baj…, esetleg több együttható nem volt elégséges. Az animációk sem olyan tökéletesek, hogy negatív hangvételű kritika ne érje őket, így az említett hibák egy erős közepesre degradálják az egyébként nem is oly gyenge próbálkozást. Lelkesedésünk mégis valószínűleg abból fakad, hogy rosszabbat vártunk a förtelmes második epizód végigszenvedése után, cserébe ezúttal kellemesen csalódhattunk, a dicsérő szavakat azonban óvatosan, szűkmarokkal mérjük neki.

 

A Dead To Rights: Retribution egy jól összerakott, akcióorientált produkció, hiszen van benne csipetnyi lopakodás, rombolható környezet, kutyás küldetések, sokféle fegyver, pusztakezes bunyó, időlassítás, emberi pajzshasználat, hangulatos zenei aláfestés, látványos fényhatások, időjárási kondíciók, hiteles metropoliszi környezet, mindez árkád jellegű játékmenettel megajándékozva. Mi az, ami mégis lehúzza? Tartalmatlan, rövid, macsó-klisés, ötlettelen, szaggatós és picit hanyag. Ha ezektől el tudsz tekinteni, akkor lesz vele néhány élvezetes, látványos bevetésekkel elvert órád, megmentesz egy egész várost a bűnbe fulladástól és mész tovább, tartalmasabb művek után szimatolva, mert szeretőnek remek volt, de tartós kapcsolatra nem őt választanád. Sok ezerért nem javallom a vásárlását előzetes próba nélkül, de ha teheted, mindenképp adj neki egy esélyt – még akkor is, ha shooter vonalon nem válik nagy klasszikussá -, mert akcióból viszont korrekt fajtát szállít. Ha az előző részek ismeretében a választ keresed, hogy sikerült-e tiszta lappal indulnia újra, akkor a válaszunk: igen, megvan a valódi reboot, lehet erre építeni akár egy későbbi folytatást is, amennyiben lesz elég akarat, nem mellesleg anyagi inspiráció a Volatile Games csapatában.

 

A tesztpéldányt a SegaShop biztosította szerkesztőségünk számára!