Tom Clancy’s: EndWar – Játékteszt (X360)

A PSP-s verzió után elővettük a novemberben debütált next-genes verziók egyikét, így pár nap erejéig ismét tesztpadra küldtök a Tom Clancy’s: EndWart, hogy ismét szobagerenálisok bőrébe bújhassunk.

Tom Clancy híres összeesküvésektől, politikai cselszövésektől átitatott és konfliktusoktól terhelt megálmodott világairól, így a UbiSoftnak, mint az író alkotásainak jogtulajdonosának nem kell messzire mennie megfelelő témáért. A franciák már megannyi képzelt konfliktust elevenítettek fel játék formájában, azonban a Tom Clancy’s: EndWar minden eddiginél korszakalkotóbbnak ígérkezett bejelentése után. A november óta kapható konzolos verziók esetében Chilly nem vállalta magára, hogy otthon hivatásos szobagenerálist játsszon, így parkolópályára tettük a játékot, amit most szerény személyem vett kézbe. PSP-s tesztünket követően tehát X360-on is megsasoltuk, hogyan működik az új ötleteket felvonultató valósidejű stratégia.

A Tom Clancy’s: EndWar története szerint 2011-et írunk. Az Egyesült Államok és az Európai Unió szövetségének köszönhetően teljesen véget vetettek a nukleáris fenyegetésnek, ugyanis a közösen kifejlesztett védelmi rendszer, a SLAMS (Space-Land-Air Missile Shield) mindenféle nukleáris támadástól megvéd. A dolognak persze akadt hátulütője is, ugyanis a nagyhatalmak a háború hadszíntereit már az űrre is kiterjesztették. Mindeközben komoly energiaválság van kialakulóban. Az Egyesült Államok hanyatlóban van, nincs már meg a korábban megszokott politikai súlya, közben létrejön egy egységes Európa, vagyis az Európai Föderáció, röviden EF, Oroszország pedig továbbra is elvan magával. Az olaj hordónkénti ára már a 200 dollárt súrolja és a világ gazdasága teljesen összeomlik. A ruszkik hatalmas olaj- és földgáz készleteiken meggazdagodva komoly fegyverkezési háborúba kezdenek, majd a Közel-Keleten felrobban egy atombomba, amit a kedves Irán hajít Szaúd-Arábiára. A harmadik világéges végleges kirobbanásának poharában az utolsó cseppet pedig egy terrorcselekmény jelenti. Az amerikaiak “Freedom Star” nevű űrállomásának utolsó moduljának kilövésekor ugyanis bomba robban, ez pedig elegendő indok, hogy a korábban három passzív fél végre egymás torkának essen, és kirobbanjon a harmadik világháború.

Itt kapcsolódunk be ebbe a kilátástalan, talán évekre elhúzódó világméretű háborúba, ahol a játék kezdetén azonnal lehetőségünk nyílik kiválasztani, hogy mely frakció élén szeretnénk világuralomra törni. Igazából a választás csak kozmetikai értékű, ugyanis a minimális egységszámmal rendelkező EndWar-ban mindhárom oldalon ugyanazokat az egységeket terelgethetjük, csak a fejleszthetőségük lesz más és más. Mindezektől függetlenül egy igencsak kiegyenlített harc részesei leszünk. Az összecsapások különböző jellegűek lesznek, habár ezek tárháza négyféle helyzetben ki is merülnek. Küldetéseink során többek között olyan szituációkba keveredünk, mint bizonyos ideig tartó védekezés, vagy támadás, esetleg kijelölt célobjektumok védelme vagy lerohanása és elpusztítása, de akad olyan szituáció is, amikor a térképen szétszórt uplinkek felett kell átvennünk az irányítást – ezek azok a területek, ahol műholdkapcsolat van. Végezetül ott az ostrom lehetősége, vagyis egy nagyobb védelemmel bíró objektumot kell bevennünk. Az EndWar-ban a UbiSoft Shanghai kihagyta a nyersanyagbányászás és a bázisok felhúzását, így a játékmechanizmus a Warhammer-sorozatokból ismert pont elfoglalós rendszer elvén működik. Ezek szerint különböző pontok elfoglalása után tudunk csak továbbhaladni az adott pályán, továbbá ilyen pontokat kell elfoglalnunk, ha utánpótlást szeretnénk hívni. Ez esetben érdemes okosan és megfontoltan cselekedni, mert csak korlátozott számban áll majd rendelkezésünkre utánpótlás. Az uplinkek elfoglalása is kulcsfontosságú, ugyanis csak ekkor kérhetünk speciális támadásokat, ami olyan lehetőségeket biztosít, mint az ellenfél áramellátásának bojkottja, légi támogatás kérése vagy bónusz támogatást hívhatsz be a csatatérre. Egységeink tapasztalati pontokat gyűjthetnek, így háború közben érdemes rájuk nagyon vigyázni. A pontok segedelmével növelhető védelmük és tűzerejük, de plusz támadásokkal is felruházhatod őket.

Komoly taktikai előnyt jelent hát, ha egységeinkre odafigyelünk a játék közben, ugyanis a korlátozott utánpótlás csak az egyik probléma. Az újonnan beszerzett egységek adott pontra érkeznek meg, tűzvonalba történő eljuttatásuk pedig macerás és időigényes, így mire elérik a kijelölt célterületet, könnyen megeshet, hogy földbe döngölt minket a gép. Éppen ezért érdemes a valósidejű stratégiákra jellemző kő-papír-olló taktikát követni. A tankoknak kiadhatjuk parancsba, hogy lőjjék szét a rakétás transzportokat, melyek a helikoptereket tudják hatékonyan leszedni, a légi járművek pedig a tankok at képesek könnyű szerrel levadászni és harcképtelenné tenni. Persze az újonnan szerzett másodlagos képességekkel némileg bővíthető a taktikák tárháza, az alapkoncepció mindenki számára ez lesz. Aki azt hiszi, hogy sima lerohanásokkal végigviheti a küldetéseket, annak sajnos rossz hír, hogy a fejlesztők lehetőséget biztosítottak a vereség szélén álló csapat számára egy utolsó nagy csapásra. Ez azt jelenti, hogy felhatalmazást kapunk egy uplink kikapcsolására és az adott frakcióra jellemző tömegpusztító fegyver bevetésére. Ezzel pedig könnyedén megfordíthatjuk a csata kimenetelét. Érdekes ízt ad a játéknak, amit a különleges irányítás csak tovább fokoz.

Az EndWar reklámkampánya egyértelműen arra az újításra épített, amit hangvezérlésnek nevezünk. Konzolok esetében még mindig problémás dolog megfelelő irányítást generálni konzolokra, éppen ezaz oka, hogy lassabb ütemben terjed ez a stílus X360-on és PlayStation 3-on. A kínai székhelyű UbiSoft Shanghai pont ezt próbálja áthidalni a hangvezérléssel, amit a kontroller együttes használatával egészítettek ki. Lesznek bizonyos parancsok, amiket sokkal egyszerűbb lesz kontrollerrel kiadni, azonban a fő csapásirány, hogy hangunk által vezényeljük a csatában az egységeinket. Az új elgondolás szerencsére majdnem 100%-osan működik, a rendszer simán megbirkózott sajátos akcentusunkkal és csak ritkán kellett egynél többször kiejtenünk újra a parancsokat. A koordinálás egyszerű, minimális számú parancssort kell memorizálnunk, ráadásul mindegyik kifejezés rövid és könnyen megjegyezhető, így hamar beleélhetjük magunkat új titulusunkba.

A grafikai körítés is jól vizsgázott! Ugyan nincsenek korszakalkotó elemek a játékban, az egyetlen percre se akad be, még a legnagyobb csatákban is zökkenőmentesen futott az EndWar. A térképek változatosak, a robbanások és a pusztulás látványos, a különleges, pusztító fegyverek okozta csapások pedig lélegzetelállítóak.

A többjátékos mód is ügyesen kidolgozott, ötletesen felépített. Gyakorlatilag az egyjátékos mód amolyan tutorialnak felel meg, ugyanis a "Háború Színháza" módban élő naprakész globális konfliktus zajlik, területek cserélnek gazdát, folyamatosan változnak az erőviszonyok és minden valós időben zajlik.

A Tom Clancy’s: EndWar egy nagyon jó kezdeményezés, ráadásul a kivitelezés is első osztályúra sikeredett, így mindenképpen jó választásnak bizonyul, ha megvételére adjuk a fejünket. Egyetlen negatívumként talán azt tudnánk felhozni, hogy hiába azon kezdeményezés a UbiSoft részéről miszerint a Tom Clancy nevével fémjelzett alkotások között összefüggő kapcsot alkosson – a játékban megjelennek HAWX, Ghost Recon egységek, de a Splinter Cell-ből ismert Third Echelon is felbukkan -, igazi hangulata még sincs a játéknak. Hiányoznak a hangulatos átvezető videók, a csavaros történet, egyszerűen nem érezzük, hogy értelme lenne ennek a háborúnak, és mint játékos, úgy érezzük, hogy a nagy semmiért harcolunk. Ha ezen túl tesszük magunkat, akkor mindenképpen jól fogunk szórakozni, ha másért nem is, a hangvezérlésből eredő móka miatt mindenképpen.

Értékelés: 8,7/10