A Múmia: A Sárkánycsászár sírja – Filmkritika

Majdnem tíz évvel ezelőtt vitte vászonra Stephen Sommers az első Múmiát, mely friss, üde, lendületes akciójeleneteivel, humoros betéteivel üde színfoltja volt a kalandfilmek sűrű dzsungelében. Természetesen a gyorsan jött siker pillanatok alatt folytatást szült, ami végül egy spin-off "remekművet" is generált, de ezek után már tényleg abban bíztunk, hogy az első rész hírnevének megtépázása után nem óhajt a stúdió újabb részt készíteni. Tévedtünk, ugyanis az Universal Pictures szivarozó, pocakos nagykutyái leadták a rendelést egy harmadik részre, melyben ezúttal Ázsiában kell O’Conneléknek múmiára vadászniuk.

Több mint 2000 évvel ezelőtt Kínát a kegyetlen, félelmet nem ismerő és közel 10 000 fős hadsereggel rendelkező Han császár irányította. Uralma alá hajtotta az összes tartomány uralkodóit, hogy egységes Kínai Birodalmat hozzon létre. A könyörtelen tetteiről ismert császár, aki Sárkánycsászárként is emlegettek rabszolgasorba hajtva népét megépítette a Nagy Falat és miután sikerült totális diktatúrát kiépítenie és irányítania a legfőbb elemeket – tűz, víz, fa, fém – már csak egyetlen egy célja volt: Az örök élet titkának megkaparintása, melyet csak Kína egyik legismertebb boszorkánya, Zijuan ismert. Végül szerelmét megbosszulva, az ármánykodó varázslónő örök álomba küldi a Sárkánycsászárt tízezer harcosával együtt, így váltak hatalmas, néma agyaghadsereggé. Ám amikor az ifjú kalandort, Alex O’Connellt egy trükkel ráveszik, hogy ébressze fel az uralkodót az örök álomból, a merész kis régész kénytelen azok segítségét kérni, akik jobban értenek a feltámadt múmiákhoz, mint ő: a szüleiét.

Stephen Sommers egyéb elfoglaltságai miatt sajnos nem tudta elvállalni a harmadik Múmia rendezését – milyen kár -, így a helyébe egy tapasztalt akciófilmest, azt a Rob Cohent ültette a stúdió, aki korábban az xXx-szel és a Halálos iramban című filmekkel került be a köztudatba. Az úriemberről érdemes tudni, hogy a rendezés előtt antropológiát tanult és különösen érdekli Ázsia és annak történelme, így régi vágyálma vált valóra, amikor a keleti kultúra bölcsőjében forgathatott.

A rendező személyének változása, valamint a helyszín újítása mellett még egy változást is el kellett szenvednie a filmnek. Történetesen Rachel Weisz családi okokra és a gyenge forgatókönyvre hivatkozva inkább nem vállalta be a harmadik részt, így helyére a leginkább a Vészhelyzetből ismer Maria Bello ugrott be, aki ugyan tehetséges színésznőnek tart szerkesztőségünk, most mégis úgy érezzük, hogy Evy-ről kialakult képünket egy pillanat alatt sikerült hazavágnia. Sehol sincs az a bájos hölgy, aki állandó galibába keveredve hívta fel magára a figyelmet, aki az elmúlt két rész egyértelmű humorforrásaként volt jelen. Erről persze nem tehet Bello, ugyanis a forgatókönyv kapásból Arany Málna-díjas nálunk. Ötlettelen és izzadságszagú, a poénok nem sülnek el jól, a színészek szájába rágott mondatokból hiányzik az élet a moziban ülők pedig fapofával követik az eseményeket. És sajnos a gondok már az első perctől fogva kézzel tapinthatóak. Már a film elején elsütött, előző részekre visszakacsintgatós poénokból sejteni lehet, hogy ingerszegény alkotással lesz dolgunk. Pedig ez egy kalandfilm lenne, melyből még az igazi, látványos kaland is kimarad. A CGI nevetséges, a Han császár által kiirtott parasztokból álló múmia hadsereg és az agyaghadsereg küzdelméből alig mutatnak valamit, pedig a film egyik fő mozzanata lenne vagy mi a szösz.

A Múmia – A Sárkánycsászár sírja újabb példája annak, hogyan kell egy amúgy jónak ígérkező alapanyagból pocsék végterméket készíteni. Jó húzásnak bizonyulhatott volna a helyszín és a főgonosz változtatása, de az összecsapott forgatókönyv teljesen hazavágja az egész filmet, amit még Rachel Weisz személye sem mentett volna meg a totális buktától. A film pont úgy roskad össze, ahogy az utolsó jelenetben a Sárkánycsászár birodalma…kártyavárként!

5.6/10