Oldal kiválasztása

Wizardry: Proving Grounds of the Mad Overlord remake – Játékteszt

Wizardry: Proving Grounds of the Mad Overlord remake – Játékteszt86% XP86% XP

2024 Május végén, a Digital Eclipse kohójából egy renkívüli játék került kiadásra: A legelső Wizardry játék remake-je, amely a Wizardry: Proving Grounds of the Mad Overlord nevet viseli. Ez a játék Korai Hozzáférésben mutatkozott be 2023 szeptemberében, és cikkünk írásakor hagyta el ezt a státuszt és lépett át az 1.0 verzióba.

A remake bemutatása előtt úgy érzem szükségeltetik egy apróbb történelemlecke, hiszen az eredeti Wizardry majdhogynem a legelső RPG volt. Olyan játékok mellett jött ki, mint a Rogue, ami egy ASCII art RPG volt és a mai nagy népszerűségnek örvendő „roguelike” műfaj nevét is belőle származtathatjuk. Az eredeti Wizardry 1981-ben jelent meg, és mondhatni lefektette a mai alapvető RPG játékelemeket. A Wizardry volt az első olyan RPG, amely színes grafikát használt, és az első grid alapú dungeon-t is neki köszönhetjük. Többek között ez volt az első olyan első olyan RPG, amely party alapú rendszerrel lehetővé tette több karakter irányítását. A Wizardry a japánok számára is fontos szerepet játszott a műfaj alapköveinek letételében, hiszen a Wizardry nagy mértékben inspirálta a Dragon Quest és Final Fantasy sorozatokat.

Hatalmas feladat áll tehát a Digital Eclipse előtt, hiszen ez a játék nem egy, hanem AZ igazi kultklasszikus RPG. A fejlesztőcsapat azonban kiemelkedően jó hozzáállással kezelte a remake elkészítését. A Wizardry új 3D köntöse szemet gyönyörködtető, és valószínű, hogy akik az eredetivel játszottak pontosan így emlékeznek a játék kinézetére egy nosztalgia szemüvegen keresztül. A Dark Fantasy hangulatot nem csak hogy megőrizniük sikerült, de a minőségi környezet és modellek miatt fokozni is azon. Ami egy apró részlet, hogy az eredeti játék stílusában a harcokról és az éppen bejárt területekről az egyik sarokban megjelenik egy illusztráció, élőben megmutatva, hogy mennyit is haladt a technológia az elmúlt évek során.

Ha valakinek ez lesz az első találkozása egy Wizardry játékkal, akkor előre figyelmezteti is a játék, hogy nem lesz egyszerű dolga. Éppen ezért a fejlesztők voltak olyan kedvesek, és az eredeti játékbeállítások mellett rendelkezésünkre bocsájtanak egy „modernizált” módot, mely számos könnyebbítést tartalmaz. Azonban a Wizardry alapvető játékmechanikáit így sem ússzuk meg, a játék külön figyelmeztet minket, hogy a karaktereink a játék során rengetegszer „meg fognak halni”, és hogy nem érdemes hozzájuk szorosabb ragaszkodást érdemes mellőzni.

Ugyanis a helyi kocsma, ahol az új karaktereket bérelhetjük fel, mindig tele lesz kalandvágyó vendégekkel. Ezek a kalandorok betölthetnek egy-egy üres helyet a csapatunkban, és kevésbé terhelik le a pénztárcánkat, mintha elvinnénk halott társainkat a templomba egy gyors felélesztésre. A játékban egyáltalán nincsenek távolsági fegyverek, a varázslatokat dobáló karaktereink pedig néhány használat után bio díszletté válnak a hátsó sorban, miután kifogytak a varázslataikból. Ezen felül, ha az ellenfelek hordái nem lenne elég, akkor a dungeon csapdái a játék elejétől szempillantás alatt el tudják tüntetni a teljes csapatunkat. Az old school beállításokat használva pedig betekintést nyerhetünk abba, hogy régen mennyivel könyörtelenebbek voltak a játékok a játékossal.

Az játék, az eredetihez hasonlóan, az első kiadású Dungeons & Dragons szabályaiból merít. Valószínűleg ez a kiadás manapság már nem lesz ismerős senkinek. Bár napjainkban a D&D nagy népszerűségnek örvend a legelterjedtebb szabályrendszer a legfrissebb ötödik kiadású, mely alapjain kívül szinte mindenben eltér az első kiadástól. Ez egy új, magától a játéktól független nehézséget ad az élményhez, mégpedig azt, hogy első lépésként meg kell értenünk, hogy hogyan is működik. Például a Wizardryben, akárcsak az első kiadású Dungeons & Dragonsban, az armor rating kisebb értéke jelent jobb páncélt az adott karakternek. Ilyen és hasonló ellentmondások mutatják be, hogy mennyit változtak a szerepjátékok az évek során.

Értékelés

86%

Összefoglaló A Digital Eclipse Wizardry: Proving Grounds of the Mad Overlord remake-je egy lenyűgöző és ambiciózus kísérlet arra, hogy legendás játékokat tegyünk elérhetővé a modern kor játékosai számára. A fejlesztők remekül balanszolták ki, hogy mit tudnak felújítani úgy, hogy az eredeti hangulatot és játékmenetet megőrzik.

86%

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »