Oldal kiválasztása

Kill It with Fire 2 – Játékteszt

Kill It with Fire 2 – Játékteszt90% XP90% XP

A Casey Donnellan által fejlesztett és a tinyBuild által kiadott Kill It With Fire egy első személyű „akciójáték” paródia, mely 2020-ban jelent meg PC-re, a játékban egy rovarirtót alakítottunk, akinek a feladata egy pókinvázió megszüntetése volt. Most áprilisban megérkezett a játék folytatása, a Kill it with fire 2, mely még tovább fokozza a (kissé eltúlzott) rovarírtást pókok százai ellen.

A főszereplőnk továbbra is egy néma rovarirtó, aki az első játék óta békés napjait éli, ugyanis egy tábla számolja a napokat, amióta pókokat, és már annyira unatkozik, hogy mindenhol tapadós cédulákra rajzolt pókokat rejtett el, valamint PTSD szerű hallucinációkat is produkál. A cselekmény lassan indul be, először csak ízlelt lábak óvatos mozgását halljuk, majd megpillantjuk az első pár pókunk. Miután megfelelő mennyiségű pókot (és berendezési tárgyat) tettünk a földdel egyenlővé, felveszünk néhány eszközt, és beindul a téboly, ami a Kill it with Fire 2 cselekménye. Az első pálya végén ugyanis egy űrhajó felkapja főszereplőnket, és elindulunk egy felejthetetlen póküldözésre.

A játékban lehetőségünk van 3 másik társunkkal közösen nekiesni a pókhadnak, illetve helyet kapott még egy „versus” játékmód is, mely lehetővé teszi a játékosok számára, hogy maguk is átvegyék a pókszabású fenyegetés szerepét. A többjátékos módok rendkívül megnövelik a Kill It With Fire 2 újrajátszhatóságát, azonban ezen kívül még a pályákhoz is több nehezítő tényezőt választhatunk, ha nagyon nyeregben érezzük magunkat a pókokkal szemben, például egy kísértetjárta pókszobor elől való menekülés. Az előző játékhoz képest sokkal tágasabbak a pályák, amik azt eredményezik, hogy a pókoknak még bonyolultabb búvóhelyek állnak a rendelkezésére, különösen akkor, amikor a (szükséges) rombolásunk miatt elkezd felhalmozódni a törmelék. A játék további nehézségeket egy új pókfaj bemutatásán keresztül hoz be. Találkozhatunk az előző játékból ismert robbanó és radioaktív pókokkal is. Azonban az új faj egyenesen a Prey-ből érkezik hozzánk és egyfajta játék a játékban élményt nyúlt, ugyanis a „morph spider” egy olyan lény, ami minden apróbb tárgy külsőjét magára tudja ölteni, és ki tudja kapcsolni a mozgásérzékelőnket.

A Kill It With Fire 2 legnagyobb problémája valójában a játéktér bővülésből ered, ugyanis a rengeteg zug, rés és egyéb rejtekhely ahová eltűnhetnek a pókok azt eredményezi, hogy egyes szerencsétlenebb pályán rengeteg ideig bolyonghatunk eredménytelenül. Ezt még jobban meghosszabbíthatja a mozgásérzékelőnk működésképtelensége, ami egészen addig tart, amíg meg nem öljük az okozó morph pókot.

Értékelés

90%

Összefoglaló A Kill It With Fire 2-t leginkább még több abból, ami az elődjét jóvá tette, nagyobb játéktérben és néhány új funkcióval. A legnagyobb újítás a játék körítése, amit mindenképp megéri megtapasztalni.

90%

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »