INDIKA – Játékteszt
Egzisztenciális kérdések, önfelfedezés, videojátékos kondicionálás, az orosz ortodox egyház kritikája és nagyon-nagyon nagy kaviáros konzervdobozok várnak minket az INDIKA-ban. Az Oroszországból elmenekült Odd Meter stúdió kalandjátéka olyan őrült lázálomba taszít minket, amihez hasonlót nagyon ritkán találunk.
Egy álomba, tele bizarr jelenetekkel, vallási motívumokkal és szürreális párbeszédekkel, és művészin megalkotott helyszínekkel és meglepően részletes mimikájú karakterekkel. A történet kezdetén annyit tudunk, hogy a főszereplőnk Indika egy apáca, aki valahol az orosz pampák között, a kolostorában teljesíti kötelességeit, és a legelső fél órában egyértelművé válik, hogy a többi apáca nem kedveli Indikát, és ezt nem is próbálják meg elrejteni. Egy nap azt a feladatot kapja, hogy egy levelet vigyen el egy másik kolostorba, ám közben egy börtönvonat kisiklása miatti kitérő alatt túszul ejti egy szökevény, akinek az egyik karja teljesen elfagyott.
Segítséget keresve ketten vándorolnak a vidéken, hogy megtalálják azt a helyet, ahol a férfi úgy véli, hogy Isten meggyógyíthatja. Az Indika nem vesztegeti az időt, hogy kihúzza a hagyományos történetmesélés szőnyegét a lábunk alól: Több pixel stílusú szekvenciával szakítja meg a játékmenetet, ahol pontokat gyűjthetünk (amelyekről a játék kifejezetten azt állítja, hogy semmi hasznuk) illetve Indika múltját is ilyen stílusban mutatja be nekünk a játék.
Az apácaélet a 19. századi Oroszországban nem rózsás. A hit és az engedelmesség itt már régen elvesztette minden értelmét, és Indikának itt az ideje, hogy kitörjön a rendszerből. A levélkézbesítés feladata pedig pont lehetőséget ad neki erre, ugyanis kiderül, hogy évekig próbálta elhagyni rövid időre a kolostort, amit azonban nem engedélyeztek neki, mostanáig.
A fejlesztők kiválóan alakítottak ki egy kényelmetlen hangulatú világot: kontrasztok és élénk színek sehol sincsenek, az épületek mind furcsán görbék, az állatok hatalmasok. Az egész környezetet átjárja egyfajta steampunk esztétika, találkozunk motorizált kerékpárokkal és bejárunk egy groteszk halfeldolgozó üzemet is.
Az Indika egy rendkívül művészi játék, már maga a kameramunka is figyelemre méltó: a legtöbbször harmadik személyű nézetből játszunk, de számos átvezető során olyan perspektívára váltunk, amire még filmekben sem látunk túl gyakran precedenst. A Hellblade: Senua’s Sacrifice-hoz hasonlítható 1-2 jelenet, ugyanis az Indika szintén eljátszik azzal a gondolattal, hogy a képernyőn zajló őrületből valójában mennyi történés valóságos. Indika fejében is van egy prominens vendég, méghozzá maga az ördög.
Indika többször is beszélget vele az életének nagy kérdéseiről, és bár, mint oly sok minden a játékban, ezek is hajlamosak a semmiből kipattanni, a beszélgetéseket szórakoztató hallgatni.
Az ördög narrátora különösen meggyőző, amikor csípős megjegyzésekkel kínozza Indikát, és még ezekben a pillanatokban is valahogy viccesen és bájosan hangzik. A többi szereplő, beleértve a Ilyát, a szökött rabot is, akit Indika végig kísér a kalandján, remek szinkronhangokat kaptak, és a színészi játékuk messze felülmúlja a legtöbb hasonló kategóriás játékot.
Értékelés
88%
Összefoglaló Az INDIKA egy olyan kalandjáték, amely a játékmechanikát a narratíva szolgálatába állítja, hogy egy végtelenül bizarr és kritikus történetet meséljen el a vallási intézményekről és az emberek feletti hatalmukról. A játékmenet emiatt rendkívül hektikus és helyszínenként teljesen új megközelítést alkalmaz.
