Inkulinati – Játékteszt
Mindig is elkápráztatta személyemet azon tehetséges egyének munkája, akik ecsetvonásokkal képesek voltak világokat, érzelmeket és történeteket teremteni, amelyek örök érvényű és mély mondanivalókat prezentáltak azok számára, akik idejükből adóztak pár másodpercnyi pillantást a tapasztalás oltárán.
Egész jelenlévő életem során úgy véltem, hogy a művészek által készített alkotások nemcsak görbe tükröt állítanak a mai világunk felé, de egyben kapaszkodót adnak a hétköznapi életünkhöz, hogy ne érezzük magunkat egyedül, a gondolataink terén. Ezen tudatos építkezés és közlés minden emberben ott leledzik, csak valakiben túl mélyre ásta be magát a a készítői vágy.
A videojáték iparágban szerencsére rengeteg művelt, okos és valamilyen sajátos históriával rendelkező ember hajlandó kibontakoztatni szárnyait, és ennek talán egyik legjobb példája az idén végre Playstation konzolokra is megjelenő, Inkulinati címet viselő alkotás.
A lengyel Yaza Games fejlesztőcsapat gondozásában elérhető produktum, egy korántsem szokványos módon próbálja feleleveníteni bennünk a gondolkodás és a művészet fontosságát. Történetünk szerint mi, azaz a játékos, visszautazhatunk a középkorba, ahol még nem voltak jelen a mai technológia vívmányai, így okostelefonok helyett a nép egésze fejben és kéziratokon tárolta a különféle agytekervények által kreált szaftos sztorikat és gondolatokat.
Ezen „papírandusz” lesz az Inkulinati egyik fő „ékköve”, hiszen minden szemünk elé vetett pálya egy nyitott könyv, pergamon lapjaira kerül fel, határozott kézmozdulatok segítségével. A tinta, amelybe mártva pennánk színkavalkádot okoz, az általa látott üres, megöregedni látszó lapokon igen fontos szerepet tölt be majd. Tudniillik a picinyke üvegcsében tárolt, festékként szolgáló anyag lesz azon egyik valutánk, amelyet lények lerajzolására használhatunk, ha munkát akarunk adni a tollból és pálcából álló „ecsetünknek”.
Érdemes lesz azonban vigyáznunk! Ha túl sokszor vetjük papírra ugyanazon teremtményeket, unalmunkban lehet, picit változatosabb rajztudás felé kell kacsintgatnunk. Mielőtt azonban belevetnénk magunkat, és kihagyva a „könyv” elejét máris a közepébe lesnék bele, érdemes szépen sorban felvázolnom nektek, hogy milyen lehetőségeket kínál ezen egyedi és lenyűgöző kaland.
A játékba belépve egyből megcsap minket a középkor szele, és jómagam bele is ugrottam egyből a tanító módba, amelyből máris három verzió is elérhető volt. Ezek természetesen nehézségi szint szerint vannak felbontva, tehát találunk majd egy kezdő, egy haladó és egy „mesterkurzust” is. Ami egyből szembeötlő volt számomra, hogy már az egy fokkal nehezebb oktató mód közel húsz fontos tudnivalót mutatott be, amelyeket a játék első pár órájában egyszerre észben tartani nem volt könnyű.
Természetesen mielőtt bárki félreértené ezen kijelentésemet, fontos megjegyeznem, hogy ezt korántsem negatív dologként tapasztaltam meg, sőt inkább meglepett, hogy egy manapság kiadott alkotás ennyire mélyre menő és változatos játékmenettel rendelkezik. Az Inkulinati-val töltött első két órám, így olyan érzés volt számomra, mintha beültem volna újra az iskolapad mögé, és bizony, ha nem figyeltem a tanórán, az ellenőrzőmben lévő jegy nem igen akart görbülni.
Szerencsére a fejlődés iránti vágy mindig jelen volt bennem, így fejest is ugrottam sokadjára az elsőre sikertelen végkifejletű útmutató küldetéseknek, és láss csodát, másodjára már több taktikai érzékkel nyúltam hozzá a megoldandó feladathoz.
No de mitől is annyira különleges, egyedi a mechanikák terén ez az alapjáraton stratégiai stílusjegyekkel felvértezett kreáció? A válasz egyszerű! Hasunkat lebegtető, kacajra sarkalló, humorral átitatott komolyság övezi az Inkulinati egészét. Egységeink lerajzolása után, körökre osztott harci modort alkalmazva, vicces és egyben brutális csapásokat vihetünk véghez nemeziseinkkel szemben. Ahogy már fentebb utaltam is rá, fizetőeszközünk a tinta lesz, így minden lény lefestése egy adott pacaszámba kerül majd.
Minden kör elején választhatunk, hogy a seregünkben lévő teremtményekkel lépni vagy támadni szeretnénk, kvázi mint a sakkban. Minden ilyen entitás adott távolságban tud majd csak közlekedni és csatát vívni, de természetesen ha távolabbi ellenfeleket szemeltünk ki, akkor sem kell szomorkodnunk, hiszen az íjászok vagy akár a nyuszikat dobáló izomagyú nyulak elég messzire tudnak célozni. Minden rajtaütés kiválasztásakor egy vízszintes sáv jelenik meg, amelyben lentről felfelé haladva a sebzési számok láthatóak.
Ilyenkor egy adott sebzést beviteléhez az adott számon kell majd megállítanunk az oszlopon végigszaladt kis kurzort. Ha sikeresen a halálfej ikonra lépünk, akkor garantált a fatális kivégzés, így ellenfelünk lekerül a pályáról, olykor tintamaradványokat hagyva maga után.
Az adott pályák elrendezése szerint, legyen szó akár a harcok színterének uralásáról, ahol minden nemezisünket likvidálnunk kell, vagy akár arról, hogy az ellenséges Inkulinati picinyke, Tiny nevet viselő verzióját kell majd kegyelmet nem ismerve a másvilágra küldenünk, egy biztos, sosem fogunk unatkozni!
Meg is lepődtem (szintén jó értelemben), amikor a kézzel rajzolt látványvilág egyszer csak kiegészült egy élőszereplős videóval, amelyben egy szerzetes és egy lovag ültek le, egy és ugyanazon asztalhoz. Itt tintát és pennát ragadtak kezükbe, és bele is csaptak egy Yu-gi-Oh… akarom mondani Inkulinati-párbajba. Már magában ez a jelenet egy teljesen szürreális és vicces pillanatot okozott számomra, azonban a móka a komolyságban itt bizony nem ért véget.
Ugyanis minden lény, akit a csatamezőre „varázsolunk”, rendelkezik valamilyen nevetséges hatást keltő támadással is, a természetesen kevésbé poénos harci mozdulatokon kívül. Példának okáért, ha a nyulakkal a fenekünket mutatjuk meg, egyenesen az ellenfeleink arcába tolva, akkor ők teljes mértékben lefagynak egy körre, és az általuk végrehajtott támadások erőssége is sokkal gyengébb lesz a következő lépések esetében.
A változatosság a lények és a mestereik terén is a tetőfokára hág. Több mint tíz különböző Inkulinati-val ülhetünk le a párbaj asztalához, és körülbelül 100-nál több egységet hívhatunk le a csatába. Ezen teremtmények között olyan jellegzetes állatok kapnak szerepet, mint a rókák, a nyulak, a kutyák, a halak, de akár mesebeli entitásokat is lerajzolhatunk, így példának okáért a sátán szolgáit, vagy akár a tüzet okádó sárkányt is magunk mellé állíthatjuk.
A játékban egyébként a történeti szál körülbelül 8-10 órát ölel fel, azonban ennek tízszeresére is növelhetjük az Inkulinati-ban töltött időnket, ha ténylegesen mindent látni szeretnénk abból, amire ez a produktum ténylegsen képes. Csak hogy egy aprócska, sajátos élményt említsek, végigjátszásom során találkoztam olyan lehetőséggel is, amikor egy párbeszédpanel nézett velem farkasszemet, ahol az adott Inkulinati vagy éppen egy falusi lakos megpróbál megvesztegetni minket. Ezen opcióknál, ha helyesen válaszolunk a feltett kérdésekre, akkor aranyat, presztizspontokat, de akár kezdő tintapontokat is kaphatunk. Egyes esetekben ezenfelül akár az életerőszintünk is visszanyerhető.
A „gameszkó” nehezebb fokozata egyébként igazi veteránoknak lett kitalálva, így ha kellő kihívást elé állítanánk magunkat, ez lesz a megfelelő mód számunkra. Gondolataim végére pedig csak ennyit hagynék nektek: „Bármennyi Inkulinati-t is győznétek le, az igazi küzdelem a Halállal kezdődik!”
Értékelés
85%
Összefoglaló Az Inkulinati iskolapéldája annak, hogyan kell egy videojátékot kimagasló szintre emelni. Ebben az alkotásban nemes egyszerűséggel nemcsak, hogy minden klappol, de az alkotás összes részlete tökéletes. Változatos játékmenet, ötletes és innovatív megoldások, egyedi látványvilág, és nem utolsó sorban a szerethető humor és ezek precíz egyvelege jellemzi a játékot.
